Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Támogatóért hirdet a győrszentiváni klub

Újsághirdetésben igyekszik támogatókat toborozni a Győrszentiváni Sportegyesület. Bár jelentkezők akadtak, egyelőre a nem mindennapi ötlet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Nem akármilyen módon szeretné bővíteni szponzorainak körét a megyei II. osztályú bajnokság Fiat Riegler Győri csoportjában szereplő Győrszentiváni Sportegyesület. A klubnál ugyanis elhatározták, hogy a Kisalföld sportoldalán megjelentetett újsághirdetésen keresztül igyekeznek minél több céget és vállalkozást a csapat mellé csábítani.

„Elsősorban azért döntöttünk a hirdetés feladása mellett, mert pénzhiánnyal küszködünk – kezdi a beszélgetést Szóger Ákos, az egyesület elnöke. – Megpróbáltunk olyan megoldást találni, amely egy kicsit eltér a megszokottól. Ezzel talán másoknak is sikerült ötletet adnunk. A hozzánk hasonló egyesületeknek három fő bevételi forrásuk van, amely a mi esetünkben a részönkormányzati támogatásból, a tagdíjakból és a különböző helyi vállalkozásoktól kapott pénzből tevődik össze. Amit önkormányzati szinten lehet, azt megkapjuk, a tagdíjakat beszedjük, az utóbbi viszont, bár normális esetben a legtágabb kör lehetne, sajnos azonban nálunk még sincs így, hiszen a szponzorok száma gyakorlatilag a nullához közelít."

A sportvezető fájó pontként említi, hogy bár Győrszentivánon rengeteg ember és vállalkozó él, támogatóként mégis kevesen állnak a klub mellett.

„Lassan három éve, kettőezerhét őszén, a tönk szélén, rengeteg adóssággal együtt vettem át az egyesületet és azóta gyakorlatilag egyedül én vagyok a főszponzor – folytatja Szóger Ákos. – Két esztendő alatt aztán sikerült mindent rendbe tenni, most már rendezvényeket is lehet nálunk tartani, hiszen a megfelelő feltételek a rendelkezésünkre állnak. Büszkén mondhatom azt is, hogy a felnőttkeretben csak helyi fiatalok játszanak, tehát mi az utánpótlás-nevelésre helyezzük a hangsúlyt, miközben a célunk a bajnoki cím megszerzése és a feljutás. Sajnos azonban úgy érzem, hogy Győrszentivánon a legtöbb ember részéről van egy olyan nagyfokú elzárkózás a klub irányába, amelyet nagyon nehéz feloldani. A gazdasági válság minket is érintett, hiszen azok a vállalkozások, akik eddig adtak pénzt, azoktól most vagy kevesebbet, vagy egyáltalán nem kapunk. Úgy gondolom, hogy azoknak a csapatoknak megy jobban, ahol az adott településen van egy vagy több olyan vállalkozó, akik hajlandóak áldozni a futballra."
A Kisalföldben megjelent hirdetésre egyébként akadtak jelentkezők.

„Összességében azonban a nem éppen hétköznapi ötlet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – meséli az elnök. – Az érdeklődőkkel jelenleg az adatfeldolgozás fázisában vagyunk, a konkrét elképzeléseikről ezután ülünk le velük tárgyalni és természetesen továbbra is várjuk a támogatók jelentkezését. Közel nyolcvan igazolt sportolóval rendelkezünk, hétéves, kilencéves, tizenegy éves gyerekekből álló csapataink mellett serdülő-, tartalék-, felnőtt-, női és öregfiúk-együttesünk is van a klubnál" – zárta a beszélgetést Szóger Ákos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: neves ellenfelek várnak az ETO-ra

A Rába ETO magabiztosan jutott tovább az UEFA Futsal Cup első selejtezőcsoportjából. A… Tovább olvasom