Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Final Four - A Midtjylland szeretné megtalálni az Audi ETO gyenge pontját

Reméljük azért ehhez Görbicz Anitáéknak is lesz egy-két szavunk. Ana Djokic visszavonul.

A dán Midtjylland játékosa, Louise Spellerberg szerint minden csapatnak vannak gyenge pontjai, így a Győrnek is, ezért lehet a magyar csapat ellen esélyük a női kézilabda Bajnokok Ligája május 3-ai budapesti elődöntőjében.

A 31 éves játékos a sorozat honlapjának elmondta: soha ilyen közel nem voltak még a BL megnyeréséhez, és egyáltalán nem teszi őket elégedetté, hogy bekerültek a négyes döntőbe.

Spellerberg hangsúlyozta: Sabine Englert személyében világklasszis kapusuk van, és az ő védései után gyors gólokat tudnak dobni. Ez a fő erősségük. A dán játékos utalt arra, hogy az elődöntőben ugyan a Győr számít esélyesebbnek, de mint minden csapatnak, így a címvédőnek is vannak gyenge pontjai.

"Ha megtaláljuk ezeket, és a magunk javára fordítjuk, akkor lehet esélyünk. Semmi sem elképzelhetetlen" - tette hozzá Spellerberg.

A május 3-ai budapesti elődöntőben az Audi ETO a Midtjyllanddal, a macedón Vardar Szkopje pedig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával találkozik, másnap lesz a két helyosztó.

Djokic a budapesti négyes döntő után visszavonul

A Bajnokok Ligája májusi budapesti négyes döntője után visszavonul Ana Djokic, a macedón Vardar Szkopje női kézilabdacsapatának montenegrói játékosa.

A 35 esztendős beállós a sorozat honlapjának elmondta: már a szezon kezdetekor bízott az együttesben, és tudta, hogy eljutnak a legjobb négyig. "Ez komoly eredmény, és nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült. Több mint egy hónapunk van felkészülni a kihívásra. Meg kell néznünk, hogy mi nem volt jó a középdöntőben, és dolgozni kell azon, hogy a hibákat kijavítsuk" - mondta Djokic, aki 2002 és 2008 között a jelenleg címvédő Győr erőssége volt.

Hangsúlyozta: szeretne köszönetet mondani csapatának, és eredményesen lezárni a szezont, amely az utolsó a pályafutása során. Klub- és honfitársa, Jovanka Radicevic - aki tavaly éppen a Győrből igazolt a Vardar Szkopjéhez a szerb Andrea Lekiccsel együtt - elsősorban a szurkolókban bízik.

Kiemelte: rengetegen állnak mögöttük, és reméli, sokan elutaznak majd Budapestre is. A május 3-ai elődöntőben a Győr a dán Midtjyllanddal, a Vardar Szkopje pedig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricával találkozik, másnap lesz a két helyosztó.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magyar foci - Félmilliós büntetés az ETO-nak a szurkolók miatt

Szurkolói rasszista megnyilvánulások, megbotránkoztató rigmusok és még pirotechnikai eszközök is. Tovább olvasom