Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 22°C

Kezdődik Talma nagy sorozata

Hétvégén újra rajtol a motoros-világbajnokság utazó cirkusza, mi pedig újra szoríthatunk Talmácsi Gáborért. Összeállításunkban a legismertebb és jelenleg tán legnépszerűbb magyar sportoló pályafutásának mérföldköveit gyűjtöttük össze. Annak a villámgyors fiatalembernek az útját a csúcsra, aki egy bukás miatt csak bal kézzel tud kezet fogni.
„Nehéz lenne most még a következő idényről beszélni, hiszen új pilóták jönnek, s nem tudni, milyenek lesznek az új versenygépek. Én csak azt remélem, hogy jövőre is lesz legalább egy olyan jó ellenfelem, mint Faubel, hogy a nézők jó versenyeket láthassanak, mi pedig jókat küzdhessünk. Mondhat bárki bármit, az, hogy ő ott volt a mezőnyben, pluszmotivációt jelentett számomra, és mindig gyorsabb köridőkre, jobb teljesítményre sarkallt. Szerintem a szíve mélyén ő is ugyanezt gondolja rólam" – nyilatkozta alig pár nappal a világbajnoki cím elnyerése után Talma a sportnapilapnak tavaly novemberben.

Annak fényében, hogy Faubel a sorsdöntő futamon megállás nélkül, rendkívül sportszerűtlenül „kocogtatta" Gábor motorját, s így próbálta hibázásra kényszeríteni a magyart – nem akármilyen (sport)emberi teljesítmény ilyen elismerően vélekedni a legfőbb vetélytársról. Talma közvetlenségében és szerénységében minden bizonnyal komoly szerepet játszik, hogy nagyon mélyről küzdötte fel magát a csúcsra. Az ilyen emberek pedig általában nem felejtik el, honnan indultak.

Talmácsi Gábor sokat gondolkodott, hogy az éveken át szerencsét hozó 14-es rajtszámot lecserélje, de végül a világbajnoknak járó 1-es mellett döntött.

Csoda(gyerek) a Hungaroringen

Talmácsi Gábor az egész életét a motorozásra tette fel. Húsz-egynéhány évvel ezelőtt, amikor először felült a lengyel Romet segédmotor-kerékpárból fabrikált versenygépére, még persze nem tudta, hová vezet az útja, egyszerűen jó szórakozásnak tartotta. Az édesapja mégis hitte és mondogatta, hogy egyszer világbajnok lesz a fiából, ám ez idő tájt még senki sem osztotta a véleményét…

Mint mindenki, ő is az országos bajnoki sorozatban kezdte a pályafutását, majd következtek a nemzetközi versenyek és az Európa-bajnokság. Sokak számára felejthetetlen az a májusi nap 1997-ben, amelyen a 16 éves Talmácsi Gábor az első Európa-bajnoki futamán indult a Hungaroringen. Óriási esemény volt ez akkoriban, s ennek megfelelően tele volt az egész bokszutca jobbnál jobb motorosokkal. Ebben a mezőnyben szinte semmi esélye nem volt Gábornak, aztán elrajtolt a mezőny, s ő sokáig harmadikként haladt. Valaki hatalmasat esett, piros zászló, új rajt – Talma mégis megint megcsinálta. A dobogós helyért küzdött, végül a negyedik lett, de ez is óriási szenzációnak számított. A következő évben az EB-sorozaton már a német Ivetra-csapat támogatta, úgy, hogy több dobogós helyezés mellett összetettben az 5. helyen végzett.


Hét éve a motoros-vb-n

Talma egy futam erejéig 2000-ben már indult a Cseh Nagydíjon, majd 2001-től állandó résztvevője a GP-nek. Ekkor támogatói jóvoltából lehetősége nyílt arra, hogy az olasz Racing Service csapatával induljon a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 köbcentis géposztályában.
A Racing Service Talmácsi Gáborra nem panaszkodhatott, hiszen hat alkalommal összesen 34 világbajnoki pontot szerzett. Mindössze két alkalommal – a Holland és a Brazil Nagydíjon – nem tudta befejezni a versenyt, technikai okok miatt.

2002-ben a szintén olasz Italjet Racing Teammel folytatta a vb-t. A szezon közepén azonban a kedvezőtlen technikai feltételek miatt átigazolni kényszerült a német PEV ADAC Sachsen Honda csapatához. A váltást követően a német csapat színeiben az első verseny alkalmával világbajnoki pontot szerzett, Brazíliában pedig elérte élete addigi legjobb eredményét, s negyedikként ért célba – hajszál híján lemaradva a dobogóról. A 2002-es évadot 20 vb-ponttal a 22. helyen zárta.

Talmácsi Gábor

A szezon befejeztével eredményeivel felhívta magára több nagycsapat figyelmét is. Választása az akkori világbajnok csapatra, az Exalt Cycle Aprilia Racingre esett. Így 2003-ban egy 80 lóerős Apriliával állt rajthoz. A Eurosport közvetítései már ekkor Talmácsi nagyszerű teljesítményétől visszhangoztak, sőt, az angol kommentárok rövidesen csak „tehetséges magyarként" emlegették. Nem véletlenül: Talma volt az egyedüli pilóta a 125 köbcentiben, aki minden versenyt befejezett, s így a legtöbb versenykilométert tette gépébe.


