Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Szeglet előtérben

A müncheni atlétikai EB csütörtöki napjának számunkra legfontosabb eseményét Szeglet Zsolt bravúrja jelentette, az, hogy a kiváló győri vágtázó révén annyi év után ismét volt magyar atléta egy világverseny négyszázas döntőjében.
Nevelőedzője, Jakab Erzsébet elragadtatással nyilatkozott tanítványáról, aki úgy utazott a bajor fővárosba, hogy látszott: kiváló állapotban van. És valóban remekül bírta a három futásból álló versenysorozatot.

Az előző napi sikerhalmazból ő és a százas döntőben is olyan remekül helytállt Németh Roland szépen kivették részüket. A magyar atlétika szurkolóinak volt miért örülni, hiszen az esti órákban a délutáni aranyérem mellé a távolugró Vaszi Tünde 6,73 méteres ugrásával (ami pontosan megegyezett a második helyezett brit ugrónő eredményével, csupán a második legjobb ugrás különböztette meg őket) bronzéremmel ajándékozta meg a magyar tábort. Mindez a két negyedik helyezéssel (kalapács és 100 m) már szerdára olyan helyzetbe hozta a magyar tábort, amivel az EB előtt sokan végeredményként is kiegyeztek volna.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Salga duplázhat

Augusztus 17-18-án a csehországi Tynben rendezik meg a maratoni kajak-kenu világbajnokságot. A Győri… Tovább olvasom