Kisalföld logö

2018. 09. 20. csütörtök - Friderika 15°C | 26°C Még több cikk.

NBII: Három gólt lőtt idegenben a DAC

Labdarúgás - A 2. forduló mérkőzéseit játszották a Labdarúgó NBII Nyugati csoportjában. A DAC és a Gyirmót nyert, az ETO B kikapott.

Dunaújváros- Integrál-DAC 0-3 (0-1)

Dunaújváros, 200 néző. V.: Szöllősi.

Gsz.: Laki (2), Bali.

Dunaújváros: Kuruc – Szabó (Drozdik), Mracskó, Scott, Pénzes, Micskó (Marquees), Szauter, Homonyik (Nagy I.), Heffler, Stocker, Csorba. Edző: Szepessy László.

DAC: Deli – Pásztor, Töltösi, Szabadfi, Barics, Lajtos (Sarus), Ludánszki, Müller, Szücs (Gál B.), Bali, Laki. Edző: Lengyel Ferenc.

37. p: Gyors vendégtámadás végén Lajtos beadását Laki vágta a hálóba. 0–1.
62. p: Lajtos szerzett erőszakosan labdát, majd élesen a kapu elé lőtt, s az érkező Laki a kapuba gurított. 0–2.
66. p: Bali fordult le szép csellel az őrzőjéről, majd húsz méterről bombázott a hálóba. 0–3.
Kiegyenlített húsz perc után az Integrál-DAC, szép támadás után szerzett vezetést. A második félidőben a gyorsasági fölényben lévő győriek sorra alakították ki a helyzeteiket s arattak fölényes győzelmet.

Jók: Scott, ill. Szabadfi, Laki, Bali, Töltösi.

Szepessy László: – Megérdemelten nyertek a jól futballozó győriek.

Lengyel Ferenc: – Fizikális és technikai fölényünk ezúttal győzelmet ért.

Felcsút-Győri ETO FC B 3-0 (1-0)

Felcsút, 300 néző. V.: Gyarmati II.

Gsz.: Sándor, Bölcsföldi, Móri.

Kiállítva: Klement B. (44.), Zámbó (75.).

Felcsút: Farkas – Székesi, Makrai (Varga), Trampler, Fejes, Domján, Gálos (Kocsis), Sándor, Vadász (Iving), Bölcsföldi, Móri. Edző: Szijjártó István.

ETO B: Gvazava – Dorogi, Tóth M., Zámbó, Vető, Klement B., Berde (Lappints), Copa (Kiss Sz.), Cseri, Völgyi, Csermelyi (Gál A.) . Edző: Klement István és Galambos Zoltán.

25. p: Az első hazai támadásból egy kapura emelt labdát Gvazava csak a kapufára tudta pöckölni, a visszapattanót Bölcsföldi keresztbe fejelte a kapu előtt és Sándor egy méterről a hálóba lőtte a labdát. 1–0.
65. p: Szabadrúgás után Bölcsföldi megelőzte Kiss Mátét és a kapu jobb oldalába fejelte a labdát. 2–0.
80. p: A védők között kilépő Móri a 16-oson belül elfektette Dorogit és Gvazavát és könnyedén helyezett a kapu közepébe. 3–0.

Az első félidőben a győri csapat játszott mezőnyfölényben, sorra dolgozta ki helyzeteit, melyek kimaradtak és a futball törvényszerűsége szerint a hazaiak az első támadásokból gólt szereztek. A fiatal győri csapat vereségében nagyban közrejátszott a közvetlen mérkőzés előtti kapuscsere, a két kiállítás, melyek erősen véleményesek voltak.

Szijjártó István: – Rendkívül jó mérkőzést játszottunk a fiatal győri csapattal, egy-nulla után, ha nincs a kiállítás és nem maradnak ki a vendéghelyzetek, másképp is alakulhatott volna a mérkőzés. Sok csapatnak megnehezíti a fiatal győri gárda a dolgát a bajnokságban.

Klement István: – Megint voltak helyzeteink, amelyek kimaradtak és a játékvezető túlzott szigora járult hozzá, hogy a mérkőzést elveszítsük.

Tatabánya-Gyirmót 0-2 (0-1)

Tatabánya, 500 néző. V.: Kovács G.

Gsz.: Tóth N., Kovacsics.

Kiállítva: Gellér (38.).

Tatabánya:Dénes – Almási (Béres), Vámosi, Nagy Cs., Gellér G., Asztalos (Kertész, Szolnoki), Farkas V., Vass N., Kollár, Flores, Dombai. Edző: Oktavio Zambrano.

Gyirmót: Boros – Pirka, Pék, Kozmér, Szabó Cs., Ribi, Horváth R., Baumgartner (Kiss Zs.), Kovacsics, Tóth N. (Bieder), Nagy Z. (Polyák). Edző: Kiprich József.

26. p: Baumgartner indítása után Ribi adott középre, ahol Tóth N. 11 méterről jobbal kilőtte a jobb sarkot. 0–1.
48. p: Kovacsics játszott össze Tóth N.-nel, majd utóbbi a hazai hálóba lőtt. 0–2.
Magabiztosan, csaknem kilencven percen keresztül játszott jól a vendéggárda, amely megérdemelten hozta el a három bajnoki pontot.
Jók: Baumgartner, Kovacsics, Tóth N., Ribi, ill. Vámosi.

Octavio Zambrano: – Már a mérkőzés kezdetétől hihetetlenül idegesen futballoztunk. Tudom, hogy a fiataloknál időnként ez természetes, de arra nem számítottam, hogy ennyire túlpörögve játszunk. Annak ellenére, hogy az ellenfél jó csapat, nem értem, miért kellett ennyire tisztelnem őket. Gratulálok a vendégeknek.

Kiprich József: – Hetven percig szemre tetszetősen játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki. Van még húsz perc, amin javítani kell. Egyik szemem sír, a másik meg nevet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ez a csapat megérdemli a dobogót!

Sopron–Peking - Horváthék Sopronban, otthonukban drukkolnak a női vízilabda-válogatottnak,… Tovább olvasom