Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Szégyenkezik az MTE 1904 edzője

Labdarúgás - 4-1-re verte hazai pályán az MTE 1904 csapatát a Barcs. Véber György, a mosonmagyaróváriak edzője szerint a mérkőzés szakmailag és erkölcsileg is értékelhetetlen.
MTE 1904–Barcs 1–4 (1–1)
Mosonmagyaróvár, NB II-es labdarúgó-mérkőzés, 500 néző. V.: Király.
MTE: Antal – Taglialegne, Császár, Ferencz, Kiss R., Fehér B., Schafranek, Burián, Régi (Németh B.), Varga B., Zámbó. Edző: Véber György.
Barcs: Kuczkó – Miskovics, Matus, Győre, Púpos, Kordé, Horváth Á., Horváth A. (Kónya), Tolnai, Koller, Kollega (Szabó N.). Edző: id. Dárdai Pál.

Gsz.: Schafranek, ill., Szabó N. (2), Matus, Koller.

A gyorsan szerzett hazai vezetés után többnyire a mezőnyben folyt a játék. Szünet után a széltől támogatott barcsiak fölénybe kerültek a fiatalokból álló hazai csapattal szemben, amely nem tudott felnőni a vendégekhez. Alacsony színvonalú mérkőzésen a végére teljesen elfáradó és szétesett játékot nyújtó hazai csapatnak ez a játék kevés lesz az NB II-ben maradáshoz.

Véber György: – Nagyon szégyellem magam, remélem, játékosaim is ezt teszik. Nem erre készítettem fel két hónap alatt a csapatomat. Ez a mérkőzés szakmailag és erkölcsileg is értékelhetetlen.

Olvasóink írták

  • 2. 621 2008. március 03. 06:37
    „Kedves Véber György!
    Nem gondolom, hogy csak erre vártál, hogy én elmondjam, de a mondat adódik: Egyáltalán nem Neked kell szégyellni magadat azért mert ma - és ez alól Óvár sem kivétel - egy rakás amatőr szintet sem megütő "profi futballista"(!?) úgy akar megélni ebből, hogy ez nem munka. Ha egy elsőosztályu kosár, vagy kézi meccsen a játékos nem arra kanyarodik támadás közben amerre előzetesen az edző elképzelte, akkor elmagyarázzák neki hol hibázott, és ő hibásnak érzi magát - igyekszik javítani.
    Ezek a naplopók, meg meg vannak győződve róla, hogy sem edző, sem közönség nem számít, csak az, hogy leteljen a 90 perc, és mehessen a kasszához.(ha nem is sok pénz, de legalább munka nélkül van...)
    Egyébként egyetértek az előző hozzászólóval abban is, hogy a vezetőségválasztás magában hordozta az ilyen "sikerek"-et.”
  • 1. Kultúrpatkány 2008. március 02. 19:58
    „Kár erőlködni!
    A legjobb lenne, ha kiesne a csapat és újra építené valaki az egészet!!!
    Nem az edző tehet róla, ő nem mehet fel a pályára!
    Amikor Kis Zsoltot megválasztották tudtam, hogy ez lesz!!!
    Nagyon sajnálom, de így semmi értelme nincs fentartani ezt a csapatot!Ez csak szenvedés!Az NBIII-ban talán megállnák a helyüket, és ha jelentkezne egy befektető, akkor lehet álmodozni az NBII-ről!!!
    Ez így csak egy feneketlen zsák sé a szurkolók is eltünnek, az ilyen megalázó hazai vereségek után!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól rajtolt az Integrál-DAC

Az Integrál jó rajtot vett, megérdemelten győzött a lelkesen játszó Ajka ellen. Tovább olvasom