Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Külföldi zászlók az ETO-stadionban: már a normális gondolkodás a botrányos?

`Több nemzet, Egy Csapat, Köszönjük!´ felirattal és a nemzetek zászlajával köszöntötték őket. Mi ebben a botrány? Álljunk csak meg! - írta a Soproni Tigrisek elnöke.

"DÖBBENET! Ez az érzés kerített hatalmába, amikor a Kisalföld szerdai számában olvastam, hogy feloszlik, és bocsánatot kér egy szurkolói csoport csak azért, mert - megítélésem szerint - európai módon, normálisan köszöntötte a Győri ETO bajnoki csapatának tagjait, azon belül azokat, akik más nemzet fiaiból tevődtek össze és küzdöttek a győri aranyért.

"Több nemzet, Egy Csapat, Köszönjük" felirattal és a nemzetek zászlajával köszöntötték őket. Mi ebben a botrány? Álljunk csak meg! A magyar kosárlabda klubok mezén ott a magyar zászló, külföldi, tengerentúli játékosok - akiknek sokszor a bőrük színe is más - éneklik a magyar himnuszt a bajnoki és kupamérkőzések elején.

Ezt elfogadjuk, sőt el is várjuk! Sportvezetőként emlékszem arra az időre (már közel 25 éve volt), amikor Sopronba egy Jugoszláv származású játékos került, s a közönség egyik kedvence lett.

Ha megjelent, zúgott a JU-GOSZ-LÁVIA köszöntés és lengett az akkori délszláv zászló. Éltették, szívükbe fogadták a Sopronért küzdő Dokmanovicot.

Eltelt egy negyed század és már tíz éve tagjai vagyunk az Európai Uniónak, annak a közösségnek, amihez Szent István óta tartozunk.

Ezek után szégyenkezve kell meghátrálnia, feloszlatnia magát egy józan gondolkozású szerveződésnek, sportágukat, városukat, sőt országukat is meggyőződésem szerint szerető és tisztelő közösségnek. Kérem őket maradjanak együtt, továbbra is, gondolkodjanak normálisan, mutassanak példát a `másként gondolkodóknak´ és adjanak erőt a lassan már kisebbségben maradó megdöbbenteknek.

Nagy Tamás sportvezető, Soproni Tigrisek SE Elnöke

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. véleményalkotó 2013. május 31. 16:18
    „Gfranzi: Valószínűleg nagyon tudatlan vagyok, és lehet, hogy nem jól látom a dolgokat, de a székely zászló kítűzésével milyen módon állunk is ki magunkért?
    Megköszönöm, ha válaszolsz.
    (Csak a tisztán látás végett: Én Magyarországon született magyar állampolgár vagyok)”
  • 36. Gfranzi 2013. május 30. 21:39
    „Engem az sem zavar, sőt! Ha saját magunkért nem állunk ki, más sem teszi meg helyettünk!”
  • 35. véleményalkotó 2013. május 30. 20:35
    „Csak azt nem értem, hogy az önkormányzati épületekre kitűzött székely zászló meg miért csak engem zavar!”
  • 34. véleményalkotó 2013. május 30. 20:32
    „NAGY TAMÁS SPORTVEZETŐ, A SOPRONI TIGRISEK SE. ELNÖKÉNEK MINDEN EGYES E CIKKBEN MEGJELENT SZAVÁVAL EGYETÉRTEK!!!!!!!!

