Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Conrad Murray szerint nem ő okozta Michael Jackson halálát

Nem tartja magát felelősnek Michael Jackson haláláért a gondatlan emberölés vádjában bűnösnek talált Conrad Murray, aki a per utáni első megszólalásában tagadta, hogy tudott volna az énekes gyógyszerfüggőségéről, amikor elkezdte kezelni.
Conrad Murray az NBC amerikai televízió Today című televíziós műsornak adott interjút, amelyet a tárgyalás végén rögzítettek. A csütörtökön sugárzott beszélgetésben az orvos "kétségbeesett emberként" írta le Michael Jacksont utolsó óráiban. Arra a kérdésre, miszerint kívánja-e, hogy bárcsak soha nem találkozott volna a pop királyaként emlegetett énekessel, azt válaszolta: jobb lett volna, ha a csillag többet elárul kórtörténetéről, és nem olyan óvatos.

"Én is szerettem Michaelt. Persze félrevezetett azzal, hogy nem osztotta meg velem teljes kórtörténetét" - mondta Murray. Az orvos tagadta, hogy tudott volna arról, hogy az énekes esetleg függőséggel küzd. Michael Jacksont számos orvos kezelte és gyógyszerek sorát szedte. "Semmit sem tudtam, fogalmam se volt" - jegyezte meg.

Murray szerint a néhai Jackson már akkor propofolt használt altatóként - végül ez a szer okozta halálát -, amikor ő elkezdte kezelni.

"Nem én adtam neki először" - fogalmazott. Az orvos állítja, ő valójában le akarta szoktatni Jacksont az orvosi altatóként használt szerről, és talán egyszerűen "el kellett volna sétálnia", de akkor "cserben hagyott volna egy barátot". Murrayt megkérdezte a riporter, hogy ő okozta-e az énekes halálát, az orvos pedig azt válaszolta, nem.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elton John az AIDS ellen

Elton John jótékonysági programot indít a HIV/AIDS-járvány megfékezésére Ukrajnában, ahol az európai… Tovább olvasom