Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Megverte a Slovan az ETO-t, Strestík megsérült - videó

A találkozón több lehetősége is volt a győrieknek, de a mérkőzés csak egyetlen gólt hozott, amit a vendégek szereztek.
Hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki számtalan helyzetet csapatunk, a török edzőtábor előtti utolsó felkészülési mérkőzést elvesztette a Slovan Bratislava ellen. A találkozó egyetlen gólja szabadrúgásból esett, a szlovák listavezető játékosa 18 méterről lőtt védhetetlenül a hálóba.

A mérkőzés 8. percében sérülés miatt kellett lecserélni Marek Strestíket, a cseh támadó jelenleg kórházi kivizsgáláson van, állapotáról hamarosan többet tudunk majd. A második félidőben Pogacsics Krisztián (a képen) védte az ETO kapuját, egyszer bravúrt is be kellett mutatnia, de igazán nem tették próbára a képességét a vendégek.



"A Slovan Bratislava elleni edzőmérkőzés nyolcadik percében sérült meg Marek Strestík. Csatárunknak első pillanatra úgy tűnt, hogy kiugrott a válla, így érthetően komoly fájdalmai voltak. Még a meccs alatt bevitték a kórházba a cseh játékost, és elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.

Szerencsére a röntgen és ultrahang vizsgálatok megállapították, hogy se szakadás, se törés nincs, így a vállrándulást viszonylag olcsón megúszta a labdarúgó. Mindez azt jelenti, hogy Marek Strestík várhatóan a jövő héten ugyanúgy folytathatja a felkészülést a tavaszi szezonra, mint a többiek"-
írja az eto.hu a sérülésről.

Többet kaptam, mint amire számítottam - mondta Horváth Ferenc a találkozó után. A csapat vezetőedzője természetesen a mutatott játékkal elégedett, és biztos abban, hogy akkor, amikor már formában kell lennie az együttesnek, akkor a helyzeteket sokkal jobban tudják majd értékesíteni.

Korábban írtuk:

Meg nem erősített hírek szerint biztonsági okokból nem lesz nyilvános a Győri ETO–Slovan Bratislava nemzetközi előkészületi mérkőzés, amit pénteken 16 órától rendeznek Győrött.

A zárt kapus találkozót szurkolók nem tekinthetik meg.

A hír az ETO honlapján is olvasható, abban közölték,  szurkolók számára a találkozóról összefoglalót készül, és ez a TV felvétel még péntek este látható lesz a honlapon.

Az ETO hivatalos honlapján egy rövid hír is olvasható az ellenfélről:

"Az ©K Slovan Bratislava az egyik legismertebb és legeredményesebb szlovák labdarúgócsapat. Az 1919-es alapítása óta a csehszlovák első osztályt nyolc, a szlovákot pedig kilenc alkalommal nyerte meg a csapat - míg a kupában összesen 16 alkalommal diadalmaskodott. A nemzetközi kupák tekintetében a legnagyobb sikert az 1968/69-es KEK győzelem jelentette. A döntőben a Barcelonát verték, így ők voltak a keleti blokk első kupagyőztesei. A jelenlegi szlovák bajnokságot a téli szünetben fölényesen vezetik, hiszen hat pont az előnyük a Trencsény csaptával szemben, és tizenegy a rózsahegyiek előtt" - írta az eto.hu

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Luis Aragonés

Leukémiában, 75 éves korában meghalt Luis Aragonés, a spanyol és a nemzetközi labdarúgóélet… Tovább olvasom