Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Róth Kálmán: A fiatal tehetségeket megfertőzi a pénz

Csütörtökön Szlovákia ellen kezdi meg a szereplést a magyar női ifjúsági válogatott a csehországi ifjúsági Európa-bajnokságon. Interjú Róth Kálmán szövetségi kapitánnyal.
handball.hu: Milyen erősségű csapat áll a rendelkezésedre?

Róth Kálmán: Nagyon nehéz bármit is mondani az együttes erejéről, hiszen nem igazán tudtuk Európában felmérni magunkat. Elsősorban a környező országok válogatottjai ellen játszunk, és köztudott, hogy a komolyabb csapatokkal kevesebbszer tudtunk találkozni. Például egyszer sem léptünk pályára leendő csoportellenfelünk, Horvátország ellen, tehát a románok elleni meccsek alapján tudjuk nagyjából elképzelni a helyünket. Ellenük decemberben, és idén nyáron is megmérkőztünk. Románia erős csapatnak számít, meghatározó együttes lesz. Velük általában szoros meccseket tudtunk vívni.

handball.hu: Vannak olyanok, akikre sérülés miatt nem számíthatsz?

Róth: Ez az év a magyar kézilabdázás úgynevezett állatorvosi lova, tehát látszik az összes problémánk. Nagyon szűk körből tudunk válogatni, a huszonnyolc fős keretet is éppen elég összeállítani, nem volt hatalmas választási lehetőségünk. Ráadásul ezt a szűk kört is szerencsétlenül érintette a felkészülés, mert elég sok balszerencsés sérülés sújtott minket. A szerdai indulás előtt kedd este találkozunk a lányokkal Tatán, és még most sem tudom, hogy kikből fog állni a csapat, de mivel többen is kezelésekre jártak a hétvégén, remélhetőleg ők is velünk tarthatnak Brno-ba.

handball.hu: Mi a célkitűzésetek erre az Európa-bajnokságra?

Róth: A Magyar Kézilabda Szövetség az első nyolc hely egyikének a megszerzését tűzte ki célul, magyarul ez azt jelenti, hogy tovább kellene jutnunk a csoportból. Úgy vélem, hogy ennek mindenféleképpen van realitása, bár hozzá kell tennem, hogy nagyon kevés olyan
csapat van a világon, amellyel szemben ne lennénk komoly fizikális hátrányban. A mi együttesünk alacsony, a testtömegekkel is problémáink vannak, tehát minden válogatott erősebb nálunk. Megpróbáltunk ezzel kapcsolatban egy sajátos játékstílust kialakítani, amely elsősorban a gyorsaságra, a rendezetlen védelem elleni játékra épít, egy nyitottabb
védelemre. A felkészülés során lejátszott négy meccsen voltak arra utaló jelek, hogy a lányok ezt meg tudták tanulni, a gond az, hogy a hazai mezőnyben ebben a korosztályban az ilyen típusú védelmet nagyon kevés csapat alkalmazza. Ez a háromhetes felkészülés pedig nagyon kevés arra, hogy megtanuljuk.

handball.hu: Csoportellenfeleink Franciaország, Horvátország és Szlovákia. Kérlek, elemezd őket!

Róth: Szlovákia ellen kezdünk, akivel szemben azóta még nem játszottunk, hogy én vagyok a szövetségi kapitány, de még serdülőkorukban pályára léptek ellenük a lányok többször is, és mindig nyerni tudtak. Persze óva intek mindenkit attól, hogy bárkit is lebecsüljünk. A horvátokról és a franciákról van felvételünk. Fizikálisan mindketten egyértelműen lényegesen erősebbek nálunk. Azt hiszem, hogy taktikailag jobbak vagyunk,
még talán gyorsabbak is. Mindkét csapat ellen rendkívül izgalmas mérkőzésre lehet számítani, ahol nüanszok fognak dönteni, elsősorban az, hogy milyen kerettel tudunk utazni, tehát a sérültjeink teljesen felépülnek-e. A válogatottnak mindenesetre nagyon komoly tartása van, és ezt már Romániában is jelezte, hiszen teljesen tartalékosan léptünk pályára egy otthon játszó, rendkívül motivált ellenféllel szemben, amelyet
egyszer meg tudtunk verni úgy, hogy néha teljesen extrém felállásban kézilabdáztunk. A lányok hozzáállása, motiváltsága maximális, és egy női csapatnál ez komoly erő.

handball.hu: Mi lehet az oka, hogy fiatalon még ennyire motiváltak a lányok a nemzeti csapattal kapcsolatban, aztán mintha valami megtörne?

