Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Portóban pihen egy magyar zseni

Labdarúgás - Porto decemberi verőfénnyel fogadott bennünket. A Douro folyó partján ültünk egy kellemes vendéglő teraszán, amikor a város kapcsán természetesen szóba került a futball is.
Porto decemberi verőfénnyel fogadott bennünket. A Douro folyó partján ültünk egy kellemes vendéglő teraszán – nem messze tőlünk emelkedik a Maria Pia híd, amelyet Gustave Eiffel tervei alapján építettek –, amikor a város kapcsán természetesen szóba került a futball is.

A Bajnokok Ligájában az idei kiírásban is menetelő sztárklubról a társaság szinte minden tagja tudott. BL-győzelmeikre, Madjer fantasztikus sarkalásos góljára a ’87-es döntőben, aztán José Mourinho személyére sokan emlékeztek. Arra kevesebben, hogy itt kezdte portugáliai pályafutását a tragikus sorsú csatár, Fehér Miklós, némelyeknek derengett, hogy játszott itt Lipcsei Péter. A klub egykori magyar edzőjének nevéről, aki ebben a városban alussza örök álmát, már csak egyvalaki tudott. De hát régi történet is ez...


A magyar válogatottban jobbról a második Orth György.
A magyar válogatottban jobbról a második Orth György.


Orth György – mert róla van szó – egy másik magyartól, a nemzetközi mágus Guttmann Bélától vette át az FC Porto irányítását 1961-ben. Orth ekkor már régóta nem élt Magyarországon, mexikói állampolgár is lett közben. Az annalesek szerint a zseniális képességű játékos joggal pályázhatna a minden idők legjobb magyar labdarúgója címre.
Az egykori kiváló csatár 1901. április 30-án született Budapesten. Már 15 éves korában játszott a Vasas első csapatában, majd az MTK-ba igazolt. Nyolcszoros bajnok (1916–1924), háromszoros gólkirály (1920-ban 28, 1921-ben 21, 1922-ben pedig 26 góllal), Magyar Kupa-győztes (1923). Nagyon fiatalon, tizenhat évesen mutatkozott be a válogatottban, s bár huszonnégy esztendősen súlyos térdsérülést szenvedett, így is 32 alkalommal lépett pályára a legjobbak között, s 13 gólt szerzett.

Karrierje üstökösszerűen ívelt felfelé, amikor egy 1925-ös MTK–Amateure mérkőzésen az osztrák Tandler belépője nyomán Orth térdéből levált egy csontdarab és a műtét után a formája már sohasem volt az igazi.
Miután külföldre távozott, edzőként irányította többek közt a Messinát, a Pisát, a Genoát, a Cataniát, az 1. FC Nürnberget és az FC Metzet is. Két évtizedet töltött Amerikában, többek között Chilében és Mexikóban volt szövetségi edző (előbbivel ötödik lett az első világbajnokságon), Peruban szövetségi kapitány, valamint dolgozott olyan nagycsapatoknál, mint a mexikói CD Guadalajara, az argentin San Lorenzo és Boca Juniors. Európába a lisszaboni Sportinghoz tért vissza, onnan szerződött a Portóhoz 1961-ben. Nem sokáig dolgozhatott azonban a kék-fehéreknél, mert 1962. január 11-én szívrohamban elhunyt.

Hámori Tibor Régi gólok, edzősorsok című könyvében Orth György felesége így emlékezett:

„A temetése feledhetetlen volt. Zuhogott az eső azon a napon. A Porto vezetői és játékosai kimentek a stadionba és ruhástul egy kört futottak a tiszteletére. Mikor elkezdték, csatlakozott hozzájuk több száz szurkoló. Olyan volt a pálya, mintha tömegverseny lenne. Ezután kimentünk a temetőbe. A ravatalon még egyszer felnyitották a koporsót. Rengeteg ember pillantott az arcára, sírtak a portugálok. Magyar nem sok volt, Gencsyre emlékszem... A játékosok a vállukon vitték a koporsót a díszsírhelyre. A Porto zászlajával takarták be..."

A hazájától távol pihenő Orth Györgyöt itthon nem felejtették el teljesen. A róla elnevezett életműdíj és a Hungária körúti MTK-pályán egy bronz mellszobor őrzi az emlékét. Ez utóbit 1978-ban egy MTK–Bayern München meccs előtt avatták fel, a bajorok koszorúját Gerd Müller helyezte a talapzatra.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Audi ETO: a legjobb nyolc között a Kupában

Kézilabda - A legjobb nyolc közé jutott a női kézilabda Magyar Kupában a Győri Audi ETO KC. Konkoly… Tovább olvasom