Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Fényes olimpiai fáklyák két korszakból

Az egykori megyei sportigazgatóság három irodája érdekes relikviákat rejt. Meséjük mindenki számára érdekes lehet.
A következő hetekben ezek közül mutatunk be néhányat a gyűjtő, Kovács István segítségével. (7. rész)

Magyarországon – és egyben Győr-Moson-Sopron megyén – két alkalommal haladt keresztül az olimpiai láng, 1936-ban, valamint 1972-ben. Mindkét korszakból található egy-egy fáklya Kovács István gyűjteményében. A régebbivel Jungi Istvánné, a fiatalabbal Murai Béla futott egykoron. Érdemes feleleveníteni a két „futás" érdekesebb részleteit.

Korábban érkezett a láng

Az újkori olimpiákon először 1936-ban Berlinben lobbant fel a láng. A görögországi Olümpiából hét országon keresztül futóváltó vitte a fáklyát Berlinbe, a központi stadionba.

A lángot megyénkben ötvenkét sportoló, közéleti és sportvezető vitte Győrből Mosonig. Győrbe július 29-én érkezett a staféta, amelynek fogadásánál egy kis malőr történt: nyolc órára várták ugyanis a láng érkezését, ehelyett már negyven perccel korábban ott lobogott az országzászlónál. A lángot Pfanni Jenő, a Győri Automobil és Motor Club elnöke gyújtotta meg.

A stafétában olyan ismert sportolók kaptak helyet, mint Finyák Sándor birkózó, Szapáry Károly atléta, Pesthy Károly kardvívó és Nagy Béla Zsöle labdarúgó. Három hölgy is volt a futók között, ráadásul Dukesz Márta teniszező az első hölgy volt az Athén–Berlin útvonalon.

A kor krónikái sok érdekességet rejtenek a ma emberének is. Späth Gyula, Győr polgármestere ünnepi beszéde után az említett Jungi Istvánné vitte tovább a fáklyát. Ő nem más volt, mint Jungi Csabának, a Magyar Olimpiai Bizottság napjainkban is Győrött élő egykori tagjának az édesanyja. Az édesapa, Jungi István birkózó ugyancsak a fáklyavivők között szerepelt.

Néhány név még azok közül, akik ilyen megtiszteltetésben részesültek: vitéz Kiss Károlyné tánctanárnő, Czopf Ferenc, a GYAC elnöke, Most Gyula iskolaigazgató, Karsay Kucsera Ödön testnevelési szakfelügyelő.

A mosoni olimpiai lángot Baaden Antal alezredes gyújtotta meg 11 óra 35 perckor, majd pontosan délben adta át Kőrösi István alezredesnek, aki elindult vele az osztrák határ felé.

Ünneplés zuhogó esőben

Harminchat esztendővel később jött el újra az idő, hogy magyar földön köszönthették az olimpiák egyik jelképét. A fáklyát 1972. július 28-án déli tizenkét órakor gyújtották meg Olümpiában, majd elindult Münchenbe 5758 kilométeres útjára. Görögországból Törökországon, Bulgárián, Románián, Jugoszlávián át jutott Magyarországra. Augusztus 19-én ért hazánk földjére, majd másnap 17 óra 40 perckor a megye határára.

Az előkészületek alatt egyre többen keresték meg írásban vagy személyesen a szervezőbizottságot, hogy tagjai lehessenek a fáklyavivők csoportjának. Jelentkezett a győri sport egyik nagy öregje Nagy Béla Zsöle, az egykor népszerű labdarúgó is. Megható volt, ahogy a 62 éves sportember ragaszkodott a részvételhez, kész lett volna írásban vállalni minden felelősséget. Erre azonban nem kerülhetett sor, pedig 1936 után másodszor futhatott volna a lánggal.

Orbán Árpád az 1972-es futás alkalmával.
Orbán Árpád az 1972-es futás alkalmával.


