Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Futballünnep Nezsiderben Arsenal sztárokkal - galéria

Futballünnep volt kedden este Nezsiderben: az Arsenal sztárjait ötezren láthatták az osztrák kisvárosban. Wenger edzőnek mindenkihez volt egy jó szava.
Ötezren látták kedd este a londoni sztárcsapat nezsideri vendégjátékát: az osztrákok mellett sok magyar, szlovák és cseh szurkoló látogatott a határközeli kisvárosba. Az edzőtáborból érkező Arsenal dugóba is került, s mintegy ötven perccel a kezdés előtt rendőrök segítségével jutott csak el a pályához. Előzetesen három öltözőt kértek, egyet külön a csapat menedzserének, Arsene Wengernek.

Az Arsenal játékosait tizenhat (!) edző kísérte el az ausztriai edzőtáborba, a játékosok hátára a Nezsider elleni meccsen is pulzus- és teljesítménymérőt szereltek. Wenger kedves volt, a játékosokat pályára kísérő gyerekekkel elbeszélgetett, autogrammot osztogatott.

Galéria kép


Bár Chamakh, Vermaelen, Sagna, Clichy és Vela is a kispadon kezdett, azonnal átvette az irányítást az Arsenal, ám Bagoly Gábor vezérletével egy darabig jól állta a sarat a hazai védelem. Sőt: egy szöglet utáni fejest Arsavinnak kellett a gólvonalról kivágnia.

A kedélyeket aztán lehűtötte Walcott gólja, ám az ágyúsok mégis bosszankodhattak, hisz Djorou megsérült. Közben a tizennyolc éves, majd két méter magas, robotmozgású Emmanuel Thomas megduplázta az előnyt. Eboue bohóckodott egyet a szünetben a gyerekekkel, majd a második félidőben vele együtt a többi sztár is pályára került: a keretből Van Persie, Bendtner és Fabregas hiányzott, Diaby és Song át sem öltözött, Rosicky pedig bár melegített, végül nem állt be. Itt volt viszont Chamakh, aki belőtte az általa kiharcolt tizenegyest, majd a mexikói Vela lőtt parádés gólt. Négy null lett a vége, a hazai közönséget csak a végén elhibázott nezsideri (ajándék)tizenegyes bosszantotta.

Olvasóink írták

  • 19. IV.Béla 2010. augusztus 02. 00:17
    „Nem érzem úgy egyáltalán, hogy elbeszélnénk egymás mellett, de álljon itt néhány érv a videobíró bevezetése mellett, azokra is sorrendben reagálva, amiket te írtál:
    - de bizony, akarja, sőt, már Blatter is kijelentette, hogy foglalkozni fognak vele, pont a vébén történtek miatt.
    - A supervisor az illetékes szövetség delegáltja kell, hogy legyen, ergo nem lehet elfogult személy.
    - Vesztegetés gyanúja esetén (ha nagyon egyértelmű dolog fölött huny szemet) szét lenne cibálva a szövetség által (ahogy már az előző bajnoki idényben is voltak eltiltások, és pl. az NS is kiemelten foglalkozott az egyre növekvő számú bírói hibák eredetével).
    - Az alkalmazási területeket egyértelműen le kell fektetni, Magyarországon reálisnak tűnhet legalsó osztálynak az NB III kijelölése. Igaz, hogy már a megye I-es meccsek majd mindegyikéről készül felvétel, de ott azért még nem lehetne real-timel elemezni is.
    - Nem kell a hokit példának venni, ott az amerikai foci, ott is nagy labda van, és bizony van videobíró. Az is egy lehetőség, hogy ugyanolyan rendszer vezessenek be, mint ott: minden edzőnek három lehetősége van egy félidőben "challenge"-et kérni. Ha mondjuk két esetben beigazolódik, hogy a bíró mégis jól döntött, akkor az edző csapatát büntetni kelljen mondjuk egy cserelehetőség megvonásával.

