Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Nagy Viktor kevesebb színészt szeretne

Megújította a színházi büfét, néhány öltözőt, a műsortervet húsz százalékban megváltoztatta. Tudja, a színház és a politika (ha úgy tetszik, a hatalom) mindig is valamilyen kölcsönhatásban voltak egymással. Vallja, ez a művészi függetlenséget nem szabad hogy bármilyen irányban befolyásolja: lehetetlen a kapuban megkérdezni a nézőket, ki milyen pártra szavaz, és számukra külön előadásokat tartani. Úgy gondolja, a színház a győrieké, a környéken élőké. Nagy Viktorral, a Győri Nemzeti Színház három hónapja megválasztott igazgatójával beszélgettünk. A Kisalföldben számára ez a beszélgetés az első hosszabb lélegzetű, kis túlzással azt is mondhatnánk, egy igazgatói premier.

– Arra számítottam, az igazgatás sok bajjal és nyűggel jár majd. Ám nem így van. Sok a feladat, ez tény, de amikor látom, mennek előre a dolgok, örömmel csinálom.


– Elég általános, hogy mennek előre a dolgok, lehetne konkrétabban?

– Oh, hát nagyon sok minden van. A honlaptól a büféig egy csomó dolgot megújítottunk. Járt a színészbüfében mostanában?


– Tátva maradt a szám. Üvegfalak, kőburkolat a falon...

– Ezelőtt úgy nézett ki, mint egy SZTK-váróterem valamikor a ’70-es években. Most végre büfé jellege van. A próbatermet, az öltözőket, a színpadot is rendbe raktuk. Kis dolgok ezek, mégis sokat számítanak. Most cseréljük a fotókat a falakon.



Gáti Oszkár maradt

– Azt hittem, Gáti Oszkárt leveszik mindenhonnan, de látom, több helyen is ott maradt egy-egy alakításának képes emléke.

– Az, hogy játszik-e Oszi, egy dolog, az pedig egy másik, hogy része a színház történetének. Méghozzá fontos része. Úgy gondolom, a továbbiakban is itt fog lógni falainkon Oszinak a legszebb szerepeiből egy-két kép. Attól, hogy ő nem tagja már a színháznak, még hozzátartozik az életünkhöz. A múltat mi nem akarjuk eltörölni. Végképp pedig pláne.


– Egy igazgató, akinek fontosak az emberek, a jobb munkakörülmények, a művészi érték, a múlt megbecsülése. Első hallásra olyan, hogy is mondjam, érdekes.

– Színházi életünk legfontosabb része, foglalkozzunk egymással. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Ezt halálosan komolyan mondom, nem programbeszédként. Azokban a színházakban éreztem eddig is jól magam, mondjuk a Madách Színházban, annak fénykorában, Ádám Ottó, Kerényi Imre mellett, ahol nagyon erős volt a társulat, mert jó erők működtek. Fontos, hogy az ember pozitív gondolatokkal induljon el dolgozni. Állítom, a maga szerkesztősége is olyan hely, ha jó a kedvük, jobban megy a munka.


– Cáfolhatatlan dolog. A jó hangulathoz a közvetlenség is hozzátartozik? Amikor megválasztották, azt mondta, az irodája mindig nyitva lesz az emberek előtt...

– Jó, amikor megjöttek a fotós kollégájával, csukva volt az ajtó, mert telefonáltam. De egyébként tényleg nyitva van, fizikálisan is! Sokszor benéznek hozzám: van egy perced, van két perced? Általában van. Hozzám tényleg be lehet jönni a gondokkal, bajokkal, amelyekből egyébként egy színházban rengeteg van.



Kevesebb színészt szeretnék

– A győri nemzeti egyik legnagyobb gondja, hogy túl sok a színész. Ezzel tudott már valamit kezdeni?

– Ezt a műsortervet nem én állítottam össze. Csak húsz százalékot változtattam benne. Kész társulat, kész, aláírt szerződésekkel várt. Ezen, ha akartam se tudtam volna változtatni. De nem is akartam, mert azt rendkívül inkorrektnek tartottam volna, hogy úgy váljak meg emberektől, soha nem láttam a színpadon játszani őket. A létszám egyelőre tehát nem változott. Egyébként hozzáteszem, a Győri Nemzeti Színház színészgárdájának nagy része nem közalkalmazott, aki állandó szerződéssel van itt, hanem munkaszerződéssel, az adott darabra szerződik. Ám a létszám még így is sok, ezt szeretném majd szűkíteni. Kevesebb színészt szeretnék, akiket inkább túlterhelek. Sokat dolgozzanak, viszont több pénzt keressenek. Ne aprózódjanak szét szinkronmunkák vagy másik színház között, hanem ehhez a teátrumhoz, ehhez a városhoz kösse őket az élet. Azt tartom jónak, ha a minőség határozza meg egy színháznak az életét, nem a mennyiség.


– A minőség szempontjából az Őrült nők ketrecét, az első premiert mennyire tartja meghatározónak?

