Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Róth Kálmán a junior válogatott kapitánya

Gyurka János helyét az ifi válogatott eddigi szövetségi kapitánya, Róth Kálmán vette át a junior nemzeti csapat élén.
Az ifjúsági nemzeti együttest ezentúl Danyi Gábor , az eddigi edző vezeti majd - írta a handball.hu

Lemondott a junior válogatott szövetségi posztjáról Gyurka János, miután már nem tudta összeegyeztetni a feladatot a Veszprémnél végzett edzői munkájával. A kézilabda szövetség ezután Róth Kálmánt, az ifi nemzeti együttes szövetségi kapitányát kérte fel a juniorok vezetésére Golovin Vlagyimir mellé.

"Több olyan győri játékos is szerepel a junior válogatott keretében, akiket nagyon tehetségesnek gondolunk, és Győrből is sokan biztattak, ezért is fogadtam el a felkérést" - fogalmazott Róth Kálmán a www.handball.hu érdeklődésére.

A szakember elárulta, hogy a juniorok esetében nehezebb a helyzet, hiszen az ifik már az európa-bajnoki helyezésükkel kivívták a vb-részvételt, míg a junioroknak áprilisban világbajnoki selejtezőn kell részt venniük.

Róth Kálmán
Róth Kálmán


"Sajnálom itt hagyni az ifiket, mert jó anyaggal tudtam dolgozni, és sikeresek is voltunk, igaz, a juniorok között is van már pár kész NB I-es játékos. Remélem, hogy megtalálom velük a hangot, és eredményesebbek leszünk, mint az előző ciklusban. Az áprilisi vb-selejtezőt nagyon fontos lenne sikerrel megvívni, mert ennek a korosztálynak ez a világbajnokság lenne az utolsó világversenye" - zárta szavait Róth Kálmán.

A gárda már a jövő héten részt vesz egy lengyelországi tornán, amely kiváló erőfelmérő lesz az újdonsült tréner számára, hiszen a házigazdák mellett a norvégokkal, a dánokkal és a lengyelekkel találkozik együttesünk.

Az ifjúsági válogatott irányítását az eddigi tréner, Danyi Gábor veszi át, segítője pedig a tatai férficsapat edzője, Baski Péter lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatér az Aranylabdás: Owen karácsonykor már játszhat

Karácsony táján térhet vissza Michael Owen, a Manchester United labdarúgója, aki még november… Tovább olvasom