Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Natasa Kovacevic legendák közé tér vissza a pályára

Kevesebb mint két évvel a győri női kosárlabdázókat ért tragikus buszbaleset után szombaton a FIBA Legends-mérkőzésen visszatér a pályára Natasa Kovacevic, akinek térdből amputálni kellett az egyik lábát.
Ha valaki nem ismerné Natasa Kovacevicet, aligha mondaná meg róla, milyen szörnyűség érte 2013 szeptemberében. Az emlékezetes buszbaleset következményeként amputálni kellett az egyik lábát, ami minden ember számára egy sorscsapás, nemhogy egy ereje teljében lévő élsportolónak. A még mindig csak 21 éves szerb kosaras azonban nem adta fel egy pillanatra sem, nem sokkal a műtétet követően már azon járt az agya, miként térhetne vissza a pályára.

Nos, ami akkor még csak álomnak tűnt, az szombaton valósággá válik. A SYMA-csarnokban a női Európa-bajnokság két helyosztója között 18 órára kiírt FIBA Legends-mérkőzésen Natasa is ott lesz a pályán mindkét csapatban.

Natasa Kovacevic legendák közé tér vissza a pályára


– Én már biztosan győztes csapat tagja leszek – mondta nevetve a játékos, amikor arról kérdeztük, milyen érzésekkel várja a visszatérést. – A kérdésre válaszolva, természetesen nagyon izgulok, talán én magam sem hittem igazán, hogy ennyi idő elteltével újra kosárlabda-mérkőzést játszhatok. Ráadásul olyan világsztárok ellen, akik közül nem egy arra inspirált, hogy nyolcévesen elkezdjek kosárlabdázni. Előtte úsztam, de az nem volt olyan izgalmas, a kosárlabda viszont az életem, ezért is tettem meg mindent azért, hogy ha lehet, még űzhessem ezt a csodálatos játékot.

– Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, éppen a kosárlabdás múltjának köszönheti, hogy ennyire erős tudott maradni.

– Valóban így van, enélkül nem biztos, hogy itt tartanék. Ezért is mondom azt most mint a FIBA nagykövete, hogy aki csak teheti, sportoljon – nem bánnám, ha minél többen kosaraznának –, mert az nagyon sok mindenre megtanít. Küzdeni, harcolni, győzni, s a vereséget is elviselni.

– Nem először jár Győrben az eset óta. Sokan talán messziről kerülnék a helyet, amihez ilyen rossz emlék köti...

– Én viszont imádom Győrt, a második otthonomnak tekintem. Történt, ami történt, ezen változtatni úgysem tudok, viszont csodás embereket ismertem meg, s azt se feledjük, hogy azért vannak, akik nálam is rosszabbul jártak. A szombati mérkőzés, még ha azt is mondják a szervezők, nemcsak rólam szól, hanem Fűzy Ákosról és Tapodi Péterről is, akik elhunytak a balesetben, de emlékük örökké velünk marad. Én biztosan sosem felejtem el őket, ahogyan azokat sem, akik ugyanúgy ott voltak a buszon.

– Délelőtt első útja a Széchenyi Kosárlabda Akadémia nyári táborába vezetett, hogyan fogadták a fiatal játékosok?

– Nagy szeretettel, csillogó szemekkel – mosolygott Natasa Kovacevic. – Jólesett, hogy ennyi érdeklődő kisgyerekkel találkozhattam. Sokan talán nem is tudják pontosan, mi történt, hiszen akadt, aki erről szeretett volna kérdezni, de itt most nem az volt a lényeg. A legfontosabb, s ezt nekik is elmondtam, hogy szeressék, amit csinálnak, én minden percét élveztem mindig is a kosárlabdának. Ha így állnak hozzá, akkor eljuthatnak a profi szintig, s talán nekik több szerencséjük lesz.

Euroliga-győztes edző

Natasa Kovacevic elmondta, azért, hogy újra játszhat, nagy-
nagy köszönettel tartozik a szerb, a francia és a nemzetközi kosárlabda-szövetségnek. Jóvoltukból most olyan sztárok között pattogtathat a hétvégén, mint Dejan Bodiroga, Arvydas Sabonis, Georgi Glucskov vagy a magyarok közül Balogh Judit, Károlyi Andrea, Béres Tímea és Kiss Lenke.

A két csapatot egyébként a román Carmen Tocala, illetve az idei női Euroliga-győztes prágaiak vezetőedzője, a szlovák Natalia Hejková irányítja majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petr Cech az Arsenalban véd tovább

A 2005-ben a világ legjobb kapusának megválasztott futballista azért váltott, mert az elmúlt… Tovább olvasom