Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Sopron-REAC néven marad az élvonalbeli futball

Labdarúgás - Sopron-REAC néven Sopronban játssza tavaszi bajnoki és Ligakupa-mérkőzéseit a rákospalotai csapat. Az FC Sopron megszűnik, ősztől viszont ismét saját csapata lehet a városnak.
Az FC Sopront működtető gazdasági társaságot – amely a csőd szélén áll – felszámolják vagy a hitelezők csődeljárást kezdeményeznek ellene, ugyanis az olasz többségi tulajdonosok nem voltak hajlandók a soproni önkormányzat által kért 300 ezer eurós tőkebefektetésre, amely az adósságok (nagyjából 170 millió forint) egy részét fedezte volna. Ezért a kisebbségi tulajdonos elállt egyeurós vételi ajánlatától, erről szerdán délelőtt értesítették a közvetítő Első Magyar Mediátor Irodát. A kialakult helyzetről és a soproni minőségi foci jövőjéről szerdán Budapesten tartottak sajtótájékoztatót, amelyen Sopront Fodor Tamás polgármester és Abdai Géza sportért felelős alpolgármester, a rákospalotai klubot pedig Kutasi Róbert ügyvezető képviselte.

A sajtótájékoztatón kiderült: az FC Sopron tavasszal már nem lép pályára. A Sopron név azonban nem tűnik el az első osztályú labdarúgásból, remélhetően hosszabb távon sem. Így Sopronban továbbra is lesznek NB I-es bajnoki mérkőzések.

Fodor Tamás és Abdai Géza az önkormányzat – mint kisebbségi tulajdonos – képviseletében kifejtették: bármennyire is szerettek volna, végül nem sikerült megegyezésre jutni a többségi tulajdonos olaszokkal. A város részéről felelőtlenség lett volna 200–300 millió forintot áldozni az egyesületre egy olyan helyzetben, amikor semmi garancia nincs arra, hogy a csapat visszakapja licencét (péntekig lehet fellebbezni), és gyakorlatilag játékos nélkül maradt, hiszen az átigazolásból is kizárták őket. Abdai Géza elmondta, a többségi tulajdonrész átvételére a jelképes, egyeurós ajánlatot ugyan elfogadták az olaszok, ám semmiféle garanciát nem adtak a 300 ezer euró (mintegy 75 millió forint) kifizetésére.

Tavasszal mégis lesznek élvonalbeli labdarúgó-mérkőzések Sopronban. A REAC ugyanis Sopron-REAC néven a hazai bajnoki mérkőzéseit a Káposztás utcában játssza majd. Kutasi Róbert, a rákospalotai klub ügyvezetője a következőket mondta erről: „Jórészt érzelmi alapú döntést hoztunk, persze a szükség is kényszerített bennünket erre a lépésre. Az MLSZ előírta, január 1-jétől villanyvilágítással rendelkező pályákon kell játszani az élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket. Korábban kétszer is kaptunk haladékot, a pályánkon azonban nem készült el a világítás, tehát nekünk stadiont kellett keresnünk. És itt jött az érzelem, hiszen Simon Tibor, a soproni klub örökös tiszteletbeli vezetőedzője tőlünk került Sopronba. Halála óta, ha lehet, még szorosabb lett a kapcsolat a két klub között. Sopron rendelkezik pályával, nekünk stabil a gazdálkodásunk s van csapatunk."

A REAC soproni szerepléséről kiderült: a játékosok hét közben a fővárosban készülnek, majd a hazai mérkőzés előtti napon elutaznak Sopronba, s az utolsó edzésüket a Káposztás utcában tartják, majd lejátsszák a mérkőzést, s visszatérnek Budapestre.

A REAC-nak adott a játékoskerete, a szakmai stábja. Kutasi nem tagadta, szívesen látna a Sopron-REAC csapatában soproni játékost, például Pintért és Siftert, ám ők más csapathoz szerződtek, a REAC-ból Sopronba igazolt Fehér Zoltán pedig Bulgáriából kapott ajánlatot. Ezzel együtt nem kizárt, hogy a maradék játékosok közül lesznek, akik majd a Sopron-REAC-ban játszanak tavasszal.

A sárga mezes REAC ezúttal már nem ellenfélként érkezik Sopronba. Fotó: Németh Péter

Abdai Géza kifejtette, az önkormányzat és a REAC között hosszabb távú megállapodás is létrejöhet, lesz tehát jövője a soproni csapatnak. Először azonban ezt a megállapodást – amelyet az MLSZ sportszakmai szempontból egyébként üdvözöl, erről kedden tárgyaltak a szövetségben – kellett „tető alá hozni". A megállapodást még az önkormányzatnak és az MLSZ-nek is jóvá kell hagyni.

Kérdés, mit tud tenni az önkormányzat az FC Sopront üzemeltető gazdasági társaság alkalmazottjai és a játékosok érdekében, akiknek tartozik a kft. Az önkormányzatnak kisebbségi tulajdonosként ebben korlátozottak a lehetőségei.

Abdai Géza megerősítette, bár még más „konstrukcióban" gondolkodva, de tárgyaltak befektetőjelöltekkel és ezeket a megbeszéléseket folytatják. A Kisalföld úgy értesült, a REAC Sport Kft.-t tulajdonosa értékesíteni szeretné, s ebben vásárolna kisebbségi tulajdonrészt az önkormányzat – élve elővásárlási jogával –, a többségit pedig egy külföldi befektető venné meg osztrák közvetítéssel. Információink szerint az önkormányzat vezetése február elején találkozik ismét a lehetséges többségi tulajdonossal, s ha elvi megállapodás születik, akkor azt követően auditált mérleg készül a REAC Sport Kft. gazdálkodásáról. Ezután kerülhet sor az adásvételre. Az új cég már soproni bejegyzésű lesz, így a csapat ősszel már csak a hűség városát képviseli a legmagasabb osztályban.

