Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Pénteki tipp: Győrszentiván - Téti Sokoró

A Tét még bajnok is lehet, ha a Kajárpéc botlik a hátralévő fordulókban. De a Tét már nem hibázhat. A Győrszentiván hét meccs óta veretlen, néhány hete "kivégezték" a Kajárpécet is.

A Győrszentiván a tabella ötödik helyén áll a megyei II. osztály győri csoportjában. Négy fordulóval a bajnokság vége előtt már négy ponttal többet gyűjtöttek a tavaszi meccseken, mint ősszel. Ennek is köszönhető az, hogy a tavasz eleji 8. helyről már az ötödikre léptek előre, no meg annak is, hogy hét meccs óta veretlenek. Tavasszal csak a Töltéstava tudott ponttal távozni Győrszentivánról, a legnagyobb skalpot kétségkívül a bajnokságot jelenleg is vezető Kajárpéc 6-1 arányú legyőzésével gyűjtotték be a szentivániak.

A Téti Sokoró a Kajárpéc mögött négy ponttal a második helyen áll. Elvben még behozhatják a hátrányt - ehhez az kell, hogy az éllovas a négy hátralévő meccsből kettőt ne nyerjen meg, s közben a Tét száz százalékos maradjon. A tétiek azonban az elmúlt hetekben a magabiztos győzelmek mellett belefutottak néhány vereségbe is - a Kajárpéc mellett kikaptak a Felpéctől és legutóbb a Bajcstól is.

Érdekesség a tétiek eredményeit böngészve, hogy a bajnokságban mindössze háromszor játszottak döntetlent, a legutóbbi ilyen eset október 24-én történt. A Győrszentiván viszont tavasszal három meccsét is döntetlennel fejezte be.

Ősszel Téten a hazaiak 3-0-ra nyertek.

Péntek éjfélig várjuk tippjeiket a Tippkirályban!

A napi kérdést a
http://www.kisalfold.hu/tippkiraly1106/
oldalon találja.

Nem tudja, hogy mi az a Tippkirály? Kattintson ide!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keretet hirdettek az átalakított győri női kosárcsapatnál

Az előző szezonban szerepelt játékosok közül öten maradtak a Seat Lami-Véd Győr NB I-es… Tovább olvasom