    Összességében nem arra kell gondolni, hogy minden kétes szituációt egy gép döntene el a bíró helyett, hanem az a lényeg, hogy az egyértelmű bírói tévedéseket ki lehessen szűrni, illetve számukat le lehessen csökkenteni. Például egy ütközést meg lehet ítélni szabályosnak, vagy szabálytalannak, azt is, hogy egy fault után jár-e sárga avagy sem. De pl. ha a kapus gólhelyzetben kitörő játékossal szemben, utolsó emberként szabálytalankodik, az igenis legyen piros lap. Vagy ha kapufáról a labda levágódik a gólvonal mögé és az assziszt nem int, akkor igenis lehessen megadni a gólt az ellenőr szavára is.
    Ha láttad a mai Újpest-ETO-t, akkor láthattad azt is, hogy az ETO-nak három napon belül már kétszer nem adtak meg teljesen jogos tizenegyeseket. Megértem, hogy a hagyományokat tiszteletben kell tartani, de ez akkor is sok. A befektetett munkának így semmi értelme, ha az amúgy kiváló VB-bíró Kassai sem veszi észre az ilyet.
    És ha már vébé: az argentinoknak három szabálytalan gólját is megadták, olyan előnyhöz juttatva őket, amit más nem kapott meg.

    Az egyetlen hátránya a videobíró bevezetésének az lenne, hogy akkor nem lehetne megvesztegetni a bírókat, és nem lehetne mocskos nagy pénzeket szakítani..”
  • 18. RickCartman 2010. augusztus 01. 18:28
    „Elbeszélünk egymás mellett, nem megyek a jurtába, sosem laktam Keleten,a többi stimmel.
    Az egész világ akarja...hát ez bizony csak szólam. Vannak, aki akarják, vannak, akik nem. A supervisor vajon ki legyen? Melyik csapatnak szurkol vajon?Ki delegálja?Nem vesztegethető meg (esetleg)?Mi lesz az alacsonyabb osztályokban? Hol a technikai háttér.Rengeteg kérdés, nem látok rájuk biztos választ.A játék annyit nem gyorsult, emberek játsszák, nem technikai sport, végesek a "gyorsulás" határai.A jégkoronggal kár lenne összevetni, az eleve más, a korongot néha nehéz szabad szemmel követni, de egy focilabdát nem, különben a nézők sem látnák.
    A szokásos megoldást gondolnám helyesnek: mindenki végezze jól a dolgát.Az asszisztens figyeljen, a játékvezető is.Tessék meghagyni nekik a tévedés lehetőségét, és nekünk, a nézőknek is ennek a nagyon egyszerű szabályokkal játszott játék örömét, a bosszankodást is, a magyarázkodást is, gól volt, kéz volt, les volt, vajon miről tudnánk ennyit beszélgetni, ha videóbíró lenne, nem igaz?”
  • 17. IV.Béla 2010. augusztus 01. 00:14
    „Ecsém, tényleg a magyar a magyar ember legnagyobb farkasa. Nyilván azért akarja már az egész világ (különösen a vébén történtek óta) a videóbíró bevezetését, mert a hagyományok fontosabbak az egyenlő feltételeknél... Amúgy nem arra kell gondolni, hogy utólag, meccs után módosítanák az eredményt, hanem lenne egy supervisor, aki szépen valós időben nézné a meccset és egyből rá tudna szólni a bírók fülére, ha égbekiáltó hülyeséget ítélnének a pályán. A világ fejlődik, bármennyire is hihetetlen, ha nem most vezetik be, akkor tíz év múlva fogják, mert annyira felgyorsult a játék, hogy nem lehet majd "egy síppal" levezetni.
    De egyébként ha ennyire a konzervatív dolgok érdekelnek, akkor tessék szépen visszamenni Keldetre, lehet jurtában lakni, meg hátrafele nyilazni. :)”
  • 16. RickCartman 2010. július 31. 21:36
    „Más, hogy nézők mit látnak, más, amit a játékvezető lát.Objektív megoldás nincs.Mindenki ezzel a videóbíróval jön, hallották valahol, de senki sem tud videofelvételt "kozmetikázni", ugye? Ne már, hogy az objektív legyen.Ezért ragaszkodik a FIFA helyesen konzervatív megoldáshoz, emberek játsszák, emberek bíráskodik, benne van tévedés.A végtelenségig lehetne sorolni ezeknek számát, ettől foci a foci, ettől Maradona Isten keze, és ha Puskás lesgólját megadják 54-ben, stb, stb...”