Olvasóink írták

  • 9. anci 2008. január 26. 16:44
    „Megszünt szeretett csapatunk! Éveken keresztül kiszolgáltuk a klubot,alázattal, becsülettel,odaadással. Matávtól az FC ig,számtalan edző,játékos megfordult a városban akikkel a munkatársak mindig jó viszonyt ápoltak,barátságok alakultak ki,a mindenkori tulajdonosok kőzmegelégedésére.Erre ma délelőtt Sopron alpolgármestere "szembekőpi"azokat a tőbb gyermekes,családos dolgozókat akik az elmult hónapokban ingyen és bérmentve bejártak dolgozni és próbáltak a válság helyzetben segíteni, mert mindenki reménykedett, hogy lesz megoldás,lesz csapat,és ha némi anyagi veszteséget "bevállalva"is lesz munkahely továbbra is.Az nem elég hogy elmaradt (ősszes )járondoságunkat nem kapjuk meg , de még az utcára is kerültünk!!A soproni választó polgárok elmaradt béreik,további munkájuk elvesztése, az Önkormányzatnak nem számit!!Ami számit : 49 millió plusz áfa a Reacnak, és az a jutalék amiből a dőntéshozók részesülnek.Mert beszélhet itt a Kutasi érzelmekről....egy nagy szart!!Majd biztos a Reac fog legközelebb szavazni..Tisztelt Városvezetés!Köszönjük a segítséget,az én családom és közvetlen környezetem ,tőbb tucat ember,majd biztosan "meghálálja".Szégyelljék magukat és egy kicsit mindenki szálljon magába aki a hétföi közgyülésen igennel szavaz,a telephely változtatásra garanciát nem adó,Reacnak szánt pénzre!Ma mi vesztettük el az állásunkat, de legközelebb Önök!”
  • 8. gondolkodó 2008. január 26. 06:00
    „Aki szereti a focit az kifog menni szurkolni!”
  • 7. chiken 2008. január 24. 20:12
    „El akarják adni a REAC-ot? NS-ben az van hogy meghalnának ha nem tudnák visszahozni na csapatot palotába!”
  • 6. apu 2008. január 24. 19:37
    „Ez már jobban hangzik mint a tegnapi hirek.Aztán ha ősztöl újra lesz csapat(saját) akkor vissza lehet csábítani korábbi soproni, ill. soproni érzületü játékosokat, aztán meg a fiatalok idővel, na de nagyon előre szaladtam! De még ezzel a tüzoltással is azt mondom a vezetők sara nagy részt, úgy hogy néhány embernek le kéne vonni a konzekvenciákat.......”
  • 5. Italiano noconosca 2008. január 24. 14:33
    „Itt valaki már meg!! Most néztem meg a NS-ban a 2 videót. REAC-vezér Kutasi: csak a 7 meccsben gondolkodunk.
    Fodor:valami olyat nyöszörgött, hogy hosszú távon, meg évekre előre szól a szerződés. (FÉLELMETES!!! Nem kéne ezt az embert megtanítani beszélni, mielőtt megszólaltatják nyilvánosság előtt???? Rossz volt hallgatni, ahogy nyökörgött...)”
  • 4. Italiano noconosco 2008. január 24. 12:47
    „"Márpedig a város csak így lett volna hajlandó átvenni a Sopron FC Kft. irányítását, mivel közpénzeket adósságrendezésre nem használhat" - mondta Fodor.
    Előtte Abdai: Kifizettük az adósságot az MLSZ és a volt pályaedző, Ebedli felé, hogy a licenszet visszakaphassuk.
    KI HAZUDIK???????”
  • 3. optimista 2008. január 24. 12:34
    „Azt látjuk, hogy tavasszal nem soproni foci lesz Sopronban. (Sajnos az olaszok miatt semmilyen foci nem lett volna itthon)
    Viszont én reménykedem, hogy ha jól sakkoznak a városházán, akkor ősszel már a Soproniak maguknak érezhetik a csapatot, méghozzá az első osztályban. Legyünk optimisták, mert úgy tűnik, hogy ebből a helyzetből nem lehetett jóbban kijönni. ( Ha megvették volna az olaszoktól, akkor egy csomó pénzért mit kaptunk volna? játékos nincs, átigazolásból kizárva, pénz nélkül amúgy is nehéz lett volna venni , ezzel a játékosállománnyal már előtte sem lett volna esély a bentmaradásra).Ez a szezon már el lett Qva, a következőben csak reménykedni tudunk.Hajrá Sopron, akárminek is neveznek!”
  • 2. mirror 2008. január 24. 10:21
    „Soproni REAC!! muhahaha , hát ez szánalmas....
    vajon a szúrkolók most mit érezhetnek? mennyire fogják maguknak érezni ezt a kék-sárga csapatot Sopronban? Hajrá ETO!”
  • 1. látó 2008. január 24. 08:45
    „A döntés egyik fele végre jó!..(az ÖNK elállt a vételi szándéktól, ezzel 200-300 milla Ft-ot tartott a költségvetésében, a jelenlegi helyzetben erre égetően szükség van!)
    A döntés másik fele, miszerint a REAC Sport Kft.-ben tulajdonrészt vásárolna az ÖNK, viszont egyértelműen nem jó..ne lépjünk már 2x ugyanabba a folyóba!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dudás jól osztogatott

Labdarúgás - A Győri ETO FC felkészülési mérkőzésen 2-1-re verte a Lombard Pápát. Tovább olvasom