Róth: A felnőtt válogatottal párhuzamosan egy hetet készültünk az ifikkel együtt. Nem tapasztaltam, hogy a felnőttek közül bárki is nem a címeres mezhez méltóan állt volna a feladathoz, példaként edzettek a fiatalok előtt. Szerintem a dolog nem ezen múlik. Az biztos, hogy ezeket a gyerekeket más motivációk hajtják, más jellegű motivációs bázis áll mögöttük. Ők szeretik a sportágat, szeretnének benne eredményesek lenni, és amíg durván nem kerül bele a pénz és a következetlenség, addig ezek maximálisan menni fognak. Most nyilván csak annyi hatás éri őket, amit az utánpótlásedzőktől kapnak, ami egyértelműen arra inspirálja őket, hogy jó játékos váljon belőlük, ők pedig elkötelezettek emellett a cél mellett. Amikor viszont belekerül ebbe a gépezetbe más is, amikor egy kicsit megfertőzi őket a profizmus, akkor már kicsit nehezebb a téma...

handball.hu: Hosszú évek után nem jutott ki a felnőtt női válogatott egy világversenyre. Az utánpótlást elnézve számíthatunk a folyamatos hanyatlásra, vagy látsz némi reménysugarat?

Róth: Ez rengeteg mindentől függ, elsősorban attól, hogy az MKSZ milyen eszközöket fordít az utánpótlásra. Tudomásul kell venni, hogy ezekből a gyerekekből lesz a jövő válogatottja, tehát szervezetileg, szakmailag ezt át kell gondolni. A legfontosabb az lenne, hogy az utánpótlás szintjén dolgozó edzőket jól megfizessék, mert addig nehéz lesz
felemelkednie a magyar utánpótlásnak. Egyre gyengébbek egyébként az évfolyamaink. Azt hiszem, hogy a kiválasztásunk se megfelelő, de remélem, hogy a tervbe vett akadémiai rendszer segíteni fog ezekben a dolgokban.

handball.hu: Az, hogy fizikálisan ennyivel gyengébbek vagyunk a többi csapatnál, annak is köszönhető, hogy kevés gyerek közül tudtok válogatni?

Róth: Egyértelműen nincsen választási lehetőségünk. Óriási különbségek vannak ma a magyar utánpótláscsapatok között egy bajnokságon belül is. Egyébként az se biztos, hogy jók a bajnoki kiírásaink, szerintem már ott is hibákat követünk el. Az Audi ETO szinte az összes kiírt utánpótlás bajnokságot megnyerte, tehát az ifit, a serdülőt, a nyílt serdülőt és még sorolhatnám, mennyit. Az az igazság, hogy nem mindenhol fordítanak akkora figyelmet az utánpótlás nevelésre, mint például Győrben. Ez vonatkozik a menedzselésre, a versenyeztetésre, és talán még a kiválasztásra is. Sok NB I-es klubnál ötödrendű, egy
szükséges rossz az utánpótlás. Addig, amíg ez nincs megfelelően kezelve, és a szövetség nem lép fel annak érdekében, hogy az utánpótlás legalább olyan fontos legyen, mert a felnőttcsapathoz csak pénz kell, az utánpótlást pedig "meg kell csinálni", ami egy hosszabb folyamat, akkor soha nem fogunk előrébb lépni.

Nem mindig azt kell nézni az utánpótlásnál, hogy ki nyeri a bajnokságot, hanem azt, hogy egy csapaton belül hány olyan van, akiből klasszis játékos válhat. Több fórumon több kolléga elmondta, hogy eltűntek a klasszisaink. Nagyon kevés olyan fiatal kézilabdázó van, aki az elmúlt években az ETO-n kívül más NB I-es csapathoz tudott kerülni. Az utolsó
kihagyásunknál majdnem minden játékosunk NB I-es klubhoz került, tehát megkeresték, és vitték őket. Jelen pillanatban is vannak olyan lányaink, akik még nem is érettségiztek le, de már több klub is megkereste őket. Olyan képzést próbálunk meg nekik adni, hogy tényleg elsőosztályú játékosok legyenek. Jó néhány utánpótlás mérkőzést láttam idén,
egyrészt mert edzőként ahhoz a bajnoksághoz kötődöm, másrészt pedig érdekel is. Az a probléma, hogy nagyon kevés olyan játékos van, akiben fel lehet fedezni az egyéniséget, a klasszissá válás esélyét. A kollégáim
már nagyon fiatal korú lányokból csapatot akarnak csinálni, nem játékosokat akarnak képezni. Szinte beleégették az emberekbe, hogy az a jó edző, aki megnyeri az utánpótlás bajnokságot. Meg lehet persze úgy is nyerni, ha klasszisokkal dolgozunk, tehát igazából fel kell áldozni néha egy-két magasabb játékos miatt pár mérkőzést, mert köztudott, hogy a magasabb emberek képzése nagy türelmet és hosszabb időt igényel, mint egy ügyes,
alacsony játékosé, nálunk pedig épp ezek hiányoznak.

handball.hu: Elgondolkodtató, hogy tíz éve még az volt a kérdés, hogy mikor kerül be az utánpótlás válogatottakat megjárt lány a felnőtt nemzeti csapatba, most pedig már az is nagy szó, ha az NB I-es bajnokságig eljut. Ekkora a baj?

