Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Evezés - Új elnök a győri evezősöknél

Tisztújító közgyűlést tartott a Győr Vízügy-Spartacus Evezős Klub
Ezen az eddigi elnök, Gasztonyi László, valamint két elnökségi tag, Kovács Gyula és Bártfai Márton lemondott.

Gasztonyit ugyanakkor beválasztották a Magyar Evezős Szövetség elnökségébe, emellett ígéretet tett arra, hogy továbbra is támogatja a győri klubot, mely elnökének a Széchenyi-egyetem docensét, dr. Hartványi Tamást választották meg a tagok, s ami még biztos, hogy az eddigi klubigazgató, Papp Oszkár is marad ebben a beosztásban.
Ebbéli minőségében Papp Oszkár már be is számolt arról, hogy az elmúlt négy évben Győr olyan magas színvonalon rendezte meg az ergométeres országos bajnokságot, hogy arra nemzetközileg is felfigyeltek. Ennek köszönhetően 2016. január 16-án a megyeszékhely adhat otthont az ergométeresek Európa-bajnokságának.

Eredmények a vízben

A közelmúltban több versenyen is eredményesen szerepeltek a Vízügy-Spartacus evezősei.

A felnőtt férfi nyolcas Bécsben megnyerte a Capital Cup harmadik, egyben utolsó fordulóját, így összesítésben is az első helyen végeztek.
A válogatottak Essenben álltak rajthoz, ahol a Bajcsi Bertold és Szigeti Roland alkotta U23-as könnyűsúlyú kettes első, Vancsura Bendegúz és Csányi Péter U23-as normál súlyú kettesben második lett. Domonkos Zita U23-as női könynyűsúlyú négypárban elért harmadik helye is elismerést érdemel.

Szokolics Szabolcsért szorítottak még, aki az olaszországi Gaviratéban nemzetközi paraversenyen vett részt. Budapesti társával LTA-PD kétpárevezős kategóriában harmadik lett.

Az utánpótláskorú versenyzők 35 fővel Csepelen szerepeltek a FEC-kupán.

Itt aranyérmet szerzett Németh Mercédesz, Nagyszokolyai Áron, Nagy Bendegúz, Horváth Patrik, Bajcsi Rajmund, második lett Jáni Kornél–Szabó Dávid, Jaitl Dorka, Dávidházy Zsolt, Jáni Kornél–Szabó Dávid–Ujvári András–Daradics Dávid (kormányos: Csorba Dániel), Csiszár András, Sőnfeld Júlia–Takács Orsolya, míg harmadik helyen ért célba Vig Norbert–Benedek András, Tóth Bálint–Varga Miklós, Oláh Ákos, Benedek András, Körmendi Boldizsár–Máj Péter–Ujvári András–Bogdán Bence.
A versenyzőket Alföldi Zoltán, Vaczula István, Dohovics Virág, Lakó Szandra és Bíró Márk készítette fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tenisz - Győr Open

Tovább olvasom