Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Buszbaleset után: Javult Noel állapota

Némileg javult a múlt szerdai buszbalesetben életveszélyesen megsérült kisfiú állapota - mondta Harmath György, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója hétfőn.


Harmath György közlése szerint azonban továbbra sem tudni, hogy az ötéves kisfiú szenvedett-e maradandó sérüléseket. "Nem tudjuk még, hogy lesznek-e szövődmények, reménykedünk" - mondta.

A gyermek akkor sérült meg életveszélyesen, amikor az őt és társait szállító mikrobusz múlt szerdán egy ütközés következtében az oldalára borult, és a jármű maga alá temette. A fiút a mentők a helyszínen újraélesztették.

A baleset a XI. kerületi Pannonhalmi út és Előpatak utca kereszteződésében történt, egyelőre tisztázatlan körülmények között. A Dayka Gábor utcai óvodába járó gyerekeket sportóráról vitték vissza az óvodába.

Már letakarták Noelt, mert halottnak hitték

Szemtanúk szerint a mentők már letakarták azt a kisfiút, aki egy napokban történt baleset után húsz percig feküdt a rádőlt jármű alatt. Noel (6) újraélesztését egy tűzoltóorvos kezdte meg. A fiú állapota már javult, de még mindig súlyos.

Percekig feküdt teljesen letakarva Noel, mielőtt a tűzoltóorvos megkezdte az újraélesztését. Mint megírtuk, a kisfiú szerdán az Előpatak utca és a Pannonhalmi utca kereszteződésében történt balesetnél kiesett az őt és társait szállító kisbuszból. Húsz percig feküdt a rádőlt jármű alatt. Úgy tudjuk, még a mentőorvos is azt hitte, hogy meghalt. Szemtanúk szerint a szerencsétlenül járt gyermeket már le is takarták a mentők. Újraélesztését egy tűzoltóorvos kezdte meg.

Péntek 11 óra:
Valamennyit már javult, de még mindig súlyos állapotban van az az óvodás kisfiú, akit a szerdai buszbaleset után kellett újraéleszteni. Azt, hogy pontosan milyen sérülései vannak, a szülők kérésére nem mondják el.

A kisfiú állapotában némi javulás már tapasztalható, de még mindig súlyos az állapota és lélegeztető gépen van - mondta el a Független Hírügynökségnek Buncsik Ildikó, a Heim Pál Gyermekkórház kommunikációs munkatársa. Ha szövődmények nem jelentkeznek, akkor az orvosok bizakodóak lehetnek - tette hozzá. Azt azonban a szülők kérésére Buncsik Ildikó nem mondhatta el, hogy pontosan milyen sérülései vannak a gyermeknek.
– A terepjáró vezetője húzta ki a kicsit a kocsi alól. Ekkor érkeztek a mentők. Odamentek a kisfiúhoz, megnézték a pulzusát, majd otthagyták, és egy másik sérülthöz siettek. Biztosra vettem, hogy szegény meghalt. Néhány perc múlva tűzoltók léptek a kisfiúhoz, levették a pokrócot róla, és elkezdték újraéleszteni. Tizenöt percen keresztül alkalmaztak szívmasszázst, amikor az egyik felkiáltott, hogy a gyerek újra lélegzik. Csodálkoztam is a híreken, miszerint a mentők élesztették újra – emlékezett vissza Kátai Gábor (56), az egyik szemtanú.

Az OMSZ sajtóirodája elismerte, hogy Noel újraélesztését egy tűzoltóorvos kezdte meg, ám a mentőprotokollal magyarázták a történteket.

– Tömegbaleseteknél az ellátás speciális szabályok szerint működik. Az életveszélyben levők ellátása elsődleges, őket követik a súlyos sérültek, majd a klinikai halál állapotában lévők – mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.

Elértük azt a tűzoltóorvost is, aki Noel újraélesztését megkezdte, dr. D. Mária azonban nem kívánta kommentálni a történteket. (Blikk.hu)


A szabály szerint nem az újraélesztett kisfiú volt az első

A szabályok szerint jártak el a mentők, amikor nem a klinikai halál állapotában lévő gyermek újraélesztését kezdték meg először a szerda kora délutáni fővárosi buszbaleset után. Tömeges balestnél ugyanis az életveszélyben lévő sérültekkel kell foglalkozni, hiszen a komplex újraélesztés olyan nagy erőket köthet le, hogy addig rosszabbodhat másnak az állapota, akinél pedig reális a túlélés.

