Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Konkoly: ´Mindig az a legnehezebb csoport, amelyikbe kerül az ember´

A női kézilabda Bajnokok Ligája sorsolásán kiderült, hogy a Győri Audi ETO a Németh András vezette osztrák Hypo NÖ együttesével került egy csoportba. Konkoly Csaba szerint nem könnyű a kvartettjük.
Az Audi ETO a C-csoportba került az osztrák Hypo-valm és a francia Metz együttesével, valamint egy selejtezőből feljutó ellenféllel együtt.

„Azt nem mondom, hogy könnyű a csoportunk, hiszen mindig az a legnehezebb kvartett, amelyikbe kerül az ember – mondta Konkoly Csaba, az ETO edzője a Nemzeti Sportnak. – A Hypo a brazil válogatottakkal és Németh Andrással szakmailag mindenképp erős."

„A Metzről valamivel kevesebbet tudunk, és nem vehetjük félvállról, amint a selejtezőből érkező északi riválist sem. Részben új csapatot építünk, új beállós, új balátlövő, új jobbszélső érkezik, de ettől még a továbbjutás a célunk, az nem különösebben fontos, hogy elsőként vagy másodikként" – tette hozzá a szakember.

Németh András, a Hypo edzője kevésbé optimista, de nem látja reménytelennek csapata helyzetét - írja az nso.hu.

„A Győrt, amelyet Európa legerősebb csapatának tartok, szerettük volna elkerülni, a Metz nem megoldhatatlan feladat, a selejtezőből pedig a Randerst várom, amellyel meggyűlhet a bajunk. Egyelőre nehéz felmérni az erőviszonyokat, hiszen még el sem kezdtem a munkát a Hypónál, de a nyolc brazil válogatottal és a többi kerettaggal jó csapat leszünk" – mondta a szakember.

Az nso.hu cikkét olvassa el itt.

Olvasóink írták

  • 4. T_McVay_01 2011. június 29. 21:18
    „"Részben új csapatot építünk, új beállós, új balátlövő, új jobbszélső érkezik,"

    Konkoly már megint elkezdte a ködösítést.
    Andrea Lekics elsősorban irányító aki átlöni is tud. Vagyis Görbicz Anita riválisa.
    Göbicz ha nem javul akkor a szezonban csere, 2012 nyarától pedig viszlát.
    3 millát meghaladó havi fizetésért az elmúlt 2 év produkciója édeskevés.
    Vanyus A. leváltásával Görbicz védettsége is megszűnőben.
    A csapat balátlövője egyébként továbbra is Eduarda Amorim, ajánlom
    Konkoly Úr figyelmébe. Tehát a balátlövő egyáltalán nem új.
    De ha Görbicz miatt Lekicsből átlövőt kell "faragni" akkor már most megette a fene az egészet.”
  • 3. maraton 2011. június 29. 21:00
    „Okostojások, az új játékosállomány garancia a játékbeli váltásra, majd meglátjátok”
  • 2. alacska 2011. június 29. 15:47
    „Az A csoport a legkönnyebb utána jön ez. Éppenséggel panaszra nincs ok. Ennek a cspatnak csoport elsőként kell ezt hozni! Gond viszont, hogy nagyon kiismerték a játékstilusunkat. Huzósabb edző kellene, sajnos Konkoly már nem tud újat hozni a játékba !”
  • 1. Tudós-1 2011. június 29. 12:10
    „Konkoly nélkül ez a csoport nyerhető az AUDI ETO számára!
    Remélhetően az új elnökség még időben lépni fog.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosoly roadshow: Kelemen váratlan veresége

Óriási közönségsikert aratott a Mosoly Roadshow első, törökbálinti állomása, amelyen a Felix… Tovább olvasom