Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Az első döntősünk: Viki nem most kezdte a modellkedést

A múlt hétvégi Szigetköz Szépe szépségverseny nyertese, Gili Viktória nem most kezdte a modellkedést. Életében eddig három szépségversenyen vett részt, melyből két alkalommal az első, egyszer pedig harmadik helyezést ért el.


A dunaszegi mulatós fesztivál szépségversenyén a zsűri Gili Viktóriát ítélte a legszebbnek tizenkét lány közül. Viki győzelmével automatikusan bekerült a Nyugatmagyar.hu - Szépek Szépe 2010 döntőjébe is. (Viki korábban nevezett a Szépek szépére is.)

"A versenyen nagyon jól éreztem magam, a döntős lányok is szimpatikusak voltak, s bár voltak keveredések a szervezésben, végül minden megoldódott, s egy jó versenyt hagytunk a hátunk mögött" - mesélte Viktória.


Gili Viktória fotói - Képek: Modellbázis

"Inkább úgy döntöttem, hogy továbbtanulok"

A modellkedésben szerzett sikerélmény nem idegen Vikitől, hiszen már középiskolás kora óta modelkedik. "Az iskola alatt beiratkoztam egy tanfolyamra, ezután kezdtem el komolyan venni a modell szakmát.

Ebben az időszakban vettem részt életem első szépségversenyén, tizenhat évesen.

A Kiskegyed területi versenyén az első helyezést értem el. Sajnos, hamar abba kellett azonban hagynom, mert nem tudtam vele igazán pénzt keresni. Inkább úgy döntöttem, hogy továbbtanulok."

Viki miután befelyezte a sárbogárdi középiskolát, Sopronban folytatta tanulmányait a helyi egyetemen; közgazdaságtant tanult öt évig.

Miután tavaly júniusban lediplomázott, Győrbe költözött, s a Modellbázis ügynökségben folytatta korábban félbehagyott karrierjét - nem kevés sikerrel.

Viki sok sikert könyvelhetett el a szépségversenyeken az utóbbi hónapokban

A győri Modellbázis fel is karolta Viktóriát. "Nagyon hálás vagyok az ügynökség vezetőjének, Bajnai Noéminek. Szinte neki köszönhetek mindent."

Viktóriát az ügynökség nevezi be a különböző szépségversenyekre, így az idén harmadik alkalommal megrendezett Szigetköz Szépére is.


Viki a Szigetköz Szépe első helyezettjének járó koronával.
Viki a Szigetköz Szépe első helyezettjének járó koronával.

2010-ben nem a dunaszegi rendezvény volt az első siker Viki számára. Ugyanis részt vett májusban egy nemzetközi szépségversenyen, a Miss Yamahán is, ahol az előkelő harmadik helyezést sikerült elérnie.

S bár alig fél év alatt két szép sikert is elkönyvelhet magának Viktória nem érzi úgy, hogy a Győrben és környékén meg tudna élni a modellkedésből.

"Nem szívesen hagynám itt Győrt"

"Itt, Győrben nincsen sok lehetőségem ebben a szakmában. Magyarországon szinte csak Budapesten tudnék modellként dolgozni."

Viki már kapott is egy ajánlatot fővárosi modellügynökségektől, ám elmondása szerint ezzel csak akkor tudna élni, ha a fővárosba költözik.

"Nem szívesen hagynám itt Győrt. Próbálok egy számomra elfogadható megoldást kitalálni. Arra gondoltam, hogy csak pár napot töltenék Budapesten, amíg folyik a munka. De ezt még meglátjuk."

A jövöben Viktória szívesen folytatná a modellkedést, ám az egyetemen tanult, frissen szerzett szakmájában is szívesen elhelyezkedne.

"A legjobb az lenne, ha mindkettőt egyszerre tudnám csinálni" - mondta végszóra Viktória.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Támogatók

Dávid Stúdió Diamant Hotel OTP Travel
Héderváry Castle in Hungary X-Shape Szépségstúdió
Önnek ajánljuk

Balázs Vivien

A 16 éves Balázs Vivien Győrben tanul vendéglátóipari szakon. Tovább olvasom