Az óvódásról a reggeli, legutolsó hír, hogy hajnalig műtötték, a kórházban azonban további felvilágosítást a szülők kérésére nem adnak.A szakma szabályai szerint járt el a buszbalesethez elsőként kiérkező mentőorvos, amikor nem úgy döntött, hogy a később újraélesztett kisfiú ellátást kezdi meg elsőként. A gyermeket ugyanis EKG-t is használva megvizsgálta és mivel nem észlelt sem légzést, sem pedig vérkeringést, a másik kritikus állapotú kisgyermek ellátását kezdte meg - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A szabály szerint tömeges balesetek helyszínén az ellátás különleges szabályok szerint történik. Először az életveszélyben lévőket látják el, utána a súlyos sérülteket és csak ezt követi a klinikai halál állapotban lévő sérült. "A komplex újraélesztés ugyanis nagy erőket köt le, s ezeket elvonja a kétes kimenetelű újraélesztő tevékenység érdekében a reális túlélési eséllyel rendelkező, de magas időfaktorú (azonnal ellátandó) életveszélyes sérültek ellátásáról". A szabály oka és célja az, hogy amíg a kétes kimenetelű újraélesztést végzik, nehogy életét veszítse egy olyan sérült, akin még nagy eséllyel segíteni lehet. A balesethez az első mentő kiérkezése után a tűzoltóság úgynevezett doktorszolgálata érkezett meg. A mentőorvos utasítására ők kezdték meg az újraélesztést, ami végül sikeres lett.

A gyermeket a Heim Pál Kórházba szállították, úgy tudni hajnalig műtötték. Állapotáról jelenleg nem tudni, a kórház ugyanis a szülők kérésére nem ad arról felvilágosítást. Úgy tudjuk, a gyermeket még újraélesztése előtt, a többi mentőegység kiérkezésig letakarták egy pokróccal, hogy a láthatóan komoly sérüléseket szenvedett kisfiú látványa ne okozzon traumát társainak. A baleset szerdán dél körül történt a XI. kerületi Előpatak és Pannonhalmi utca kereszteződésében: egy terepjáróval ütközött az óvodásokat szállító kisbusz. Az újraélesztett kisfiún kívül egyik társa súlyos, négyen pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek.


Korábban:

Felborult szerdán délután egy gyerekeket szállító mikrobusz a XI. kerületben. Egy kisgyermeket a helyszínen újra kellett éleszteni, a kis Noelt azóta megműtötték. A Blikk információja szerint egy terepjárós okozta a balesetet azzal, hogy nem adta meg az elsőbbséget az ovisokat szállító mikorbusznak.

A baleset szerdán, a déli órákban történt, a XI. kerületi Pannonhalmi út és az Előpatak utca kereszteződésében, amikor a busz egy terepjáróval ütközött, majd az oldalára dőlt.

Az InfoRádió értesülései szerint a busz óvódásokat vagy kisiskolásokat szállított. A mentésben a tűzoltók is részt vettek.


Fotó: Kecskeméti Dávid /Blikk
Fotó: Kecskeméti Dávid /Blikk


– A kocsikhoz rohantam, többen próbáltuk kiemelni a kicsiket. Hóval kenegettük az arcukat, hogy eszméletüknél tartsuk őket, amikor megláttuk, a mikrobusz alá beszorult az egyikük – idézte fel a sokkoló pillanatokat Kátai Gáborné.

A mikrobusz alatt a hatéves Noel feküdt, akinek a kocsi pont a fejére esett. A kocsi alatt rekedt kisfiú kimentésében a balesetet okozó terepjáró sofőrje is segített. Először egy emelővel tolta a magasba a mikrobuszt, hogy ne nyomja agyon a gyereket, majd húszpercnyi próbálkozás után végül kivette a kicsit a busz alól. A kisfiút a helyszínen újra kellett éleszteni. A mentők azért is megfeszítetten küzdöttek, hogy be tudják szállítani a Heim Pál kórházba. Noel súlyos koponysérülést szenvedett.

Hajnali öt óráig műtötték a szerdai, XI. kerületi balesetben életveszélyesen megsérült óvodás kisfiút a Heim Pál kórházban. A gyermek életben van - hangzott el az RTL csütörtök reggeli híradójában. A kórházban később már azt közölték, hogy a szülők kérésére további felvilágosítást nem adnak a kisgyermekről.

A BRFK vizsgálja a baleset körülményeit. Arra a kérdésre keresik a választ, amire a terepjáró sofőrje órákkal a csattanás után sem tudott válaszolni még magának sem: hogy nem vette észre az érkező kisbuszt? Csak azt mormolta: hogy fordulhatott ez elő? - írja a Blikk.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádiónak a helyszínen elmondta, hogy a kisbusz gyerekeket szállított, közülük nyolcat meleg helyre vittek.

Négynek vannak könnyebb fej-, illetve végtagsérülései - ezek zúzódások, karcolások, mondta el az InfoRádiónak Györfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője 13:12-kor. Beszámolója szerint egy kisgyereket súlyos, de stabil állapotban szállítottak kórházba. Egy másik kisgyereket - aki kiesett a buszból - a mentősök sikeresen újraélesztették, őt a helyszínen lévő mentőautóban ápolták - tette hozzá.