  • 15. IV.Béla 2010. július 31. 09:52
    „Jajj, hagyjuk már ezt a szöveget, hogy "az a tizenegyes, amit a bíró megad". Az a tizenegyes, amire a szabálykönyv azt írja, hogy az! Ha te dolgozol a munkahelyeden egy hónapig, a főnököd meg azt mondja, hogy most nincs kedvem kifizetni téged, akkor ott is csendben tűrnél, igaz? :) A franciák a vébére is egy hibának köszönhetően jutottak ki, most is "véletlenül" nem vette észre a kezet a bíró. Nem véletlen, hogy a UEFA-nál hallani sem akarnak a videóbíróról..
    Egyébként nem ezen múlott, ettől függetlenül sokkal jobbak voltak a franciák. De ha a kiscsapatoknak az ilyen egyértelmű eseteknél sem adnak lehetőséget, hogy megszorongathassák a nagyokat, akkor minden edzés, készülés teljesen felesleges.”
  • 14. RickCartman 2010. július 31. 00:05
    „Egyértelmű tizenegyes az, amit a bíró megad.Minden más csak "ha".Azt még be kell lőni, aztán a franciák is a pályán voltak, lehet, akkor lőttek volna cserébe hatot, megint csak "ha", ezt nem érdemes folytatni.
    Érdekes, milyen könnyen túljutottak például a vébén a sérelmet elszenvedett országok csapatai meg nem adott gólon, lesgólon, ilyen a foci.Ez csak magyar mentalitás, mindig ezen rágódni, mi lett volna, ha.Pedig ez nem is vébé, csak egy kupa selejtezője, ahol selejtezni kell, ugye, és ami selejt, az kiesik, aztán főtábla, ott is szépen, és a végén marad egy, ő a győztes.
    Az önbizalom persze fontos.A realitások felismerése pedig legalább olyan fontos.”
  • 13. IV.Béla 2010. július 30. 23:56
    „Az egyetlen "ha" ott van a postomban, ahol az önbizalomról írok, de mindegy.
    Egyébként nincs "ha", ez igaz, viszont a szabály az szabály, az egyértelmű tizenegyes meg egyértelmű tizenegyes, bármennyire nem is tetszik ez neked.”
  • 12. RickCartman 2010. július 30. 23:01
    „Na ja, kérem, a mindig az a sok fránya "ha". Nem hiszem el, hogy az 1954-es vébédöntő óta nem jutunk túl ezen, sőt, örökítjük generációról generációra ezt a mentalitást. Ha...De hát nem.”
  • 11. IV.Béla 2010. július 30. 22:45
    „Nna, ez így már korrekt. :) Nem baj az, ha van egészséges önbizalom, sőt! Anélkül marha unalmas lenne az életünk, gondolj csak bele, mindenki tudja, hol a helye, ezért nincsenek meglepetések, váratlan dolgok - és itt most nem csak a focira gondolok.
    Tegnap és és föld volt a kép csapat között a különbség, de a lengyel barátunk be kellett volna fújnia a jogos tizit, onnantól pedig a franciáknak kellett volna menniük. Na ugye, úgy már nem is lett volna annyira nevetséges a sok pozitív hozzászólás. :)”
  • 10. RickCartman 2010. július 29. 18:14
    „8. hozzászólás IV.Béla 2010.07.29. 16:37
    Igen, szándékosan sarkítottam, igaz.De én nem vagyok etódrukker, és szurkoló sem, mit keresnék én ott?Nem röhögök én, csak azokon, akik "drukkerek", és írják, hogyan gázol majd át az ETO az ellenfelein,és meg vannak sértve, ha valaki másként látja az erőviszonyokat.
    Foci pedig nincsen nézők nélkül, tehát buzdítok mindenkit, menjen ki, és ott szurkoljon, ne itt a monitor előtt.Aztán majd ha zeng-zúg az aréna, és zászlóerdőbe öltözik a lelátó, akkor lehet mondani: itt vannak az etódrukkerek.Addig minden más csak bla-bla, és gyerekes álmodozás.”
  • 9. Daemon5 2010. július 29. 18:13
    „Már megint baromságokon vitáztok!
    Ha ide jönne ien csapat bármeik kis faluba itt is lennének ötezren,akár nézőnek akár drukkernak nevezitek őket.Én inkább azon morgolódom miért utólag tudósitanek az eseményről miérnem előbb mert én is ott lettem volna!!”
  • 8. IV.Béla 2010. július 29. 16:37
    „7. RickCartman!

