Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Idegenben nyert a Rába, egy lépésre a címvédés

A címvédő Rába ETO győzött a Berettyóújfalu vendégeként a futsal NB I döntőjének második, tegnap esti mérkőzésén, így már csak egy siker választja el a végső győzelemtől.
MVFC Berettyóújfalu–Rába ETO 0–4 (0–0)
Berettyóújfalu, NB I-es döntő, 2. mérkőzés, 800 néző. V.: L. Tóth L., Takács A., Veres.
MVFC: Pallai – Lovas, Michelzinho, Trencsényi, Szécsi. Cs.: Nagy I., Mendes, Rábl, Gál I., Nagy T., Szabó P., Tihanyi. Edző: Turó József.
Rába ETO: Balázs – Al-Ioani, Dróth, Ramada, Lódi. Cs.: Harnisch, Szeghy, Café, Gyurcsányi, Dobre, Bárdosi, Matkovics. Edző: Marcos Angulo.
Gsz.: Café (31., 38.), Gyurcsányi (37.), Al-Ioani (40.).

Nagy taktikai csatát és kevés helyzetet hozott az első félidő. Mindkét kapu előtt két-két nagyobb lehetőség maradt kihasználatlanul. A szünet után is láthatóan egymás hibáira várt mindkét együttes, majd egy kontratámadás végén Gyurcsányi adott gólpasszt a döntőre alaposan feljavuló brazil Cafénak.

Az utolsó öt percben a hazaiak vészkapusra váltottak, de a győriek három labdaszerzést is gólra váltották.

Drucskó Zoltán, az ETO ügyvezető elnöke: – Egy célunk volt, megnyerni a mérkőzést, hogy a jövő héten a bajnoki címért játszhassunk. Fél kézzel már fogjuk a serleg egyik fülét, hétfőn szeretnénk megfogni a másikat is.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 az ETO javára. A harmadik összecsapást hétfőn, 18.30 órakor rendezik Győrben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyógyító hidegsokk

A hideg fájdalomcsillapító hatása régóta ismert (elég csak a jegelésre gondolni), a krioterápia… Tovább olvasom