Futam húszezer magyar előtt

2004-ben első számú pilótaként aláírta szerződését a Semprucci Malaguti Racing gyári csapattal. A nagy fejlesztések és a tapasztalatszerzés éve volt ez a Malaguti számára, vezetőik a szezon végén elismerték, hogy nem zárták volna ilyen szép eredménnyel a szezont, ha nem Talmácsi Gábor lett volna a pilótájuk. Az évad legjobb eredményét Portugáliában érte el, amikor a 7. helyre hozta be a Malagutit.

2005-ben az utolsó percig kivárt a versenyző és menedzsere, Stefano Favaro. Kedvezőbbnél kedvezőbb ajánlatok érkeztek a Derbitől, a Gilerától, a Hondától, de a RedBull KTM vitte el a pálmát. Külön csapatot neveztek, hogy Gábort gyári pilótaként fekete-narancs színekben indíthassák. Öt dobogós helyezés közül három futamgyőzelemmel gyarapodott a magyar motorsport és a végső elszámolásnál is példátlan eredménnyel zárt a magyar versenyző, hiszen 198 ponttal magabiztosan világbajnoki bronzérmes lett. Igaz, ebben az évadban történt emlékezetes összezördülése Kallióval – Gábor váratlanul megelőzte a világbajnoki címre hajtó finnt a katari verseny leintése előtt –, s ezért kimondva-kimondatlanul távoznia kellett a KTM-től.

„Egy magyar ismerősöm hívta fel a figyelmemet Gáborra, akit 2001 januárjában elmentem megnézni a Hungaroringen. Már az első métereken nagy benyomást tett rám Talma, de igazán akkor lepődtem csak meg, amikor közölték, hogy ezek csupán a bemelegítő körök voltak" – elevenítette fel Talma „szerencsekovácsa", Stefano Favarro az első találkozást. „Tavaly, még a szezon előtt írtam Gábornak egy levelet, melyet így fejeztem be: az utolsó kör, az utolsó kanyar és te leszel a világbajnok. Lehet, hogy most bolondnak néznek, de tudom és hiszem: elkezdődött a nagy sorozat" – árult el egy újabb érdekességét az olasz menedzser.

2006-ban ennek megfelelően gyengébb csapat jutott osztályrészéül, a Humangest Honda. Noha a legjobbakkal nem tudta felvenni a kesztyűt, a Cseh Nagydíjon több mint húszezer magyar szurkoló előtt állhatott fel a dobogóra. Ezt a versenyt a mai napig az egyik legemlékezetesebb sikereként tartja számon Gábor.

Stoner–Rossi párharc várható

A Forma–1 népszerűségére szép lassan pályázó MotoGP-ben idén is Ducati–Yamaha, azon belül jó eséllyel Stoner–Rossi csatára számíthatunk. Mind a világbajnoki címvédő Casey Stoner, mind első számú kihívója, Valentino Rossi sikeresnek értékeli a télen elvégzett munkát, noha kiindulópontjuk teljesen más volt. Stoner tavaly végigsöpört a vb-sorozat pályáin, nagy fölénnyel nyerve összetettben, míg Rossi csak szenvedett. Ennek megfelelően Rossi istállója, a Yamaha végigdolgozta a holt szezont. A hétszeres világbajnok motorjához immár a Michelin helyett a Bridgestone szállít abroncsokat, sőt, van egy új csapattársa is, az előző két vb-t a 250 köbcentimétereseknél megnyerő Jorge Lorenzo, míg Stoner „megkapta" a szintén szupertehetséges Marco Melandrit.

Megvédeni a koronát

Bár tavaly kötélidegekről tanúbizonyságot téve szinte végig vezette a világbajnokságot Talma, az idei szezon is komoly feladatokat tartogat számára. Nem csupán a címvédés miatt kell nyomnia a gázt, hanem a magasabb géposztályért is. Márpedig a 250 köbcentisek közé jobb ajánlólevél nem is lehetne egy újabb bajnoki címnél.

A 2008-as versenynaptár

Március 9.: Katari Nagydíj, Doha
Március 30.: Spanyol Nagydíj, Jerez
Április 13.: Portugál Nagydíj, Estoril
Május 4.: Kínai Nagydíj, Sanghaj
Május 18.: Francia Nagydíj, Le Mans
Június 1.: Olasz Nagydíj, Mugello
Június 8.: Katalán Nagydíj, Barcelona
Június 22.: Brit Nagydíj, Donington
Június 28.: Holland Nagydíj, Assen
Július 13.: Német Nagydíj, Sachsenring
Július 20.: Egyesült Államok Nagydíja, Laguna Seca
Augusztus 17.: Cseh Nagydíj, Brno
Augusztus 31.: San Marinó-i Nagydíj, Misano
Szeptember 14.: Indianapolisi Nagydíj, Indianapolis
Szeptember 28.: Japán Nagydíj, Motegi
Október 5.: Ausztrál Nagydíj, Phillip-sziget
Október 19.: Malajziai Nagydíj, Szepang
Október 26.: Valenciai Nagydíj, Valencia

Megjegyzés: Laguna Secában biztonsági okokból csak a MotoGP géposztály indul.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álmokat vált valóra

Bátran állíthatjuk, hogy Kálloy Molnár Péter rajong a gyengébbik nemért, nők napján vörös rózsát és… Tovább olvasom