Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 9°C Még több cikk.

Pető Zoltán kegyvesztett lett

Pető Zoltán távozni ké- szül a török Kayserispor csapatától. Még nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

Pető Zoltán és Dragóner Attila.
Szeretne visszakerülni a válogatottba is. Jó ideje nem hallani semmit az őszt a török Kayserispor csapatánál töltő válogatott védőről, Pető Zoltánról, aki pedig a nyáron még csapatkapitány is volt Lothar Mätthaus válogatottjában. A tavasszal története legjobb szereplését elérő, az előző bajnokságot az 5. helyen záró Matáv FC Sopron csapatkapitánya a karácsonyt szüleinél, Szolnokon töltötte, ott értük utol. Szokásának megfelelően készséggel állt rendelkezésre.
Az elején minden rendben volt

– Effendi Pető, szólíthatjuk így?
– Igen, de lehet, hogy már nem sokáig „él" ez a megszólítás.
– Nincs rendben valami önnel vagy a Kayserspor csapatánál?

– Nézze, nagyon jól éreztem magam kint. Ha az ember folyamatosan játszik, remek dolog Törökországban labdarúgónak lenni. Az őszi szezon vége felé azonban nem sok szerepet kaptam. Amíg az az edző volt a csapatnál, akivel kezdtük az évadot, minden rendben volt. Folyamatosan játszottam és úgy érzem, jól is teljesítettem. Az edző dicsért az elnöknél, s már arról is szó volt, hogy próbálok segíteni újabb magyar játékost, játékosokat a csapathoz hozni. Új edző, új emberek
– Szavaiból kiderül: edzőváltás volt, és ez nem igazán tett önnek jót. Mi volt az edzőcsere oka, s mi történt pontosan a váltás után?

– A török bajnokságban a nagycsapatok, a Fenerbahce, a Galatasaray és a Besiktas kiemelkednek a mezőnyből, a többi játékereje nagyjából egyforma, az ő egymás elleni meccsükön általában a napi forma dönt. A sorsolásunk nagyon balszerencsés volt. Az első öt meccsünkből négyet idegenben játszottunk, ráadásul kettőt két, az előbb említett nagycsapat ellen. Hamar hátrányba kerültünk, próbáltunk kapaszkodni, de ahogy lenni szokott, ideges, görcsös volt a csapat, így még a nyerhetőnek tűnő meccseken sem sikerült diadalmaskodni.
Ezt követően, nagyjából a szezon közepén, következett az edzőváltás. Jött az új edző, s rögtön mondta, hogy a téli szünetben majd a saját embereit hozza a Kayserisporhoz. Az első meccsén még játszottam nála, aztán már egy percet sem. Ahogy ilyenkor lenni szokott, először mi, külföldiek jártunk rosszul, az addig jól teljesítő, gólokat is rúgó albán csatár már nincs is a csapatnál és én sem nagyon vágyom vissza, hogy a kispadot koptassam.
A szurkolóknál minden az eredménytől függ

Törökországban közismerten fanatikusak a futballszurkolók. A Kayserispor hívei hogy fogadták a gyenge szereplést?

– Azzal tisztában voltak, hogy újonc csapatként nem a bajnoki címért leszünk versenyben. A meccseken biztattak bennünket, és amikor nem ment a játék, s nem jöttek az eredmények, inkább nem jöttek ki a meccseinkre. Az első hazai mérkőzésünkön harmincötezren voltak, aztán később huszonkétezren, de a gyenge szereplés miatt volt olyan, hogy csupán ötezren látogattak ki. Aztán elég volt egy jobb eredmény, s a következő mérkőzésen már megint huszonnyolcezren tolongtak a lelátón.
– Törökországban egyébként így megy, hogy egy edző gyakorlatilag egy teljes csapatot is vihet oda, ahová megy?
– Ha nem is mindig ennyire, de bizonyos mértékig így. Nekem is szólt az az edző, aki a szezon első felében volt a csapatnál, hogy mihelyt újra lesz csapata, abban szívesen lát...
Kimaradt a válogatottból
– Az utóbbi három hónapban gyakorlatilag eltűnt a köztudatból, a tétmérkőzések kezdetére kikerült a válogatottból. A mellőzése alatt hogy érezte kint magát, s mi a terve a jövőre nézve?
– Nézze, ami a kint eltöltött időszakot illeti, mindent egybevetve megérte kimenni, látni, milyen egy olyan országban futballozni, ahol minden adott és csak a futballra kell koncentrálni. Ennek ellenére én játszani szeretnék, és ha már a válogatottnál tartunk, bebizonyítani, hogy igenis képes vagyok válogatott szinten is teljesíteni.
Amúgy véleményem szerint Törökország itthonról kicsit a periférián van, szinte Ázsia, így kiesik a látószögből, ellentétben például Belgiummal. Jómagam pedig nem vagyok az a fajta futballista, aki keresné az újságírókat, hogy írjanak róla, hogy forogjon a neve a köztudatban.
A jövője bizonytalan
– Amúgy milyenek a tervei a jövőre nézve?
– Mint már mondtam, szeretném valahol bebizonyítani, hogy igenis képes vagyok válogatott szinten futballozni. Ezenkívül minden bizonytalan. Mondom, Törökországban nagyon jól éreztem magam, de azt kizártnak tartom, hogy a Kayserispor kispadjára visszamenjek. Azt tehát, hogy török földön, hogy esetleg itthon, netán külföldön, egy másik országban folytatom a pályafutásomat, most még nem tudom megmondani.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három új válogatott az ETO-ból

Az idei esztendőben a Győri ETO FC-ből négyen szerepeltek a magyar nemzeti csapatban. Ketten újoncként léptek pályára, Vincze Ottó pedig Győrből először szerepelt címeres mezben. A klubnak összesen 39 válogatott labdarúgója van, az első ötvennyolc évvel ezelőtt húzta magára a címeres mezt. Tovább olvasom