Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Ökölvívás - Seregszemle Győrszentivánon

Szerdától szombatig a győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Közösségi Házban rendezik meg az utánpótláskorú ökölvívók országos seregszemléjét, mely gyakorlatilag a diákolimpiával egyenértékű viadal.
A bokszolóknál külön diákolimpia nincs, ezen a versenyen mérik össze erejüket a legjobb serdülő és junior ökölvívók. A fiatalabb korosztályban csak a fiúk, az idősebbnél fiúk és lányok egyaránt szorítóba lépnek.

Mint azt Nagy Zoltán, a Gladiátor vezetőedzője elmondta: tizenkét versenyzőt indítanak, s elégedett lenne, ha a tavalyihoz hasonlóan az Erdei Zsolt nevével fémjelzett Madárfészek Akadémia mögött a második helyen végeznek összesítésben.

„A korosztályváltás miatt azért nem lehet kiindulni a tavalyi eredményekből, mert aki tavaly serdülő volt, most elsőéves junior lesz, így nem várható el ugyanaz az eredmény. Vannak olyanok is, akiknek ez lesz az első komolyabb erőpróbájuk. Ígéretes ökölvívók is vannak a gyerekek között, de magam is kíváncsian várom, mire lesznek képesek" – fogalmazott Nagy Zoltán.

Az előzetes nevezések alapján több mint háromszáz fiatal bokszoló indul a seregszemlén.

A küzdelmek szerdától péntekig 15, szombaton 9 órakor kezdődnek. A belépés mindennap ingyenes.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cselgáncs - Győri érmesek

Tovább olvasom