– Erre a darabra nem térnék ki, nem tartanám etikusnak, hogy most arról nyilatkozzam, az elődöm miként állította össze a műsort és mit tett első bemutatónak. Ha én felvállaltam, hogy kész évadtervet viszek végig, akkor csinálnom kell. Tehát nem szabad a felelősséget magamról eltolni. Ezzel együtt azt mondom, nem helyesek a mostani arányok. Az egész évadnak az arányrendszere nem helyes.


– Műfajokra gondol?

– Műfajokra is, és a sűrűségre. Az első két hónapban irdatlan mennyiségű premier van. A nézőket kifárasztjuk az évad elején, ez szervezési problémákat is felvet. Például ennyi próbáló színésznek hogyan tudunk szállást biztosítani? Egyébként hogy mi legyen az évad első bemutatója, koncepcionális kérdés. Mert valaki azt tartja jónak, ha egy ütős, zenés darab, musical, esetleg operett nyit. Mások komoly drámákra esküsznek. Sokféle koncepció létezik, de ez, amit mi csinálunk kényszerből, egyik sem. Vígjáték után jön egy musical és utána a Stúdióban a Szép Ernő-darab, majd a Pygmalion, ami szintén nem egy vérdráma. Lett volna mit átgondolni a korábbi évadterven, de nem lehetett.

Nagy Viktor
Nagy Viktor

Ideális kapcsolatban a várossal

– Szóval igazgatóként nem minősít darabot?

– Dehogynem. Csak nem a sajtónak. Mindig le kell vonni a tanulságokat. Az igazgatónak joga, hogy akár át is rendezzen egy produkciót, ha neki nem tetszik. Esetleg megtegye a még határozottabb lépéseket. Ezzel én csínján bánok, mert magam se nagyon szerettem, ha az igazgatók túlságosan beleszóltak az alkotási folyamatba. A művészi szabadság pontosan azt jelenti, hogy végigviheti azt a koncepciót, amit ő kitalált. Nem gondolom, hogy valaha is beleavatkozom a dolgokba, de azért a tanulságokat, azokat le kell vonni.


– Tanulságot magától is várhat az ember, szűkebb környezetétől, de a fenntartótól, a városházától is. Mondjuk Győrben azért is fontos, ők miként gondolkodnak a színházról, mivel a harmincéves épület megújítása már évek óta elkerülhetetlennek tűnik.

– Lehet, naiv vagyok, de három hónap után mégis úgy érzem, ideális a kapcsolatom a várossal. Azt látom, bíznak bennem. Mindenféle személyes találkozásom, a polgármesterrel vagy az alpolgármesterrel, bárki mással, akivel beszélgetni tudtam, bizalmat sugárzott. Különösen most fontos ez, hogy előtérbe került a színház rekonstrukciója. A kapcsolatnak erősnek kell lenni, össze kell dolgozni. Ez a kérdés már túlnő azon, hogy egy színháznak milyen a műsorpolitikája, egy város polgárai szívesen járnak-e színházba. A felújítás olyan ügy, amelyben feltétlen konszenzusra kell majd jutnunk a fenntartókkal.


– Van esély erre?

– Látok esélyt. Azért el kell mondanom, kettős érzés van bennem. Az egyik, most nem szívesen állnék fel és mennék el a társulattal egy kultúrházba, hogy ott kezdjünk játszani. A másik, be kell látnom, ha elkezdődik a rekonstrukció, akkor innen menni kell. És akkor ki kell találni az erre vonatkozó stratégiát. Most azt mondom, jó lenne ennek a kettőnek valamilyen összhangját megteremteni, hogy akkor menjünk el, akkor induljon el ez a dolog, amikor megfelelő a pénzügyi és a lélektani pillanat.


– Ez tehát a nagy célok egyike, ám bizonyosan vannak más célok is, melyeket ebben az évadban el kell érni.

– Minden premier nagyon fontos. Tudom, attól, hogy nem az én műsortervem valósul meg, a végeredmény az ugyanúgy az én sikerem vagy bukásom. Tehát mindenképpen azon kell lennem, hogy az összes létező premier biztonsággal, jól, az adott legoptimálisabb keretek között váljon valóra. Ez a legfontosabb cél. Ha hosszabb távon picit arrébb gondolok, akkor az lenne a cél, hogy eljusson a színház egy olyan pontra, amikor már január-februárban meg tudjuk mondani, milyen darabokat játszunk a következő évadban. Hogy ki tudjak állni egy olyan műsortervvel a város elé, a közönség elé, amely már az én gondolkodásomat tükrözi. Ezenkívül nagyon szeretném a közönséggel való kapcsolatot mélyíteni. Ezért szerettem volna elindítani a Kisfaludy-szalont, hogy legyen élő visszajelzés...


– Kinevezett igazgató, azt tesz, amit akar. Miért csak akarta a megvalósulását?

– Nem fog létrejönni ebben a naptári évben, majd csak 2009-től, ugyanis pályáztunk, de egy fillért sem kaptunk. Ha szerepel a műsortervben, akkor a színház biztosított volna rá pénzt, de így? Jó lett volna elindítani a beavató színházat is. Vörösmarty Csongor és Tündéjével kezdtünk volna, ám erre a tervünkre sem kaptunk egy vasat sem. Mint ahogyan arra sem volt pénz az NKA-nál (Nemzeti Kulturális Alap), hogy vendégül láthassuk az Újvidéki Magyar Színházat. Ezek az elutasítások nálam a csalódás kategóriába tartoznak.


