Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Harmadik hete az élen

Megtartottuk februári tárgynyeremény-sorsolásunkat, ennek fődíját, a DVD-írót a csornai Kovácsné Bors Katalin nyerte.
A 27. fordulóban egyetlen tizenkét találatos szelvényre akadtunk, ezt Egyházy Kálmán kisbaboti olvasónk küldte be.
Viszont több 11-es találatot is regisztrálhattunk, közülük a sorsolás Kovács Lászlónak (Győr) és Kő Attilának (Gyóró) kedvezett.

Nyereményeiket – a kétszemélyes belépőt egy-egy sporteseményre – személyesen Győrött, az Újlak utcai szerkesztőségünkben vagy telefonos egyeztetés után levélben vehetik át.
Összetettben, 27 hét után, az előző két fordulóban is élen álló Sebestyén László vezet. Nyugdíjas játékosunk elmondta, fiával a kezdetek óta lelkes híve a Tippmesternek.

„Nem úgy sikerült a legutóbbi forduló, ahogy szerettük volna, de szerencsére ennyi is elég volt, hogy az élen maradjak. Természetesen bízom benne, hogy a játék befejezése után sem lesz ez másképp, bár tudjuk nagyon messze van még a vége."

Megtartottuk szokásos havi tárgynyeremény-sorsolásunkat. Ahogy arról már olvashattak, ezúttal már csak azok közül sorsolt a számítógép, akik az adott hónapban minden héten küldtek be szelvényt. Nos, az értékes DVD-írót a csornai Kovácsné Bors Katalin nyerte. A győri Barlovics Gábor minihifitoronnyal, a lébényi Győri László MP3-as lejátszóval lett gazdagabb.

A játék 27. hetének helyes tippsora a következő: 1, 2, 2, X, 1, 1, 1, 2, X, 2, 1, 1, 1 + 2.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Örömmel jött az ETO-ba

Dénes János a Dunaferr együtteséből került kölcsönbe a Győri ETO FKC-hez, aki jól érzi magát a… Tovább olvasom