Kisalföld logö

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 10°C Még több cikk.

Ez kevés volt a pontszerzéshez: Pécsi MFC - Győri ETO 3-1

Két korábbi győri játékos góljaival vezetett a Pécs, Ahjupera szépített, Gyánó a meccs végén adta meg a kegyelemdöfést. Több kellett volna a győriektől még a döntetlenhez is.

Pécsi MFC-Győri ETO FC 3-1 (1-0)
Pécs, NB I-es mérkőzés. V.: Alvaro Garcia (Kispál, Viszokai)
Pécs: Dibusz - Simonfalvi, Lantos, Todorovic - Regedei, Scepanovics - Zeljkovic, Horváth Zs., Nagy O. - Bajzát. Vezetőedző: Mészáros Ferenc.
ETO FC: Sztevanovic - Takács Á., Djordjevic, Sztanisic, Ssabó O. - Trajkovic, Pilibaitis, Ji-Parana - Dudás, Ahjupera, Dinjar.
Gsz.: Bajzát, Regedei, Gyáró ill. Ahjupera.

Mészáros Ferenc: - A mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyertünk, sikerült jól kihasználnunk az adódó helyzeteinket. Gratulálok a játékosaimnak, mert végre tudták hajtani azt, amit megbeszéltünk.

Csertői Aurél: - Megérdemelten nyerte a Pécs a mérkőzést. Szomorú vagyok, mert úgy fest, kétarcú csapatunk van. Nem éreztem ma azt a győzni akarást, amit az elmúlt fordulóban.

A szünet után a Pécs nagyon gyorsan növelni tudta az előnyét, azonban pár perc múlva szépített az ETO. A gól után  a győriek mindent megtettek az egyenlítésért, többet is támadtak, s volt időszak, amikor kapujuk elé szögezték a hazaiakat. Gólt azonban nem sikerült lőniük, sőt a hajrában egy szabadrúgás után a Pécs talált ismét a kapuba. Az ETO egy gyengébb első félidő után későn kapcsolt, így vereséget szenvedett.

Vége a mérkőzésnek.

91. p: Regedei helyett Nagy J. a pályán, a volt győri hatalmas tapsot kapott.

90. p: Eldőlt a meccs: a szabadrúgásból előbb Zeljkovic a kapufát találta el, a kipattanót azonban Gyánó a hálóba pofozta. 3-1.

88. p: Cserélt a Pécs: Bajzát helyett Gyánó játszik tovább. Közben a kiugró Fröhlichet Pilibaitis állította meg szabálytalanul, sárga lapot kapott érte.

83. p: Győri szöglet után hatalmas kavarodás alakult ki a pécsi kapu előtt, Ahjupera lövése elakadt, Takács ismételhetett, de ő az égbe lőtt.

81. p: Nagy O. helyett Fröhlich lépett pályára a hazaiaknál.

80. p: Tíz perc van hátra, nyom az ETO, akadnak is lehetőségek - legutóbb Tokody lőtt fölé - de egyelőre nem sikerül a zöld-fehéreknek ismét a kapuba találniuk.

77. p: Cserélt az ETO: Dudás helyett a grúz Aleksidze a pályán.

75. p: Takács szerzett erőszakosan labdát a pécsi tizenhatosnál, majd Dudás adott középre, ám Ahjupera nem jól találta el a labdát, amely pár méterrel a kapu mellett hagyta el a játékteret.

62. p: Nagy az iram, szól is hazaiak részéről a hajrá, Munkás! Szó se róla munkás kis meccs alakult ki, ahol az ETO  egy időre beszorított a kapuja elé a hazai csapatot.

56. p: Szépített az ETO: Koltai indította a jobb szélen előretörő Takácsot, aki jól adott középre, majd Ahjupera 10 méterről, ballal a jobb kapufát is érintve tekert a kapuba. 2-1.

54. p: A frissen beállt Koltai remekül csavart kapura, a labda alig szállt a hazai kapu fölé.

