Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Váratlanul érte a meghívás

Ahogy a Győri ETO, Pátkai Máté is nagyszerű formában futballozik mostanában. A zöld-fehérek középpályását meg is hívták a magyar válogatottba.
Pátkai Máté az év elején igazolt az ETO FC-hez. A középpályást azonban már korábban is meg szerette volna szerezni a Rába-parti klub. Nyilván nem véletlenül, hiszen Győrben tisztában voltak a 24 éves futballista képességeivel. Ahogy a csapat, Pátkai is remek formában van mostanában. Egervári Sándor szövetségi kapitány meg is hívta a vb-selejtezőkre készülő nemzeti együttes keretébe.

„Bevallom, váratlanul ért, amikor felhívtak az MLSZ-ből. Minden játékos álma, hogy valamikor majd hazája válogatottjában szerepeljen, de nem gondoltam volna, hogy már most lehetőségem lesz erre" – kezdte Pátkai, aki hozzátette: természetesen nagyon várja a nemzeti együttes jövő pénteki, észtek, majd a következő keddi, Törökország elleni összecsapását.

Pátkai Máté (balra) remek formában van, nem csoda, hogy meghívót kapott a válogatottba. Fotó: M. M.
Pátkai Máté (balra) remek formában van, nem csoda, hogy meghívót kapott a válogatottba. Fotó: M. M.

„Már annak is örülök, hogy ott lehetek a keretben, de bízom benne, hogy pályára is léphetek valamelyik meccsen. Ha pedig már ott leszek, szeretnék is élni a bizalommal" – tette hozzá a válogatottban újonc futballista, aki kiválóan kezdett Győrben, ám ezután egy kisebb formahanyatlás következett nála.

„Fél év kihagyás után kezdtem el újra futballozni, ki voltam éhezve a játékra. Jól is ment a foci, jöttek a gólok, de ahogy arra számítottam, ezután tényleg kisebb hullámvölgybe kerültem. Azt mondják, ez természetes, nem csak én voltam így ezzel. Azzal törődtem, hogy ezt az időszakot minél jobban lerövidítsem. Úgy érzem, sikerült is."
Olyannyira, hogy – bár ehhez a többi győri játékos teljesítménye is kellett – Pátkai hét mérkőzés óta hibátlan csapatával és az ETO vezeti a hazai élvonal bajnoki tabelláját.

„Hogy mi a titkunk? Mindenki tudja, hogy mi a dolga. A kapustól a támadókig, a cseréktől a kezdőkig mindenki beállt a sorba. Igazi csapatként játszunk, s ha kell, akkor kisegítjük egymást. Remélem, minél tovább tart a lendület, jó ránézni a tabellára. Az első helyen állunk, bízom benne, ez a harmincadik fordulóig így is marad. A családommal nagyon jól érezzük magunkat Győrött, s bár márciusban a kislányom Budapesten született, már Győrbe hoztuk őt haza."

Olvasóink írták

  • 1. latakacs 2012. október 05. 22:27
    „Sok sikert, a babának és szüleinek pedig, jó egészséget kívánok. Hajrá ETO!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tétmeccsen 476 perce érintetlen az ETO hálója

Az ETO eddig remek idényt tudhat maga mögött, hiszen a gyenge rajt után kiválóan teljesít a… Tovább olvasom