Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

DJ lett az énekes playmate-ből

A Playmate szerint a szépség múlandó, ezért muszáj, hogy az ember azon kívül másban is meg tudja mutatni a tehetségét. Lia lassan egy éve énekel, pár hete pedig már lemezlovasként is vállal felkéréseket.
Kustánczi Lia egy évvel ezelőtt még elsősorban csak a gyermekvállalásra tudott gondolni, de most átlendült ezen a dolgon és inkább a szórakoztatóiparban kötné le az energiáit. "A sokrétűség szerintem nagyon jó egy ember életében. Hálás vagyok a jóistennek és azoknak az embereknek akik körülvesznek, hogy sok mindent kipróbálhattam az életben. Modellként sok évet lehúztam, de a szépség múlandó, az idő pedig megy, úgyhogy most a zenében szeretném az alkotóerőmet és az alkotóvágyamat kamatoztatni." - meséli a tabutv.hu riporterének a szépség.

"Az életem most teljesen a karrierre koncentrálódik. Az éneklést egy jó háromnegyed éve elkezdtem, most pedig törekszem arra, hogy a zene iránti szeretet ne csak ezen a szinten maradjon, hanem fokozódjon. Szerintem ezzel a DJ sztorival tényleg tudjuk majd fokozni az érzést, úgyhogy egyáltalán nem bánom, hogy belefogtam a lemezlovaskodásba..." - mondta el a Tabu Tv internetes videójában Kustánczi Lia, aki eddig két buliban csillogtathatta meg a lemezpörgető tehetségét.

további videók > > > 1 2 3 4 5 www.tabutv.hu


Kustánczi Lia egyébként nemcsak hogy DJ, de abból is a turbóbbik fajta, ugyanis a hazai lemezlovasoktól eltérően Ő nem kettő, hanem három lemezjátszóról fogja pörgetni a zenéket. "Ezzel a megoldással az egyik előző bulimon például a retro zenéket tudtam ötvözni a mai slágerekkel, ebből pedig egy olyan egyveleg született, amitől az emberek megőrültek! Én eddig is a zene szerelmese voltam, de most úgy érzem, hogy megtaláltam azt az utat, amiben tényleg jól érzem magam és alkotni tudok..." - osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel Lia.

Olvasóink írták

  • 4. WTF 2011. február 13. 21:00
    „Mehet ő is "dubajozni"...”
  • 3. Agent 2011. február 13. 19:50
    „"Ő nem kettő, hanem három lemezjátszóról fogja pörgetni a zenéket."
    Carl Cox már a kilencvenes évek elején is pörgetett három Technicsről, ő DJ, te kisanyám, esetleg egy kirakati bábú vagy aki feltesz egy zenét és húzogatja a potikat....”
  • 2. jocó1234 2011. február 12. 12:14
    „playmate - dj

    egek...nem tudom hirtelen, melyikhez kell ostobábbnak lenni”
  • 1. Agent 2011. február 11. 18:53
    „"a szépség múlandó, ezért muszáj, hogy az ember azon kívül másban is meg tudja mutatni a tehetségét. Lia lassan egy éve énekel, pár hete pedig már lemezlovasként is vállal felkéréseket. "

    Vajh´ miért nem fizikus lett:):)?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Botrány: péniszénél fogva sétáltatta barátját a néni a bevásárlóutcán

Letartóztattak egy 63 éves nőt és 40 éves barátját Carcassonne-ban, mert fényes nappal, az egyik… Tovább olvasom