Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Kovács Ágnes nem vonul vissza, de az olimpián nem indul

Nem vonul vissza a versenyzéstől Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő, de nem áll rajthoz a pekingi olimpián - ezt maga a sportoló jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján.
Kovács Ági azzal indokolta döntését, hogy a tavaly év végén történtek után nem érez magában annyi erőt, hogy még egy olimpián elinduljon, így inkább egy fiatalabb versenyzőnek adja át a helyét.

Kovács Ágnes tagja volt annak a vegyes váltónak, amely augusztusig nagy valószínűséggel kiharcolja az olimpiai kvalifikációt. A 26 éves versenyző közölte, azért most tette meg bejelentését, hogy a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ) legyen elég ideje találni egy megfelelő mellúszót a feladatra. Kovács Ági leszögezte, továbbra is aktív sportoló, csak az olimpiát hagyja ki, a júliusi országos bajnokságon biztosan rajthoz áll, és elképzelhető, hogy addig kisebb versenyeken is elindul.

A novemberben kirobbant doppingbotrány kapcsán Kovács azt mondta, szerinte is mindenképp szükség van az ellenőrzésekre, de az ellenőröknek is partnernek kell lenniük a mintavételekkor. Fájlalja, hogy őt nem illette meg az ártatlanság védelme, véleménye szerint ugyanis a közvélemény azonnal elítélte őt az eset miatt. Hozzátette, most már bármit is csinál, mindig ott lesz a neve mellett a dopping szó. Csurka Gergely, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szóvivője a sajtótájékoztató végén elmondta: Schmitt Pál, a bizottság elnöke ígéretet tett arra, hogy Ágit mindenképp kiviszik az olimpiára, a MOB vendégeként.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Díjazták a tavalyi év legjobbjait

Kézilabda - A tavalyi esztendő legjobbjait köszöntötte az Audi-ETO vezetősége. Minden… Tovább olvasom