Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Mogyoróddal minden rendben, nem lesz türelmi zóna: készen állnak a Forma-1-re

Százezres nagyvárossá növi ki magát csütörtök és vasárnap között az alig hétezres lélekszámú Pest megyei község, a huszonhatodik Forma-1-es futamnak helyet adó Mogyoród.
A szurkolók, illetve a kísérőrendezvényekre látogatók fogadásához minden készen áll - közölte a település alpolgármestere. Kurucz Péter (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy bár már hatalmas rutint szereztek az ilyenkor szokásos "rohamra" való felkészülésben és annak a rendőrséggel közös levezénylésében, de mint minden évben, így most is akadnak újdonságok, meglepetések.

Ezek közé tartozik az idén debütáló GP Fest elnevezésű kísérő fesztivál. A csütörtökön kezdődő fesztivált az Aquapark mellett lévő 8 hektárnyi területen tartják, remélhetőleg nagy sikerrel - tette hozzá az alpolgármester. Mint az egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzott, a szervező cég európai színvonalú vendégfogadást ígér, bár hangsúlyozták: az első fesztiválév mindig rejt buktatókat, így terveik szerint az elkövetkezendő évekre nyeri el valódi arculatát a GP Fest.

A rendezvény négy helyszínen várja majd a látogatókat. A "borváros" gasztronómiai élvezeteket ígér, "csodaország" a kicsi és nagy gyerekek szórakoztatásáról gondoskodik, az autóversenyhez kapcsolódóan lesz szimulátorpark és versenypálya, valamint a mogyoródi Aquaréna is csatlakozik a fesztiválhoz.

A területen belül két színpadot állítanak fel, itt esténként neves előadók gondoskodnak majd a hangulatról. Mogyoród alpolgármestere a hatalmas tömegekben érkezők elszállásolásával kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy egyre kevesebben keresnek kiadó szobát a községben, a többség inkább a pálya közelében lévő kempingben lakik majd. Étel- ital- és ajándéktárgyak árusításához 40- 50 vállalkozó kapott engedélyt, remélhetőleg másfajta "vállalkozók" nem jelennek meg a környéken - utalt az örömlányok esetleges felbukkanására Kurucz Péter. Mint mondta, türelmi zónát most sem jelölnek ki, az esetleg szolgálataikat kínáló prostituáltakkal szemben a rendőrség fog intézkedni.

A csütörtöki nyitó rendezvényekhez, illetve a hétvégi versenyhez a jelek szerint minden készen áll - tapasztalta a helyszínen járva az MTI tudósítója. Fót és Mogyoród között takarítják az utat a közútkezelő emberei, s nagy rend, tisztaság van a község belterületén is. A Hungaroringen is az utolsó simításokat végzik.

Az idei Forma-1-es versenysorozat magyarországi futama miatt már csütörtök délután, az ingyenes bokszlátogatások idején is nagyobb forgalomra lehet számítani az M3-as autópályán Budapest és Mogyoród között - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. hétfőn az MTI-vel. Mint írták, az M3-as autópályán Budapestről Gödöllő felé közlekedőknek hosszabb menetidőre először csütörtök délután, majd szombat és vasárnap délelőtt lehet számítani. A Budapestre vezető oldalon várhatóan szombaton az időmérő edzés után, délután 2 és 3 óra között, vasárnap pedig a verseny végeztével, délután 4 és 6 óra között fog jelentősen megnövekedni a forgalom. Ingyenes, légkondicionált autóbuszokat közlekedtet a Formula-1 Magyar Nagydíj ideje alatt az Orangeways a Volánbusszal közösen.

Az Orangeways keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a buszok az Árpád híd autóbusz-pályaudvarról, illetve a gödöllői HÉV Mogyoród állomásáról indulnak. Az Árpád híd és Mogyoród központ között közlekedő járatok pénteken 15-20, szombaton és vasárnap 6-8 percenként követik egymást. A Forma-1 Magyar Nagydíj biztosítását idén is a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) végzi. Négy nap alatt több mint ezer rendőr teljesít szolgálatot a Hungaroringen és környékén - olvasható a rendőrség közleményében -, a magyar rendőrök munkáját lengyel, román és osztrák kollégáik segítik. Az idén több konzulátus képviselője is jelen lesz a Hungaroringen, hogy segítsék az állampolgárok ügyintézését, könnyítsék a kommunikációt.

A PMRFK közleménye szerint a versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz érvényben. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok. A forgalom folyamatosságát minden érintett útszakaszon rendőri irányítással, tájékoztató táblákkal segíti a rendőrség. Javasolják, hogy az autósok a kijelölt, őrzött parkolókban álljanak le, a bűncselekmények megelőzése céljából járműveiket minden esetben zárják be, az utastérben értékes tárgyakat, iratokat ne hagyjanak. A forgalmi rend változásokról és az egyéb aktuális tudnivalókról a www.police.hu honlapon lehet tájékozódni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vb 2014: június 12. és július 13. között rendezik a brazíliai tornát

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy a 2014-es brazíliai világbajnokságot június 12.… Tovább olvasom