Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Madár brazil bokszoló ellen készül

Az egykori amatőr világbajnok Erdei Zsolt (11-0, 8KO) profi karrierjének fontos állomása lehet az augusztus 17-ei este. Csütörtök estére ugyanis kiderült, hogy a berlini gálán a remek előmenetelű Roberto Coelho lesz a magyar öklöző ellenfele.
A brazil bokszoló igazán jó statisztikával rendelkezik, hisz hat veresége mellett már huszonkilenc győzelmet aratott, amiből huszonegy idő előtti!

Ez az ellenfélválasztás azt engedi feltételezni, hogy Madár klubja – az Universum Box-Promotion – végre elkezdte tehetségéhez méltóan kezelni a magyar bunyóst.

Coelho ugyan kevésszer mérkőzött ismert ellenfelekkel, viszont nyolc évvel ezelőtt a Bokszvilágszövetség (WBF) középsúlyú világbajnokának mondhatta magát, és a későbbiekben is több rangos dél-amerikai trófeát begyűjtött.

Legyőzői közt találunk pár ismert ökölvívót. A jelenlegi kisnehézsúlyú Európa-bajnok Yawe Davis (45-10-3, 25KO) és az itthon – tévéből - ismert Jorge Castro (120-8-3, 83KO) is egyaránt kiütéssel abszolválta a brazil elleni meccsét.

Matolcsi is ringbe lép a gálán

A gála programja időközben változott, mert a korábban beharangozott Yawe Davis kontra Thomas Ulrich (22-1, 17KO) kisnehézsúlyú EBU meccs - a címvédő sérülése miatt - elmarad, így az eseményen szintén ringbe lépő Matolcsi József lehet az est főszereplője, ha legyőzi a váltósúlyú Európa-bajnok Michael Trabant-ot.

A magyarországi bokszrajongók legnagyobb örömére, a két magyar fiú pályafutásának eddigi legfontosabb állomását itthonról is figyelhetjük, hisz az eseményt az RTL Klub műsorára tűzi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeglet előtérben

A müncheni atlétikai EB csütörtöki napjának számunkra legfontosabb eseményét Szeglet Zsolt bravúrja… Tovább olvasom