– Az állami támogatások elmaradásának említése mintha arra utalna, van szeretett és nem szeretett színház. Régi ügy ez – milyen a kapcsolata a politikának a színházzal, egyáltalán kell bármiféle kapcsolat? És nyilván nem csupán az országos kapcsolatokra gondolok.

– Röviden azt kell mondani, hogy mindig volt és mindig lesz kapcsolata a színháznak a politikával. Moličre és Shakespeare idejében is egyértelmű volt a kapcsolat. Bulgakov Sztálinhoz írt levelet, hogy a Művész Színházban lehessen segédrendező és így tovább. Azt gondolom, a művésznek direktbe nem szabad politizálni. Direktbe én se politizálok. Abba sem szabad belevinni a politikát, ki a jó rendező, ki a jó színész vagy ki a jó zeneszerző, karmester. Gondoljon bele, egy városnak az egyetlen színházát igazgatom. Ebben a városban rengetegféle ember van.  Nem lehet mindenkitől megkérdezni, mikor bejön a kapun, hogy ön az SZDSZ-re szavazott vagy a Fideszre? És a válaszhoz képest kap balra vagy jobbra, rosszabb vagy jobb helyet a nézőtéren.

Ahol igazán erős kapcsolatot kell fenntartani, az az érdekképviselet. Most, amikor készülőben a színházi törvény, igenis el kell mondani a szakmának a véleményét, mert sajnos a művészek mindig csak javasolhatnak, mondhatják a magukét, de a politikusok döntik el, hogy ki mennyi pénzt kap.

Megalakult a Magyar Teátrumi Társaság, nemrégiben volt egy színháztörvénnyel kapcsolatban megbeszélésünk. Szeretnénk, ha az új törvény alapján igazságosabb lenne a pénzek elosztása. A Nemzeti Kulturális Alap színházi kollégiumának döntése értelmében Budapest állami pénzből kapott 109 millió forintot, a vidék 41 milliót. Ez döbbenetes. Budapesten körülbelül annyi színház van, mint vidéken. Ez legalább ötven-ötven százalékos arányt feltételezne.


– Ön most jött vidékre, mi ezt a vízfejű ország szindrómát már sokszor átéltük.

– Nekem ez újdonság. Ezzel most szembesülök mint győri színigazgató, azért is szeretném elmondani a véleményemet. Minél többen próbálunk beleszólni a színházi törvénybe, annál jobb lehet számunkra. Akkor talán elérjük, hogy jó célokra vidékre is jusson pénz.


– A győri színháznak a költségvetése, bár egy gigantikus épületet kell fenntartani, azért nem tartozik a rosszak közé.

– Sőt, a győri színház a legjobban támogatott színház, köszönhetően a fenntartónak. Ráadásul érzem már én is, létezik egy hihetetlen lokálpatrióta hozzáállás a városban, ami nagy örömmel tölt el. Jönnek hozzám segítségüket felajánlani vállalkozók, egyének. Tudom, ez nem az én három hónapos munkám eredménye. A színházért jönnek, mert szeretik. A mi dolgunk az, hogy a munkánkkal viszontszeressük őket. 

Olvasóink írták

  • 5. wk 2008. október 20. 19:25
    „Kedves SAmu, éne és super!
    Köszönöm, hogy résen vagytok. Az észrevétel jogos, a hiba valós. Mivel vagy egy kis vesszőcske a francia névben, ezt nem tudta értelmezni a tördelő program. A korrektorok mást látnak... és hittek a szemüknek. Szívesen elkalauzollak benneteket az újságkészítés labirintusában, egyúttal a korrektorokkal is megismerkedhettek. szieszta@kisalfold.hu”
  • 4. super 2008. október 12. 13:09
    „hurrá, Molicre. Félreütés kizárva. Okos hozzászólások, meragadták a cikk lényegét. Super.”
  • 3. super 2008. október 12. 13:09
    „hurrá, Molicre. Félreütés kizárva. Okos hozzászólások, meragadták a cikk lényegét. Super.”
  • 2. éne 2008. október 11. 14:05
    „Szerintem nyolcelemis korrektoruk van.Az is protekcióval került be.
    De ne mondjunk csúnyákat,mert mindjárt tilos lesz ide is hozzászólni,mint Natali rejtélyes eltűnés-megkerelülés-hejdeörülünk témához...
    Mert mindig akad egy frusztrált és b.....lan újságírónő,aki őrködik az "emberiség" felett....”
  • 1. SAmu 2008. október 11. 08:47
    „A Kialföld már megint hibásan írt egy nevet: ki az a Molicre?
    Ennyire nehéz neveket - helyesem - leírni”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjelent a Múzsa - Vers és rántotta

Kányádi Sándor esztétika profanája: „A jó vers úgy készül, mint a jó tojásrántotta. Kell hozzá… Tovább olvasom