Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Fisichella bizonyult a leggyorsabbnak Monzában

A mai napon kezdetét vette a háromnaposra tervezett monzai tesztsorozat, amelynek nyitónapján a Renault olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella bizonyult a leggyorsabbnak.
Összesen öt csapat és tíz pilóta kezdte meg felkészülési programját az olaszországi versenypályán. Elsődleges feladatuk az volt, hogy a következő hónapban megrendezésre kerülő Amerikai Nagydíjra végezzenek el néhány gumitesztet.

Az élen végzett Fisichella mögött mindössze 0.01 másodperccel lemaradva a második helyen a BMW-Sauber istálló pilótája, Nick Heidfeld végzett, akit harmadikként a Renault alakulat finn tesztere, Heikki Kovalainen követ a sorban.

A másik BMW erőforrással hajtott versenygéppel a lengyel Robert Kubica lépett pályára, akinek autójában a délután folyamán meghibásodott a motor. Kubica autójának a pályáról történő zavartalan eltávolítása érdekében a rendezőségnek piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést.

A másik piros zászlós szakasz akkor következett, amikor Anthony Davidson versenygépének Honda erőforrása hibásodott meg a délelőtt folyamán.

Az előzőleg említett pilóták mellett azonban másokat is megtréfált a technikai ördöge. A Toyota versenyistálló brazil tesztpilótájának, Ricardo Zontának autójában, valamint a Williams-Cosworth alakulat osztrák teszterének, Alexander Wurznak a négykerekűjében is mechanikai probléma jelentkezett.

A másik Williams versenygéppel Nico Rosberg lépett a pályára, aki 70 kör megtételét követően bégül a 4-dik helyen zárta a mai napot.

A két Honda pilóta közül James Rossiter végzett kedvezőbb pozícióban (5. hely), míg a másik RA106-os konstrukcióval körözgető Anthony Davidson a 8-dik helyre elegendő köridőt futotta.

A holnapi napon a csapatok tovább folytatják a tesztelést Monzában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leginkább a rutin hiányzott

A 9. helyen végzett a Tento-ETO a bajnokságban. A tervektől elmaradt a csapat, de nem szerepeltek… Tovább olvasom