Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Remekeltek a homokban is

Több csapat az előzetes részvételi szándék ellenére az utolsó pillanatban lemondta az indulást, így is színvonalas mérkőzésekre került sor a strandkézilabda országos bajnokság győri selejtezőjén.
(illusztráció)

A Postabank – Leasing-kupáért kiírt férfimezőnyben egy volt világválogatott is szerepelt. A Jenei Trade Egyesült Királyság legnagyobb igazolása az Iváncsik család volt. A csapatban helyet kapott az IHF-kupát is nyert Rába ETO egykori sztárja, Iváncsik Mihály, valamint két fia, a Fotexszel Bajnokok Ligája-ezüstérmet szerzett Gergő, valamint a Győrött kézilabdázó Tamás is. A kézilabdás família negyedik tagja, Ádám kora miatt még nem játszott az együttesben, de a pálya szélén drukkolt a gárdának. Nemcsak mezőnyben, de kapusposzton is erősek voltak egyébként a „ királyok " , hiszen az ETO KC fiatal válogatottja, Tatai Péter állta útját a lövéseknek.
Tulajdonképpen nem okozott meglepetést senkinek, hogy Iváncsikék esélyeshez méltóan meg is nyerték a selejtezőt. A siófoki Coca Cola Beach House-on

augusztus közepén sorra kerülő országos döntőben azonban kézilabdás elfoglaltságuk miatt nem tudnak indulni. Helyettük a tavalyi győri kvalifikáció győztese, az idén második helyen végzett Drink Team szerepel.
A Murányi-kupáért zajló női selejtezőben az Arrabona Print 2002 együttese több jelenlegi és volt NB I-es játékost is felvonultatott. A Pigniczki Krisztinával felálló győriek az egyik esélyesei voltak a tornának. Ebben a gárdában lépett volna homokba a Graboplast-ETO két játékosa, Mehlmann Ibolya és Köbli Anett is, de végül edzői utasításra kihagyták a tornát.
Pigáék legnagyobb ellenfele a győri VKCSK és a Liss Brutaliss volt. Utóbbi csapat az élvonalbeli Hódmezővásárhely gárdáját takarja, melyben Virincsik Anasztázia vagy a győri Baunok Bernadett és Laczó Anita lehetett ismerős a nézőknek. A győzelmet a hódmezővásárhelyiek szerezték meg a VKCSK és az Arrabona Print előtt.
Kisebb meglepetést okozott az ifjúsági fiúk Pepsi-kupájában, hogy a tavalyi országos bajnok győri Boka Juniors első mérkőzésén szétlövésben vereséget szenvedett. A folytatásban viszont javítottak Vesztergom Zoltán tanítványai, így ismét ott lesznek a legjobbak között.
Szintén a siófoki fináléra készülődhet az Alarm Patent-kupa egyetlen indulója, a Homokmanók ifjúsági lánycsapata, valamint a szintén ellenfél nélkül győztes Lábadozók fiú serdülőegyüttes is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pert nyert Bognár Zsolt

A Győri ETO FC két labdarúgója, Bognár Zsolt és Farkas Balázs szerződésszegésre hivatkozva hetekkel… Tovább olvasom