53. p: Todorovic kapott sárgát, eközben újabb győri csere: Dinjar le, Koltai be.

48. p: Már kettő a Pécs előnye: Bajzát ugratta ki remekül Regedeit, aki egyedül törhetett kapura, majd 14 méterről a kifutó Sztevanovic mellett a győri kapuba helyezett. 2-0.

47. p: Előbb Bajzát, majd a másik oldalon Trajkovic került helyzetbe, de kimaradtak a lehetőségek.

46. p: Elkezdődött a második félidő. Az ETO-ban Tokody jött be Ji-Parana helyére.

Kiegyenlített első húsz perc után a Pécs egy remek támadás végén szerzett vezetést. A gól után ugyan az ETO megpróbálta többet birtokolni a labdát, de a va pécsi találat láthatóan magabiztosabbá tette a hazaiakat, akik biztosan őrizték meg  előnyüket az első játékrész végéig. A győrieknek ennél sokkal többet kell nyújtaniuk - elöl is és hátul is -, ha ponttal szeretnének hazautazni.

44. p: Bajzát fordult le Sztanisicról, majd Regedeinek készített elő egy lövést, aki 18 m-ről a jobb kapufa mellé lőtt. Vége az első félidőnek.

39. p: Nagyon él a hazaiak 69-ese, Horváth Zsolt a sokadik jó csele után 17 m-ről lőtt kapura, de szerencsére nem jól célzott.

34. p: Dudás végzett el egy szögletet a bal oldalról, majd az előremerészkedő Djordjevic fejelt kapura, Dibusz azonban szép vetődéssel hárított.

32. p: A gól óta többet támad az ETO, de egyelőre nem sikerült komolyabb lehetőséget kidolgoznia a Rába-parti együttesnek.

22. p: Megszerezte a vezetést a Pécs: Simonfalvi jobbról kanyarított a másik oldalon érkező Bajzát elé, s a Győrben is megfordult támadó, senkitől sem zavartatva, 2 méterről, ballal a kapuba helyezett. 1-0.

19. p: Egy előreívelt labdát Ahjupera öt méterről, estében fejjel továbbított kapura, Dibuszz ujjheggyel tolta a labdát szögletre.

17. p: Ji-Parana úgy 18 m-ről, középről szánta el lövésre magát, Dibusz kissé suta mozdulattal térddel tisztázott szögletre.

13. p: Az első komolyabb győri lehetőség: Dinjar jobbról, az alapvonal közeléből ívelt a másik oldalra, ám Szabó O. kisodródva már csak az oldalhálót találta el.

12. p: Nagy O. 17 méterről célozhatta meg a győri kaput, ám Sztevanovic vetődve hárított.

11. p: Egy bal oldali beadást Bajzát elöl Sztanisic fejelt szögletre.

3. p: Érdekesség, hogy a pályára jövet az első ember, akivel találkoztunk a városban egy győri szurkoló volt. Hernáczky Béla pécsi lakos, de elmondta, 1959 óta a győrieknek szurkol. Unokája volt a fiatalon, húsz évesen elhunyt egykori pécsi futballista, Notheisz Zoltán.

Elkezdődött a mérkőzés, viszonylag sokan, 3000-en gyűltek össze a nézőtéren.


Korábban:
A Mecsekben pontot csent a Debrecen, a Kecskemét, a Kaposvár és a Siófok is, elvérzett a Zalaegerszeg, a Haladás és a Pápa. Ahogy a Pécs otthon, úgy az ETO idegenben nyert háromszor - Pakson, Siófokon és a Honvédnál - Kaposvárról 1 pontot hoztak, Kelet-Magyarországról viszont egyet sem, hiszen az eddigi két vereség a szezonban a diósgyőri és a debreceni stadionban született.