Az MTI korábbi híre szerint egy kisgyerek a helyszínen meghalt, ám később már a Magyar Távirati Iroda arról számolt be, hogy az újraélesztett kisgyermeket is kórházba szállították, állapota életveszélyes.

Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. kovacsfefe 2008. december 08. 21:25
    „A media elferdit mindent. a munkahelyem elott tortent a baleset 3 kolleganommel en rohantam szinte ki elsokent a helyszinre.
    SENKI, hangsulyozom senki nem segitett kiszedni az ovisokat. en vettem ki oket a felborult buszbol.
    a kollegaim segitsege nelkul lehet hogy sem a Noelka sem a Hunorka nem elne, ugyanis MI emeltuk fel a buszt. 3500 kg...nem 500 mint egy kispolski. a tuzoltok ertek ki hatalmas erokkel a helyszinre elsokent a mentok es a rendorok elott. Noelt nem a sofor mentette ki hanem a kolleganom. O szolt ra a soforre hogy a beszorult Noelt ne rangassa amig fel nem emeljuk a kocsit. amint megemeltuk KETTEN szedtek ki. es nem a vetkes sofro CSAK.
    ezek olyan informaciok amiker nem tudhat senki sem. a media meg kitalal mindent. nem kell mindent elhinni emberek. kerdezzetek ilyen forumokon peldaul.
    Drukkolunk Noelnek NAGYON

    Fefe”
  • 23. Imcsi 2008. november 29. 16:30
    „Idézet a cikkből:
    "A kocsi alatt rekedt kisfiú kimentésében a balesetet okozó terepjáró sofőrje is segített. Először egy emelővel tolta a magasba a mikrobuszt, hogy ne nyomja agyon a gyereket, majd húszpercnyi próbálkozás után végül kivette a kicsit a busz alól.
    BRFK vizsgálja a baleset körülményeit. Arra a kérdésre keresik a választ, amire a terepjáró sofőrje órákkal a csattanás után sem tudott válaszolni még magának sem: hogy nem vette észre az érkező kisbuszt? Csak azt mormolta: hogy fordulhatott ez elő?"
    Szerintem egészen emberi a megnyilatkozása: egyből segít a mentésben, és utána nem másban keresi a hibát, hanem csak magában! Na, pont Ő az, aki ennek az egy rossz pillanatnak az emlékét fogja viselni egész további életében!”
  • 22. Goldman 2008. november 29. 08:01
    „Kadét: Tökéletesen egyetértek veled.....
    Azon kívül arról sem szól a fáma, hogy volt-e a gyerekekkel kísérő...
    Egyébként Szilágyi Zsolt nem tudom, hogy ilyen helyzetben ön, hogyan reagálna? Csak remélni lehet, hogy talán nem komedikusan....”
  • 21. Kadét 2008. november 28. 23:08
    „azért az érdekes hogy mindenki a busszal meg a buszsofőrrel törődik, meg hogy nincs biztonsági öv a buszban meg gyerekülés se, de semmit nem lehet hallani a terepjáró vezetőjéről. Nem a buszsofőr hibájából történt a baleset, hanem a terepjárós hibájából.”
  • 20. Szilágyi_Zsolt 2008. november 28. 21:01
    „A halál beálltát csak orvos állapíthatja meg, mi? Hát megállapította: "[...] a mentőorvos is azt HITTE, hogy meghalt." Ez még komédia is lehetne, ha nem egy gyermek élete forgott volna kockán. Így viszont tragédia. Remélem, életben marad a kisfiú.”
  • 19. kisördög 2008. november 28. 17:50
    „gyógyulást kivánok ennek az apró kis emberkének noelnak,és mindenik kis ovis társának akik ebben a szerencsétlen balesetben érintettek!”
  • 18. Seduxen 2008. november 28. 13:41
    „Kedves Kisvadföld!
    A halálnak két szakasza van:- klinikai, és biológiai halál
    Klinikai halál: az alapvető életműködések megszűnnek (légzés keringés) de helyreállításukra megalapozott remény van. Ez durván egy 5 perces időtartamot jelent.
    Ha valakinek nincs szívműködése az meghalt!
    Tájékozódj mielőtt baromságokat írsz.
    Szerintem.”
  • 17. Imcsi 2008. november 28. 12:42
    „És ezek ellenére valaki így viselkedik velük:
    http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/megutottek_egy_mentost/2078514/”
  • 16. Kabóca 2008. november 28. 08:01
    „Szeretném megköszönni a mentőknek és a tűzoltóknak az áldozatos, szakszerű munkájukat.
    Szívem szerint életmentő érmet adnék mindannyiuknak.
    Tudjuk, hogy milyen csekély jövedelemért végzik ezt a munkát.
    Ők oda mennek életet menteni, ahonnan mi már menekülünk.
    Tudják, hogy a saját életüket is kockáztatják, hiszen hányszor hallottuk már, hogy meghalt a mentést végző tűzoltó, vagy egy barom autós miatt karambolozott a szirénázó mentő.
    Tudom, ha úgy adódik, mi is számíthatunk rájuk.
    Tisztelettel:
    Kabóca”
  • 15. Lobbo71 2008. november 28. 07:47
    „todoer, az én gyerekem nem is utazik mindenféle biztonsági felszerelés nélküli járműveken. Nem azért vettem nagy és biztonságos autót a gyerekek alá, hogy aztán mindenféle szakadt buszokon megölje valami barom.”
  • 14. ungi 2008. november 28. 06:12
    „Nekem csak egy kerdesem van. A balesetet okozo terepjaro vezetöje emelövel 20 percig probalkozott magasba emelni a kocsit, majd huzta ki a kisgyermeket alola. Es hol voltak ennyi ideig a tüzoltok es a mentök?”
  • 13. Cerwin 2008. november 28. 05:58
    „Soha nem értettem, hogyha egy személyautóban kötelező a biztonsági öv, neadj Isten a gyermekülés, akkor a buszban miért nem?
    A helyi közlekedésben még elmegy ezek nélkül, mert 50 a max. sebesség, de az országúton...

