Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Futsal - Csalódás után új csapat

Az MVFC-Berettyóújfalu megszakította a Rába ETO négy éve tartó egyeduralmát.
Bár a győriek szinte hibátlanul vághattak neki a rájátszásnak, a fináléban a hajdúsági csapat diadalmaskodott.

A szinte hibátlan alapszakaszt követően kevesen gondolták, hogy a bajnoki döntőben a csak magyar jákosokat foglalkoztató Berettyóújfalu háromszor is legyőzi a légiósokkal teletűzdelt, jóval magasabb költségvetésű Rába ETO-t.

„Természetesen óriási csalódás ez az eredmény – kezdte az elmaradt címvédéssel kapcsolatban Drucskó Zoltán, a Rába ETO ügyvezető elnöke.

– Nyilván alaposabban is meg kell vizsgálnunk, hogy miért nem sikerült megnyernünk a döntőt, de az biztos, hogy az alapszakaszt követően, amikor a bajnokság lebonyolításából adódóan hosszú ideig nem játszottunk tétmérkőzést, valami megváltozott a csapatban. Elveszítettük azt a ritmust, amiben addig futsaloztunk. A ráadásban kevés gólt szereztünk, nagyon rossz volt a helyzetkihasználásunk. A döntő első mérkőzésén talán tényleg nagy volt a fiúkon a mellény, a második összecsapáson több játékvezetői hiba is befolyásolta a végeredményt.

Nulla-kettőnél pedig már megremegtek a lábak, s nem volt tökéletes a koncentráció. Nagy csatában szépítettünk, s nem volt jele a vereségnek a negyedik találkozón, ahol megint rengeteg ziccert hagytunk kihasználatlanul."

Az elbukott finálé nem marad következmények nélkül.

„A felelősség természetesen közös, volt szerencsétlen igazolásunk, s lehet, más az eredmény, ha az eltiltott edző ott van a döntő első meccsén a kispadon, de több játékosunk is bebizonyította, hogy nem alkalmas nagyobb célok elérésére, hiszen még a magyar bajnoki címet sem sikerült megszerezniük. Az egyesület életében több változás is várható, melynek nagy részét már régóta terveztük, de a folyamatos eredménykényszer miatt nem volt lehetősségünk azokat megvalósítani. Bár hazai viszonylatban klubunk szervezetileg, szakmai vonalon úgy gondolom, a többiek előtt jár, a nemzetközi élvonal eléréséhez további fejlesztések, fejlődés szükséges. Mindemellett új csapatot kívánunk építeni, mert két év múlva ismét a nemzetközi porondon szeretnénk bizonyítani. Ami jó hír, hogy az utánpótlásunk jó úton halad, soha ennyi gyerek nem futsalozott még Győrben mint ahányan ezt idén tették."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda - Nem adja fel az SKC

Kedden 18 órakor Pakson rendezik az Atomerőmű SE–Soproni KC bajnoki elődöntő harmadik… Tovább olvasom