Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Ha hibázott is a játékvezető, nem volt szándékos

Labdarúgás - A Kisalföld tegnapi számában Vígh Zsolt, a Győri Dózsa női NB I-es csapatának edzője nyilatkozott együttese múlt hétvégi, a Ferencváros ellen meg nem adott góljáról. A leírtakra a Győr-Moson-Sopron megyei játékvezetői bizottság vezetője, Dubraviczky Attila kívánt reagálni.
Az edző szerint szabályos találatot szereztek a 90. percben, amit még az ellenfél is elismert. A játékvezető szerint azonban nem a hálóból, hanem a kapufáról vágódott vissza a labda a mezőnybe, így nem ítélt gólt.

Vígh Zsolt bírálta a szerinte rossz döntést, s ahogyan fogalmazott, tendenciát fedez fel abban, hogy mindig a Győri Dózsa kárára tévednek a játékvezetők. A leírtakra a Győr-Moson-Sopron megyei játékvezetői bizottság vezetője, Dubraviczky Attila kívánt reagálni.

A volt FIFA-bíró szerint még a legjobb játékvezetőkkel is előfordulhat, hogy tévednek, a szándékosságot azonban visszautasítja.

„Nyilván nem mindig a legképzettebb játékvezetők, asszisztensek szerepelnek a női mérkőzéseken, persze Vígh Zsolt sem a Real Madrid kispadján ül. A konkrét esetben egy kimondottan felkészült, rutinos bíró vezette a meccset. A gól vagy vélt találat körülményeinek megítélése azonban nem egyértelmű. Beszéltem az ellenfél Ferencváros edzőjével, aki nem tudja, miért hivatkozik rá a Dózsa edzője. Többen így látták, többen úgy az esetet, s, mivel nincs felvétel a mérkőzésről, valószínű, már nem is fog kiderülni, hogy jól ítélt-e a játékvezető. Még egyszer hangsúlyozom, lehet, hogy hibázott a bíró, de ez nem lehet indok, hogy egy szakvezető megkérdőjelezze a szakmai alázatát. Egyébként, mivel a játékvezetéssel kapcsolatos problémák megszaporodtak, szeretnénk több mérkőzésre is ellenőrt küldeni, s több találkozót videóra rögzíteni. Ezenkívül szívesen látjuk a csapatok képviselőit az évente rendezett szabályismereti vetélkedőinken is" – mondta Dubraviczky Attila.

Olvasóink írták

  • 3. fanclub 2008. november 22. 16:01
    „Valami nem stimmel a történtekkel kapcsolatban. A Fradi edzője is úgy látta, hogy gól volt, ezt nyilatkozta az értékelésében is, Dubraviczky Úrnak pedig pont az ellenkezőjét. Semmi nem kötelezte arra, hogy egyáltalán szóba álljon a sportvezetővel, főleg nem arra, hogy állást foglaljon az eseménnyel kapcsolatban. Nem valószínű, hogy szándékosan lejáratta magát...
    Lehet, hogy meg sem kérdezték???”
  • 2. olvaso12 2008. november 22. 15:09
    „Győri Dózsa - Ferencváros 1-2 (0-1)
    Győr, 250 néző. Vezette: Kulcsár K.
    "Nagyon jó csapatot győztünk le,szép játékkal, sok helyzettel, de ebből csak kettőt értékesítettünk. A mérkőzést beárnyékolta egy bírói műhiba is, az utolsó percben egyenlítő hazaiak gólját a játékvezető kapufának látta..."Ez egy idézet a Fradi honlapjáról,de a lényeg az,hogy a bíró,ha hibázott is NEM SZÁNDÉKOSAN TETTE!!!! Még amikor ezt leírták, a fradisták is így látták ,de azóta nem tudják miért hivatkozik rájuk a Dózsa edzője.Talán azért,mert jogosan van felháborodva!
    http://www.eftece.hu/ftc/content/view/4073/1/

    Sok sikert kívánok a Győri Dózsa lányainak!”
  • 1. fanclub 2008. november 21. 17:57
    „Megérkezett a szokásos, betanult válasz!!
    1. Kiváncsi lennék, hogy Dubraviczky Úr milyen alapon utasítja vissza egyértelműen a szándékosságot. Talán belelát az illető fejébe? Legközelebb egy gyilkos is azt mondja a bíróságon, hogy a lövés nem volt szándékos és akkor felmentik?
    2. A nyilatkozata szerint kimondottan felkészült játékvezetőről van szó. Mit is jelent ez? Netán azt, hogy le tudott vizsgázni a szabályokbó? Attól, hogy valaki felkészült, biztos, hogy alkalmas is a feladatra? Ez óriási tévedés! Sok olyan terület van az életben, amiből valaki le tud vizsgázni, de kiderül, hogy alkalmatlan. A különbség csak annyi, hogy ezt belátja vagy nem!
    3. A nagy-nagy hatalommal ellátott játékvezetők olyannyira nagyképűek, hogy még véletlenül sem veszik figyelembe a játékosok ösztönös reakcióit. Ha mindkét csapat játékosai a történteknek megfelelően reagálnak, azért is az ellenkezőjét ítélik, csak azért, hogy hatalmukat kimutathassák. Leginkább az ilyen szituációk okozzák a feszültségeket....Persze tisztelet a néhány kivételnek, mert olyan is akad, csak nagyon kevés.

    Ezek után kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a tévedés következménye? Gondolom a következő hétvégén is 3-4 meccsen esélyt kap a hibázásra.....

    Tisztelt Vígh Úr!
    További kitartást, türelmet kívánok a munkájához. Sajnos egy régi szólást tudomásul kell vennie, miszerint "széllel szemben nem lehet....." Sajnos a hatalom az ő kezükben van. Minden következmény nélkül tévedhetnek, hol csak az egyik, hol mindkét oldalra....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Középkezdés helyett bedobás

Női labdarúgás - Furcsa körülmények között ért véget a Győri Dózsa–Ferencváros NB I-es női… Tovább olvasom