Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Kézilabda BL: kikapott a Veszprém, álom maradt a négyes döntő

A Veszprém az idegenben elszenvedett egygólos vereséget követően hazai pályán is kikapott a német Kieltől a negyeddöntős párharcában.
Nem jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, mivel az idegenben elszenvedett egygólos vereséget követően szombaton hazai pályán is kikapott - 29-28-ra - a német Kieltől a negyeddöntős párharcában.

Az 5-1-es álomrajtot követő kis megtorpanást leszámítva az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült. A folytatásban viszont egyenlített a Kiel, majd a 47. percben először vezetett, onnantól pedig végig előnyben volt.

A Veszprém eddigi legjobb eredménye a legrangosabb kupában a 2002-es döntőbe kerülés volt. Azóta kétszer sikerült eljutnia a legjobb négy közé (2003, 2006), ötször a nyolc közé (2004, 2005, 2007, 2009, 2010), az utóbbi két kiírásban a 16 közé, míg 2008-ban a 32 közé, ám ez utóbbi évben KEK-trófeával tudott vigasztalódni.

Az elődöntők sorsolását csütörtökön 11 órakor tartják Kölnben. A Final Fourt június 1-jén és 2-án rendezik ugyancsak a német nagyvárosban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg a gólokat! - 3-0-ról kapott ki az ETO

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a szünetben még 3:0-ra vezetett a Győri ETO FC együttese, de az… Tovább olvasom