Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Nacsában bízik Gulácsi edzője

Labdarúgás - A nemrég véget ért húsz éven aluliak világbajnokságán bronzérmet szerzett korosztályos válogatott kapusedzője a Győrben is dolgozó Lippai József.
Lippai József több mint ötszáz első és másodosztályú bajnoki mérkőzés után döntött úgy, hogy befejezi játékos-pályafutását. Őrizte többek közt az Újpest, a BVSC és a III. Kerület kapuját is.

„Ötszörös másodosztályú bajnokként, harmincöt éves koromban keresett meg az MTK, s mivel minden képesítésem megvolt, nem akartam a lehetőséget elszalasztani, kapusedző lettem a kék-fehéreknél – mondta el érdeklődésünkre a jelenleg 43 éves szakember. – Pár év múlva már a Sándor Károly Akadémián dolgoztam, később Both József felkérésére pedig a korosztályos válogatott felkészítésébe is bekapcsolódhattam. Érdekesség, hogy ez az a korosztály, amely korábban Európa-bajnoki harmadik lett, most pedig Egyiptomban a világbajnokságon bronzérmet szerzett."

Lippai József volt az MTK-nál a vb-n remeklő Gulácsi Péter kapusedzője.

„Tizenkét évesen került a csapathoz. Egy rendkívül okos, jó tanuló gyerek volt, akit úgy hoztak oda, hogy próbáljuk ki, lehet-e belőle valami. A harmadik számú kapusunk lett, fél év múlva viszont már ő volt a legjobb. Büszke vagyok rá és boldog voltam, hogy tizenhét évesen egy olyan világhírű klub vitte el, mint a Liverpool."

Aztán az MTK válaszút elé állította a szakembert.

„Tavaly a fővárosi klub arra kért, hogy csak náluk dolgozzak, s ezt nem tudtam elfogadni. Időközben aztán nemcsak a korosztályos, hanem már a nagyválogatottnál is kaptam megbízást, s a legutóbbi négy világbajnoki selejtező, valamint az egyiptomi bronzérem azt gondolom, mindenképp engem igazolt. Ezekért megérte váltanom, visszakaptam sok mindent a befektetett munkáért."

Az MTK-val való szakítás után Győrbe vezetett Lippai József útja.

„Örülök, hogy tavaly nyáron megkerestek, boldogan jöttem Győrbe, főképp, hogy a klub vezetése hozzájárult, hogy tovább folytathatom a munkát az MLSZ-ben is, ahol nemrég én lettem az országos kapusképzés szakmai vezetője."

Lippai szerint ebből klubja is profitál.

„Úgy gondolom, ezzel nemcsak én, az ETO is jól jár. Pánczél Roland személyében kiváló helyettesem van, aki távollétemben is folytatni tudja az általunk megkezdett munkát."

A kapusedző szerint Győrben több tehetséges hálóőr is akad.

„Az akadémiai rendszernek köszönhetően minden korosztályban van kiugró tehetség, sőt, nemzetközi szintű is akad. Úgy hiszem, Nacsa Péter, ha nem viszik el külföldre, két éven belül az ETO első számú kapusa lehet" – árulta el a szakember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapatként is szétesett az Audi ETO

Kézilabda - Konkoly Csaba, az Audi-ETO női csapatának vezetőedzője a Zvezda otthonában elszenvedett… Tovább olvasom