    Emberek! Előre ne ítélkezzünk, hogy ki a hibás!”
  • 12. todoer 2008. november 27. 19:26
    „Lobbo71 !
    Ilyen alapon a győri buszokon sem szabadna gyermeket utaztatni hiszen itt sincs biztonsági öv és ráadásul álló utas is van.Miért hallgatnak a híradásokban arról hogy a terepjáró mennyivel mehetett ( ha így felborult a kisbusz akkor valószinűleg nem 30 km/órával ). Lehet hogy az ő esetleges felelősségét el akarják kenni ?”
  • 11. Goldman 2008. november 27. 18:28
    „Lobbo71: Te azt meg honnan vetted, hogy nem volt benne gyerekülés? Mert ebből a cikkből nem derül ki.”
  • 10. Judytka 2008. november 27. 18:20
    „Csak remélni merem,hogy a felelősöket a szőnyeg szélére állítják!Bár ez a kisfiú állapotán nem fog javítani..Komoly sérülései ellenére bízzunk abban,hogy maradéktalanul felépül!”
  • 9. KisVadföld 2008. november 27. 16:56
    „HarconaMarcos a Lényeglátó
    A gyerek nem halt meg, csak leállt a szívmüködése, ha meghalt volna nem lehetett volna újra éleszteni.

    Jobbulást a kicsiknek.”
  • 8. HarconaMarcos 2008. november 27. 16:03
    „Kedves Lényeglátók!

    A gyereket újra kellett éleszteni, tehát meghalt. Még ha csak egy kicsit is, de most sincs sokkal jobban.
    Érdekes, hogy a többség azon lovagol. hogy mi a cikk címe. Nem azért mert mindegy, de nem az a lényeg.
    Az, hogy a terepjáró ezerrel behajtott a tilosba sokkal kevésbé érdekes... Utoljára ma du. száguldott el mellettem egy ilyen, aztán keresztül a piroson, kb. 80-nal, a városban.”
  • 7. Imcsi 2008. november 27. 12:52
    „Bár úgy tudom csak személyautóban előírás biztonsági öv és gyerekülés, tényleg felelőtlenség egy olyan buszban, amelyikkel rendszeresen szállítanak gyerekeket nincs semmi amivel védnék őket!
    Gyógyulást a gyerekeknek, és sajnálom a terepjáró vezetőjét is, aki-reakciói alapján- sose tudta volna elképzelni, hogy vele ilyesmi előfordulhat! Ez sajnos most bekövetkezett!”
  • 6. Lobbo71 2008. november 27. 11:05
    „"a buszban nem volt gyermekülés és biztonsági öv. "

    Azért a jóqvannyát annak is, aki hagyja, hogy így szállítsanak kisgyerekeket. Remélem, a buszsofőrt is lecsukják.”
  • 5. varju23 2008. november 26. 16:22
    „Nem meghalt az a szerencsétlen kisgyerek, csak leállt a pici szíve és újraélesztették. ...... szenzációhajhász újságírók!!! Ne fessétek az ördögöt a falra, inkább szorítsunk együtt a kisgyermek felépüléséért. Lehet, hogy a cikk címe már javítva lett, de több helyen is megmaradt az idemutató link..... (pl. kapu.hu)”
24 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még nem azonosították a falomlás áldozatát

Budapest - Közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya a… Tovább olvasom