Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Hét gólt rúgott egy meccsen a rábacsanaki csatár

Horváth László télen igazolt a rábacsanaki futballcsapatba, és második mérkőzésén rögtön hétszer zörgette meg az ellenfél hálóját.

Fölényes győzelmet aratott hétvégén a megyei III. osztály Csornai csoportjában szereplő Rábacsanak, amely 10–2-re győzött az Acsalag vendégeként. A csapat góljaiból hetet Horváth László szerzett.
„Még ifistaként lőttem egyszer hét gólt az Ásványráró ellen a Győrsövényház színeiben. A felnőttek között először találtam be hétszer. Úgy érzem, ennyivel erősebbek is voltunk az acsalagiaknál. Kijött a lépés, de a csapattársaknak köszönhetem a góljaimat. Természetesen örülök, de az erősebb csapatok ellen is szeretnék majd eredményes lenni" – mondta Horváth László.

A csatár ősszel még Beziben futballozott, és a téli átigazolási időszakban került Rábacsanakra. Érdekesség, hogy ősszel betalált jelenlegi csapata ellen is.

„Egy gólerős csatárt kerestek a rábacsanakiak, én pedig igent mondtam az átigazolásra. Ez egy felmérés számomra, kíváncsi vagyok, helyt tudok-e állni egy erősebb csapatban. Két egykori bezi futballista játszik Rábacsanakon, nekik is volt szerepük abban, hogy ide szerződtem, mert jól megértjük egymást a pályán. Jó a csapatszellem, könnyen be tudtam illeszkedni az új környezetbe."

A rábacsanakiak hétvégi győzelmükkel feljöttek a táblázat harmadik helyére.

„Szeretnénk dobogós helyen zárni a szezont. Magamtól minél több gólt várok, konkrét célt azonban nem tűztem ki magam elé. Jó lenne gólkirályi címet nyerni, de ez nem lesz könnyű, hiszen csapattársam, Vári Róbert huszonöt találattal vezeti a góllövőlistát, én pedig tizennyolcnál tartok."
Horváth László nem feledkezett meg egykori csapatáról sem, folyamatosan nyomon követi a beziek eredményeit.
„Örülök, hogy hétvégén győzni tudtak idegenben. Köszönöm a támogatást, amit az együtt töltött idő alatt kaptam tőlük" – mondta zárásként a 28 éves, civilben raktárosként dolgozó támadó.

Olvasóink írták

  • 2. karesz73 2010. március 19. 11:40
    „Bezi szineiben is rugot már hatot csak akkor senki sem follalkozott vele mert az csak bezi.
    Ügye csanak meg csanak ennyit jelent hogy hol focizik.
    A másik ha enyire egyszerü a dolog ti miért csak 0-4-re vertétek meg összel,akkor valoszinü hogy a kerekes székes nagymamád sem játszot.
    Amugy sok sikert kivánok minden játékosnak és legyen sok ilyenben részük.
    De Acsalag is megérdemli a gratulációt mert nehézségek mellet becsülettel végik csinálják amit elválalltak sok sikert nekik is!!!!”
  • 1. sivatag66 2010. március 19. 01:02
    „gratula neki,de.....
    Acsalagnak könnyü,előtte héten a Farádnak mennyit rugott?????
    Acsalagnak a kerekes székes nagyanyanyám is rugott volna ennyit !!!!!!!
    Ja ,hogy a Farádot nem tudták megverni,hát így jártak.......”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kínában taroltak a győri triatlonosok

Major József a győri Széchenyi ESE triatlétája, a sportág ötszörös magyar bajnoka az abszolút… Tovább olvasom