A két csapat legutóbb 2006 szeptemberében mérkőzött meg egymással az NB I-ben, akkor nem hozott gólt a találkozó.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. csikar 2011. október 30. 17:52
    „Sajnos a bizonyítási lehetőséghez jutók nem jobbak az elődeiknél. Hol van Völgyi, Babics?”
  • 38. villámcsapás 2011. október 30. 16:41
    „ennyit tud a drága külföldi játékosokból felálló ETO!::::::::::::::::::::Semmi!”
  • 37. Pokhas 2011. október 30. 13:28
    „Elfogyott a szerencse? Sajnos gólt kellene rúgni egyel többet mint az ellenfél és kész! De mi majd kivédekezzük a mecseket döntetlenre! De kifogja szórni a gólokat??? A védők?”
  • 36. vadfruttik 2011. október 30. 12:21
    „TNA!Ne bántsd szegény Petit.Elég neki,hogy minden nap együtt kell lenni önmagával!Mehet ő még Bochumba!”
  • 35. dogosrobi 2011. október 30. 11:38
    „Érdekes ez a eredmény pont attol kapunk ki ahol bunda ügy van.Az is kamu hogy csak egy játékos volt benne ahhoz hogy elbukjanak egy mecset nem egy ember kell hozzá”
  • 34. boberto 2011. október 30. 10:03
    „pamplona: véleményem szerint a Videoton elleni játék rendben volt, mert bárki bármit is mond, a Videoton jó, és veszélyes csapat, őket igen is így lehetett megverni.Ha láttátok a Debrecen-Videoton-t, a Loki ellen is a Fehérvár irányította a játékot, a Loki viszont taktikusan (és nem látványosan) játszott. 1 hete látszott, hogy játékunk tudatos volt és a játékosok FEJBEN nagyon ott voltak, FELKÉSZÜLTEK.Most viszont a Videotonnál egy jóval gyengébb játékerőt képviselő csapat volt az ellenfél (2 hónapja nem is nyertek meccset), akik ellen közel sem voltunk olyan szervezettek (mikor kaptunk mi 3 gólt????) és fejben sem voltunk sehol. Erre a meccsre a csapat nem készült fel rendesen!

    Óriási lehetőség előtt áll az ETO! Szinte az egész mezőny messziről nézi a hátunkat és a Lokinak mi lehetünk az egyetlen riválisa.De arra is figyelni kell, hogy minket nagyon meg akarnak verni az ellenfelek és sokkal jobban kell küzdenünk.Erre az utóbbi 1 hét is jó példa volt: a Pécs x-elt a DVSC-vel egy nagyon gyenge meccsen, a pécsi szurkolók szerint csapatuk döntetlenre játszott, mert jó csapat a Loki, a nyilatkozataik is erről szóltak, aztán az edzőjük megígérte a Debrecennek, hogy az ETO-t majd megverik!Így is lett, és a pécsiek szerint csapatuk most győzelemre játszott.Ez azért elég fura, de sok mindent el is árul... Ez ellen egy valamit lehet tenni: odatenni magunkat és megverni az ilyen csapatokat!Csak ehhez más mentalitás kell.”
  • 33. dominiim 2011. október 30. 09:39
    „Azért az jelzés értékü, hogy a góllövő listán nincs az első ötben ETO csatár !”
  • 32. TNA85 2011. október 30. 09:17
    „TippmixPeti góllal büntetett. Talán 2009 őszén (az MK döntő után) nem sérülésre hivatkozva kellett volna jegelni őt, hanem szépen nyilvánosságra hozni, hogy elcsalt többedmagával egy olyan meccset, ami történelmi jelentőségű volt (lett volna) egy nagy múltú egyesületnek. Vagy netán félt Tarsoly úr, hogy a harmadosztályban kötünk ki? Mindenesetre megérdemeltük, hogy tegnap gólt rúgott nekünk Bajzát. De inkább öngól volt a mi részünkről.”
  • 31. Brandon 2011. október 30. 09:09
    „ripper82: teljesen egyetértek!!!! HAJRÁ ETO!!!!!!”
  • 30. sziszka69 2011. október 30. 09:04
    „Idegenben harmat gyenge az Eto mit csodálkoztok???”
  • 29. drKotász 2011. október 30. 02:50
    „21. napsütés
    Gondolom, akkor is sajnáltad mikor el bundázta a kupa döntőt. Azt meg álmodni sem mered sztm hogy még ki volt benne. Elárulom, ő is játszott Pécsen.”
  • 28. ripper83 2011. október 29. 22:54
    „Na itt a sok divat szurkoló..