    KÖSZÖNJÜK, HOGY SOKUNK VÉLEMÉNYÉT MEGFOGALMAZVA MEGJELENTETTE ÍRÁSÁT!!!!!”
  • 33. Gfranzi 2013. május 30. 16:14
    „Reális! Mi a dk-s antimagyar szöveg? Ha Nagy Tamás írására gondolsz, hát az nem az! mélységesen egyetértek vele! Pedig messze sem vagyok dk-szimpatizáns! Ne keverjük ide a politikát, csak próbáljunk normális emberként gondolkodni!”
  • 32. Reális 2013. május 30. 11:44
    „Ez olyan demokratikus koalíciós antimagyar szöveg volt!És mint tudjuk a dk 1% támogatottsággal nyugodtan nevezhető megdöbbent kisebbségnek!”
  • 31. szabadságharcos 2013. május 30. 11:16
    „Maximálisan egyet értek Nagy Tamással.”
  • 30. Batistuta 2013. május 30. 09:26
    „Nagy Tamás Úr! teljes mértékben egyetértek Önnel. Röhej, hogy egyesek még mindig azt a kisdedóvós magatartást képviselik, miszerint bármilyen gesztus szlovák vagy román emberek(!) felé: egyenlő a hazaárulással.”
  • 29. látó 2013. május 30. 08:55
    „Az okok mindig a gyökerekben vannak..hazánk ma "is" súlyos helyzetben van, éhbérért dolgoznak emberek százezrei!!! Tehetséges fiatalok tömege külföldön kamatoztatja más ország javára tudását, bérrabszolgák százezrei ingáznak nap mint nap hogy fent tudják tartani családjukat és kinyögjék "ész" nélkül felvett hiteleiket..politikai "elitünk" időnkét bársonyszéket váltva, fizeti ki zsoldosait, a népesség csökken..az intézményhálózat szétverve...jövőkép?? vajon miért is ne szülne ez "szélsőséget"...én nem lengetném más zászlaját ilyen helyzetben, de nem is köpnék le valakit azért mert más nemzetiségű vagy etnikumú..inkább a fenti problémákat kéne megoldani...igaz ehhez rendszerváltozásra lenne szükség!!!”
  • 28. apolika 2013. május 30. 08:54
    „Nagy az Isten állatkertje, sok állat elfér benne....ez egy közmondás, s milyen igaz...
    Egyetértek Nagy Tamással, és sokan az ismerőseim közül..”
  • 27. Pokhas 2013. május 30. 08:38
    „Én megkérdezném az ETO-s focistákat, mit éreztek mikor meglátták nemzetük zászlaját?
    És ennyi, PONT.”
  • 26. lehet 2013. május 29. 22:57
    „A véradás, az étel vagy ruhaosztás nem hiszem, hogy felmenti azokat az embereket a bűneik alól, akik köztulajdont (metrókocsik) tesznek tönkre jelentős anyagi kárt okozva, vagy éppen a velük nem azonos mezbe öltözött embereket ütik-verik akár egy focimeccs ürügyén, akár külön időpontra megbeszélve. Én inkább ilyen hírt olvasnék szívesen:
    A Fradi ultrák a meccs után ruhagyűjtést szerveztek az erdélyi rászoruló magyaroknak.
    A szombathelyi keménymag a meccs után véradást szervezett.
    És még sorolnám...”
  • 25. győrikeksz 2013. május 29. 22:37
    „Igaza van Nagy Tamásnak, aki mást mond az hülye méghozzá annyira, hogy kár is győzködni úgysem ért belőle egy mukkot sem.... Az ultrák a maguk egyszerűségével csak jót akartak, kár ebbe politikát és gyűlölet-demagógiát keverni, mert az csak a szélsőséges nyomorultak malmára hajtja a vizet.”
  • 24. drKotász 2013. május 29. 22:03
    „17. andrej
    Ultra társadalom :) azért ennyire nem vagytok tényezők sehol csak a egy meccsen.”
  • 23. drKotász 2013. május 29. 22:00
    „17. andrej
    Na mert az ultrák mit néznek? Úgy beszélsz mintha ők valami bölcs társaság lenne.”
  • 22. drKotász 2013. május 29. 21:58
    „5. testardo
    Akkor te is ugyanolyan vagy mint azok akiket emlegettél. Itt nem országokról van szó hanem játékosokról!”
  • 21. drKotász 2013. május 29. 21:55
    „5. testardo
    Akkor te is ugyanolyan vagy mint azok akiket emlegettél. Itt nem országokról van szó hanem játékosokról!”
  • 20. Gfranzi 2013. május 29. 21:42
    „Nem Hortib, ezt mindenhol lehet alkalmazni, és feltétel nélkül. Pont ez a lényeg. A saját jó példád! Ha csak egy valakire hatott, már megérte! Ezen a 20. századi közép-európai traumán csak alulról indulva, az egyén szintjétől indulva lehet túllépni! Az már bebizonyosodott, hogy föntről nem megy.....”
  • 19. Kaos79 2013. május 29. 21:26
    „17. Andrej-nek igaza van! A lényeg az utolsó két bekezdés.....”
  • 18. mir 2013. május 29. 21:14
    „És emiatt miért kellett feloszlatni magukat? Szerintem nem volt semmi gond a zászló lengetéssel. Szép gesztus volt részükről. Az, hogy a többi szurkoló tábor elfajzott tagjai mint hőzöngenek ki érdekel?”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vb-2014: Augusztusban kezdik árusítani a jegyeket

Első körben sorsolás útján lehet csak jegyhez jutni. Tovább olvasom