Róth: Szépen végig lehet menni, hogy hogy megyünk lefelé folyamatosan. Visszamehetünk egészen a Görbicz Anita, Szrnka Hortenzia, Nagy Ivett, Vérten Orsi, Pastrovics Melinda, Őri Cili, Petróczi Viktória, Mehlmann Ibi-féle, Győrben junior világbajnoki döntőt játszó csapatig. A legutóbbi junior Eb-s csapat is többre lenne azért hivatott. Valahogy az NB
I-ben dolgozó kollégáim nem mernek hozzányúlni ezekhez a fiatalokhoz úgy, ahogy kellene. Egy csomó olyan lány van, aki lehet, hogy meg tudná azokat a feladatokat oldani - főleg, ha fokozatosan küldenék pályára -, amit egy-egy külföldi sztár nem tud. Például Horváth Bernadett simán beilleszkedett a Fehérvárba, miután kiöregedett az ETO ifi csapatából, és a következő évet végig tudta játszani, ráadásul nem is rossz szinten, de említhetném akár
Kisfaludy Anettet, vagy Szalai Babettet is.

handball.hu: Ha felkérnének, vállalnád a felnőtt női válogatott megüresedett szövetségi kapitányi posztját?

Róth: Meg kell várni, hogy az újjáalakuló szövetségnek, az új elnöknek mik lesznek a céljai.

handball.hu: Azért nem zárkóznál el a feladattól?

Róth: Nem, de azért komoly feltételeim lennének, mert sok minden megváltozott az elmúlt időszakban, például a válogatott felkészülése is. Ha eredményes nemzeti csapatot akarunk, akkor az más, nem elsősorban anyagi, hanem szakmai feltételrendszert igényel. Nekem már
az is óriási megtiszteltetés, hogy minden kapitány-kérdésnél felmerül a nevem, az már csak külön hab a tortán, hogy olyan emberek is alkalmasnak találnának engem egy magyar válogatott vezetésére, akiket nagyon nagyra tartok, akiknek talán a munkásságuk motivált arra, hogy így dolgozzak ebben a szakmában, gondolok itt például Laurencz Laci bácsira.

Olvasóink írták

  • 7. nasi12 2011. június 23. 22:24
    „Tisztelt ACSA!
    Ha a Kálmán visszamenne a felnőtt csapathoz, akkor nem tudom mi lenne azokkal a játékosokkal, akik jól megfúrták anno.
    Sajnos én is a lányok pártján voltam akkor, de mára már beláttam, ha Kálmán maradt volna a vezető tréner, talán már többszörös BL győztesek lehettünk volna.
    A hős fúrókkal sajnos nem mentünk semmire, sőt mint láthattuk, szépen ellazsálták a Kálmán utáni éveket.
    - - - -
    Csak tudnám, hogy mért aggódom azért, hogy nem egy kézilabdához értő szakember került az elnöki székbe?”
  • 6. ACSA 2011. június 22. 22:08
    „Róthot vissza a felnőttekhez!!!!-Majd akkor lesz eredmény!!!”
  • 5. IV.Béla 2011. június 22. 18:27
    „2. zoltania2!

    Kelecsényi lesz az elnök.”
  • 4. szebbjövőharcosa 2011. június 22. 16:40
    „HAJRÁ ETO!!!”
  • 3. Infamous 2011. június 22. 15:49
    „nem ő lesz az elnök, hanem egy exOTP-s senkiházi...már előre le van játszva...”
  • 2. zoltania2 2011. június 22. 15:35
    „Gyere vissza kálmán a felnőttekhez vagy Te legyél az elnök.”
  • 1. gylj 2011. június 22. 12:28
    „Kedves Róth Úr! Ön egy vérbeli kézilabda szakember! Sok sikert a versenyen, és várjuk vissza a felnőtt női csapathoz! Egy győri, a kézilabdát szerető szurkoló”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

ETO FC: valamit elnéztek, az eltiltás egy részvételre vonatkozik

Az Európai Labdarúgó-szövetség által a Győri ETO-ra kirótt büntetés nem olyan súlyos, mint arról az… Tovább olvasom