    Kikapott az ETO.. na bumm. .komolyan ez a meccs donti majd el a bajokságot?? Lesz itt még sokminden..En kijartam eddig is, es ezentul is.. szoval nem kell itt fesztivalozni. Ki kell menni a kovetkezo meccsre azt szurkoli. Tavaly ilyenkor eppen hogy nem estunk ki.. Szoval Hajra ETO..”
  • 27. pamplona 2011. október 29. 22:50
    „Nagyon örültem a múlt vasárnapi Fehérvár elleni győzelemnek, de az ETO játékával nagyon elégedetlen voltam a 3pont ellenére is! Az ott mutatott játékot kevésnek , és méltatlannak éreztem egy bajnokságra törő csapathoz! Sajnos a fiúk ezt a mai meccsel igazolták is! Csertői Aurélnak ki kell találnia valamit mert különben visszasüllyedünk a szürke középmezőnybe! Hajrá ETO!”
  • 26. dogosrobi 2011. október 29. 22:42
    „Remélem vége a hullámvölgynek.Csak azt nem értem hogy Völgyi miért nem játszik mikor alap ember a csapatba.Hajrá ETO!! Rugunk a pápának egy 4est azt oszt jólvan De bizok benne hogy a Honvéd megficskáza a lokit”
  • 25. boberto 2011. október 29. 20:05
    „Laci33 csak részben van igazad.Tényleg jobb volt a Pécs a Debrecennél, viszont nem tudta megverni. és egy dobogós csapattól (Győr), amely lényegében az egyetlen vetélytársa (lehetne) a DVSC-nek, elvárható lenne, hogy egy bukdácsoló csapattól ne kapjon ki ilyen simán.”
  • 24. Laci33 2011. október 29. 19:27
    „Mi az, hogy "na de egy Pécstől kikapni"

    Ez a Pécs otthon még veretlen...

    Igaz, hogy két hónapja nem nyert meccset -van ilyen, hullámvölgy- de elötte meg folyamatosan nyert. Óriási szerencséje volt a Siófoknak és a Kaposvárnak is, hogy nem kaptak ki Pécsen. A Debrecen ellen is jobb volt a PMFC.
    Idegenben gyenge a Munkás, ez tény...

    A Pécs idén, jó erős középcsapat.”
  • 23. sivatag66 2011. október 29. 19:16
    „Szép volt Mecsek alja, gratulálok !!!!!!!!!!”
  • 22. t-m 2011. október 29. 19:16
    „Indul a mélyrepülés.
    Ez a teljesítmény max a középmezőnyre jó.
    Újonctól kikapni- mindent elárul.”
  • 21. napsütés 2011. október 29. 19:01
    „Újabb vereség......
    Sajnos a jobb csapatok ellen az idegenbeli meccseken botlunk, így nehéz lesz partiban maradni Lokival.
    Remélem az ETO vezetősége gőzerővel dolgozik, hogy erősítsen a csapat a téli szünetben.
    A mai vereség azért is fájó, mert 2 volt győri játékos lőtt az ETO-nak gólt.
    Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy elküldték Győrből Bajzátot......most bosszút állt.
    Hajrá ETO!
    Ennél több kell!!!”
  • 20. háté 2011. október 29. 19:01
    „Kijózanító pofon, néhány ember nem az ETO-ba való.Néhánynak túl nagy lett a melle.
    Hajrá ETO! Hajrá Győr!”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Premier League - A Manchester City megállíthatatlan

A veretlen és listavezető Manchester City hazai környezetben 3-1-re legyőzte a Wolverhampton… Tovább olvasom