Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Húsz év munkáját jutalmazták

Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség általános alelnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

A győri sportvezető úgy érzi, ez nemcsak az ő elismerése, hanem azoké is, akikkel az elmúlt közel húsz évben együtt dolgozott.

Komoly elismerésben részesült Kadler Gusztáv, a magyar szövetség általános alelnöke, aki a közelmúltban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. A győri Graboplast VSE szakosztályvezetőjeként is dolgozó sportembert meglepte a díj.

„Bevallom, nem számítottam ilyen magas kitüntetésre. Természetesen jólesik, hogy gondoltak rám, megtiszteltetésnek veszem, de azt hangsúlyozom, ez nemcsak nekem szól, hanem mindenkinek, akivel az elmúlt közel két évtizedben együtt dolgozhattam a győri és magyar kajak-kenuért" – kezdte Kadler Gusztáv, aki szerint a húsz év alatt a sportág rengeteg fejlődésen ment át, s ezek mindegyike azt szolgálta, hogy igazán látványos sportággá váljon a kajak-kenu.

Kadler Gusztáv örül, hogy ilyen rangos kitüntetést kapott.
Kadler Gusztáv örül, hogy ilyen rangos kitüntetést kapott.


„Magyarország elmúlt tizenöt évének legsikeresebb sportága lett a miénk, számos olimpiai és világbajnoki címmel. A kiváló eredmények mellett mérföldkőnek számított az 1998-ban, Szegeden rendezett sík vízi, egy évvel később pedig a győri maraton-világbajnokság rendezése. Ez a két világverseny olyan etalon lett, mely még ma is megállja a helyét. Komoly előrelépést jelentettek ezek a viadalok a televíziós közvetítések, a technika, a tájékoztatás, a lebonyolítás terén. Nem volt egyszerű a helyzet, ugyanis egy sportág népszerűsége, fejlődése nagyban függ ezektől a tényezőktől, s mikor akkora a konkurencia, muszáj ezekkel lépést tartani. Úgy gondolom, jól vizsgáztunk ezen a téren, mert nemcsak a helyszínen, a tévé képernyőjén keresztül is látványos sportág lett a kajak-kenu" – folytatta a sportvezető, aki azt is kiemelte, hogy példaképek születtek a sportágban. Elég csak Kolonics György, Kammerer Zoltán vagy a hölgyek közül Kovács Katalin nevét említeni.
„Több világbajnokságon és olimpián lehettem jelen, s sok kedves emlék maradt meg innen. Sosem felejtem el szegény Kolonics Gyuri sydneyi olimpián elért fantasztikus győzelmét. Vagy a győri színekben versenyző Kammerer Zoltán duplázását. Emlékszem, mikor »Kamera« az első aranyt megszerezte, volt egy kis csapatbuli, s láthatóan ő is jól érezte magát. Mondtam azonban neki, hogy »Zolikám, óriási dolog az egy olimpiai arany, de tudod, mi ami még ennél is jobb? A kettő.« Egyetértett vele, el is ment aludni, s másnap újra győzni tudott. Ami szintén nagy dolog, hogy édesapaként megadatott számomra az, hogy Viktor fiamnak világbajnoki aranyérmet adhattam át, s együtt hallgathattuk a Himnuszt. Rengeteg pozitív élményt kaptam a sporttól vezetőként is, ezekért a dolgokért megérte a sok munka. A mostani elismerés pedig hab a tortán" – tette hozzá Kadler Gusztáv, aki szerint nemzetközileg is van respektje a magyar kajak-kenunak.

„Azt hiszem, a magyar szövetség rangját jelzi, hogy a nemzetközi testület első alelnöke Vaskuti István. Tény, hogy van szavunk, figyelnek, hallgatnak ránk, de azért nem mindenben. Olykor a legjobbak közé tartozás hátránnyal is jár, a kisebb szövetségek nem minden esetben fogadják el a javaslatainkat. Ezek a szövetségek is szeretnék, ha részesednének a jóból, de egyre többen látják be, hogy azért ezen teljesítmény mögött komoly munka van. Az is nyilvánvaló sok ország számára, hogy közös érdek, hogy egy világversenyen minden a lehető legnagyobb rendben menjen, mert ebből nemcsak a »nagyok«, hanem a »kicsik« is profitálni tudnak" – mondta a sportvezető.

Arra egyébként van esély, hogy Győr ismét felhívja magára a figyelmet, ugyanis a megyeszékhely megpályázta a 2012-es maraton-vb rendezését. Erről április 9. és 11. között dönt a nemzetközi szövetség elnöksége, mely Budapesten tartja ülését. Kadler Gusztáv elmondta: nincsenek könnyű helyzetben, mert olyan vetélytársakkal kell megküzdeniük, mint Róma, Rio de Janeiro, Fokváros, Hongkong és Tyn.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Messi a legjobban kereső futballista

Évi 33 millió eurós jövedelmével az argentin Lionel Messi a világ legjobban kereső labdarúgója. Tovább olvasom