    "tizenkét etódrukker"-t írtál, nem szurkolókat, nem nézőket. Ha ilyen lenézően viselkedsz, ne várj cserébe semmi tiszteletet. Kisarkított vélemény a tied, és bár valóban szomorú, hogy sok helyen alacsony a nézőszám, amiket te itt tényként, átlagnak írsz, az valójában az alja csak. És - igaz, nem sokkal, de - ennél azért többen vannak mindenhol.
    De persze könnyű a gép elől okoskodni, és röhögni azokon, akik még veszik a fáradtságot és kimennek a meccsekre.”
  • 7. RickCartman 2010. július 29. 15:27
    „4. hozzászólás IV.Béla 2010.07.29. 07:17

    Bocsánat, de idősebbnek látszom a koromnál, és már majdnem 13 vagyok.
    Összehasonlítod a nézőszámot a hazai bajnoksággal? Hát igen, igazad van, van, ahol csak 500-an vannak, akad, ahol 800-an, a "rangadóra" kimennek 1500-an.Micsoda nagy különbségek, valóban! Amúgy "szurkolókat" írtam, nem nézőket, a kettő nem ugyanaz.
    Amúgy Nezsiderben sem élt sosem több magyar, mint mondjuk Bucurestiben, de már ha Moson megye része volt, nálunk elfogadottabb a Nezsider alak.”
  • 6. IV.Béla 2010. július 29. 12:25
    „artie75!

    Megmondom őszintén, én most hallottam először erről az elnevezésről, pedig nem az ország másik felén lakok. Így elfogadom, hogy Nezsider, de azért nem lehet együtt emlegetni a többi, általad felsorolt várossal; mind a magyar lakosság - egykori - aránya, mind a város nagysága messze elmarad azokétól.
    De egyébként tényleg igazad van, köszönöm, hogy ma is tanultam valamit!”
  • 5. artie75 2010. július 29. 09:40
    „Drága uralkodóm, ezek szerint te Bratislavába, Wienbe és Dunajska Stredába szoktál menni. Na meg persze Zagrebbe, Mukacsevóba, Bucurestibe...”
  • 4. IV.Béla 2010. július 29. 07:17
    „Merész szavak ezek egy tizenkétévestől, kedves Cartman. Megint megmondóember lettél? Szemecskédet mossad ki, aztán nézegessél körbe az NB1-ben bárhol, hogy hol, mennyien vannak. Meg fogsz lepődni, édes lelkem..”
  • 3. RickCartman 2010. július 29. 00:04
    „akkor tódulás a stadionba, mind a tizenkét etódrukker, le ne maradjatok valamiról!:-)”
  • 2. IV.Béla 2010. július 28. 21:16
    „Nözsider??? Holnap az ETO meg a Monpöliével játszik?”
  • 1. RickCartman 2010. július 28. 20:36
    „nem voltatok ott??? hát miféle futballkedvelő nép a magyar???? :-)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kajak-kenu: három győri a vb-csapatban

Vajda Attila, Janics Natasa, Korisánszky Péter és Boros Gergely nyerte a kajakosok és kenusok… Tovább olvasom