Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Felnégyelte a Répcelakot

Labdarúgás - Az utolsó előtti helyen szerénykedő SVSE-GYSEV gárdája a múlt hét végi fordulóban alaposan „kitömte" a középmezőnyhöz tartozó Répcelakot az NB III Bakony-csoportjában (7–0). A 20 éves csatár, Varga Zoltán egymaga négy gólt lőtt.

– Jól sejtjük, hogy ez volt a legemlékezetesebb mérkőzése? – kérdeztük a támadót.

– Az NB III-ban igen, bár az előző szezon végén a Kapuvár ellen rúgtam három gólt. Szívesen emlékszem vissza arra, amikor az SC Sopron U19-es csapatával kiharcoltuk az országos kiemelt csoportba való feljutást, ahol most játszhatnak a soproniak az utánunk következő korosztályokban. És sosem felejtem el azt a huszonhárom percet a Fehérvár ellen, amikor Selymes Tibor pályára küldött az FC Sopron NB I-es csapatában.

– Jól tudjuk, hogy tavaly, amikor az U19-ből kiöregedett, kis híján távozott Sopronból?

– Igen, úgy volt, hogy az akkor még másodosztályú Mosonmagyaróvárban folytatom, de nem sikerült megállapodnunk, így hazatértem Sopronba és a Vasútnál folytattam a futballt.

Varga Zoltán ( jobbra)
Varga Zoltán ( jobbra)

 

– Nagyon szeszélyesen szerepel a Vasút, mit gondol, mi ennek az oka?

– Talán elsősorban az, hogy bár jó a csapat erőnléte, fejben sok volt a heti két meccs a kupában és a bajnokságban. Nem szoktunk hozzá, jöttek a hibák, amelyek sorozatos vereségekhez vezettek. Talán most kezdjük felvenni a rendes bajnoki ritmust. Remélem, ez a fölényes győzelem önbizalmat ad, s a jövőben a szurkolók csapatunknak ezt a szebb arcát látják majd.

– Ha a csapatnak nem is ment eddig, ön igen eredményes volt...

– Hét gólnál járok a bajnokságban, de ha veszít, együtt búsul, ha nyer, együtt örül a társaság. Az pedig, hogy ilyen eredményes tudok lenni, egyértelműen a csapat érdeme.

– És mire lehet jó ez a csapat az NB III-ban?

– Még nagyon a bajnokság elején járunk. Úgy érzem, most ezzel a győzelemmel megindulhatunk felfelé, s remélem, az őszt már a mezőny első felében zárjuk, tavasszal pedig beverekedjük magunkat az első ötbe.

Olvasóink írták

  • 1. pulci 2008. szeptember 26. 22:25
    „Hajrá VASÚT!!!!
    Varga Zoli a sztár, csak így tovább!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varga túl a műtéten

Labdarúgás - Az ETO tehetséges fiataljai közül Dudás Ádám után egy újabb játékos, Varga László… Tovább olvasom