Zuhogott az eső, amikor Kiss György Európa-válogatott atléta, a Rába ETO elnöke hófehér melegítőjében, kezében a Victor Vasarely által tervezett, különleges fémből készült fáklyatartóval várta a rendőrautót, amely hangosbeszélőn búcsúzott Komárom megyétől. Egy kilométer után átadta a lángot Pőcze Ferencnek, a Táp–győrasszonyfai TSZSK labdarúgójának. Utána Lőrincz Tibor dunaszegi labdarúgó, Kertész Zsolt győri cselgáncsos, Sipos Lajos, Hujber Ferenc és Süle János nagyszentjánosi labdarúgók vitték a lángot.

A Nagyszentjánosi Állami Gazdaság díszes négylovas hintójában a parádés ruhába öltözött Szabó Ferenc és Stecina Mihály hajtók, valamint Fésüs Mihály vitték a lángot kilenc kilométeren át.

Győr határában Jakab Erzsébet, a Győri Dózsa atlétája vette át a fáklyát, hogy ezer méter után átadja klubtársának, Kocsis Mártának. Tőle Horváth Erzsébet, Pálmai József, Cséka Lajos és Murai Béla kapta a lángot. Győrött ömlött az eső, de rengetegen álltak az akkori Tanácsköztársaság úton.

Augusztus 20-án este fél nyolckor az úttörők kürtszóval jelezték a láng érkezését, a városi tanács fúvószenekara a sportindulót játszotta, miközben tízezer ember ujjongása közepette Orbán Árpád megérkezett a fáklyával. A tokiói olimpia aranyérmes labdarúgóját a városháza előcsarnokában a Rába ETO öt sportiskolása köszöntötte, akik élőképben alakították ki az olimpiai ötkarikát. Orbán Árpád a tanácsháza erkélyére ment, magasba emelte a fáklyát és meggyújtotta a kandelábert. A zenekar a magyar himnuszt játszotta.

Az orkánszerű szél miatt éjszakára a tanácsterembe vitték a lángot. Másnap reggel Keglovich László olimpiai bajnok labdarúgó kezében folytatta útját a fáklya, a Kossuth utca sarkán Magyar Tamás vette át tőle azt. Öttevény határáig Lukács Sándor, Sághegyi Elemér, Szemethy Gyula, Németh Péter, Tóth Béla, Vén Lajos, Tóth László, Hluchány András, Válé Lajos, Lukács László, Horváth Győző, Gyimesi Tamás és Horváth Lajos futott az olimpiai lánggal. A 145-ös kilométerkőnél három mosonmagyaróvári motoros: Heiter Károly, Knausz István és Knausz Mihály vitte tovább a Lajta-parti város felé.

Mosonmagyaróvár határában Kiszelka András, a Mosoni Vasas labdarúgója tartotta magasra a fáklyát. Olyan hatalmas orkán dühöngött, hogy nem lehetett az égő fáklyáról lángra lobbantani a másikat, ezért a nagy furgonban haladó tartaléklángról gyújtották meg azt. A Mezőgépgyár előtt sorfalat álltak a dolgozók, a gyár zenekara pedig a sportindulóval köszöntötte a stafétát. Nádler László, Izsák Ferenc, Tóth Tibor, Gaál László vitte tovább a lángot. Tőlük a Lajta-Hanság Állami Gazdaság négyes fogata vette át (hajtó: Koncz Lajos, Kovács Gyula). A hegyeshalmi határátkelőhelyig Rácz Istvánt, Heiter Lászlót, Orbán Jánost, Moldoványi Gézát és Lappints Tibort érte a megtiszteltetés, hogy futhattak az olimpiai fáklyával. Tíz óra negyven percet mutatott az óra, amikor Polyák Imre olimpiai bajnok megérkezett a lánggal. A közúti határátkelőhelyen felcsendültek a Himnusz hangjai, miközben meggyújtotta a nemzetiszínű drapériával díszített kandelábert. A szabadba tervezett ünnepség a rossz idő miatt elmaradt.

Ellen Müller Preis többszörös vívóbajnoknő kezében –a megyénkben megtett 72 kilométer után – osztrák földön haladt tovább az olimpiai láng München felé.


 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ukrajnában nyertek a címvédő olaszok

A címvédő olasz női teniszválogatott magabiztosan nyert vasárnap Harkovban az ukránok ellen a Fed… Tovább olvasom