Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Eltűnt a kábelről a Sport Klub, a szövetség magyarázatot vár

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) hivatalos tájékoztatást kért a Sport Klubtól, illetve annak tulajdonosától, azt követően, hogy a csatornát az országszerte nagy szolgáltatási területen jelen lévő Magyar Telekom Nyrt. T-Home televíziós programcsomagjainak többségéből kivették.
Miután az MKSZ-szel 2009-ben kötött szerződés értelmében a Sport Klub rendelkezik a bajnoki és kupamérkőzések, valamint számos válogatott találkozó közvetítési jogával, most sok drukker maradhat le fontos magyarországi eseményekről - hangsúlyozza csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében az MKSZ. Hozzáteszi: a jövő heti elnökségi ülésen foglalkoznak az üggyel, ám a szövetség vezetői lehetőségeikhez mérten addig is mindent megtesznek, hogy ideális megoldást találjanak, és mielőbb ismét széles körben láthatóak legyenek a bajnoki és válogatott mérkőzések.

Az eset a közelgő férfi Európa-bajnokságot nem érinti, mivel a január 15. és 29. között Szerbiában sorra kerülő kontinenstorna magyar érdekeltségű mérkőzéseit a Magyar Televízió m1-csatornája, számos további találkozót pedig a Sport Tv közvetíti.

A Sport Klubon a kézilabda bajnokik mellett többek között kosárlabda és vízilabda NB I-es találkozók láthatók.

Olvasóink írták

  • 16. Tonxy 2012. január 06. 10:40
    „Legjobb az lenne ha mindegyik csatornának lenne ára 50-100-150ft és saját magam állíthatnám össze a tv adók sorát mit akarok nézni és mit nem. Lehet hogy nem 65 csatornám lenne csak 25 de azok olyanok amiket nézek is. És ez digitális világban megoldható.”
  • 15. orion1 2012. január 05. 23:53
    „A digitális adások világában, ahol a kábel visz-irányú, pontosan meg tudják mondani, hogy mennyien néznek egy-egy csatornát. Gondolom ez alapján csereberélik a csatornákat”
  • 14. Hunicum 2012. január 05. 23:38
    „poorman !
    Épp azért a csatornáért gondoltam, hogy előfizetek pluszba rá. Így már nem kell vacilálnom tovább. Viszont már van Filmmúzeum.”
  • 13. RickCartman 2012. január 05. 22:08
    „nem sajnáltam a fáradozást, rákérdeztem, az ügyfélszolgálatos nőci is csak sajnálkozott, de nem tudott rá magyarázatot adni, "így döntöttek", mondta
    a mezzo-t sajnáltam én is, kikapták az egyetlen komolyzenei csatornát, míg ostoba sorozatcsatornából maradt fél tucat, butulj, magyar, buta népet könnyebb vezetni
    a SportKlub is érthetetlen döntés volt, de ezt még a csatornák közötti versengésnek be lehet tudni, igaz: most kevesebb adóért többet kell fizetni, na ez ám a jó üzlet...”
  • 12. pappe 2012. január 05. 20:57
    „Parlament Tv: "Köszönjük Emese!" :)”
  • 11. poorman 2012. január 05. 20:27
    „Meglepve tapasztaltam, hogy a Vidanet egyik tematikus csatornájáról eltünt a HISTORY Channel.
    Az egyik legjobb adó volt!!!
    Ja és ez is szó nélkül!!!!”
  • 10. Gab2000 2012. január 05. 19:42
    „Gondolom a Tv társaságoknak meg a kábelesekkel járt le a szerződésük röviden ennyi, és gondolom jó magyar szokás szerint jó vastag áremelést akartak az újbóli szerződéskor.

    Digi is T-Home is kivette biztos meg van vastagon az oka, hogy miért is”
  • 9. alekínyó 2012. január 05. 19:36
    „rencsicsike28: neked pont jó lesz a Parlament Tv, legalább a Schmitt Palitól megtanulhatod a helyesírást...!”
  • 8. fcsopron60 2012. január 05. 18:56
    „Na megint a politika beleszólt!”
  • 7. rozinéni 2012. január 05. 18:55
    „én nem régota vagyok t-home-s és a muzsika tv miatt lettem az , legalább egy kis vidámság legyen igy az életembe. de mondjuk az upc se jobb azok is mindig váltogatnak”
  • 6. rencsicsike28 2012. január 05. 18:20
    „Én már le is tiltotam gyerekzáral engem nemérdekell ezel is a népet akarják kényszeriteni a nézetségükre”
  • 5. rencsicsike28 2012. január 05. 18:13
    „asztán meg beteték a parlamenttévét kikiváncsi rájuk”
  • 4. Túrabakancs 2012. január 05. 17:52
    „Válthattok szolgáltatót, de sajnos mindegyikkel bajok vannak, mert nem csak
    a T-home az, amelyik állandóan változtatja a program kínálatait. Jó lenne erre
    is egy egységes szabályozás. Ráadásul sokszor nem is tájékoztatják az előfizetőket
    a programok elvételéről, csak a fekete semmi látszik a helyükön.”
  • 3. raptor12 2012. január 05. 17:15
    „úgy gondolom itt az ideje szolgáltatót váltani...”
  • 2. csikar 2012. január 05. 17:04
    „És eltűnt a MEZZO tv is , mivel a családom másik része zenész, ezért váltottunk szolgáltatót! Milyen szerződés az, amit a T-home nem tart be, engem pedig a hűségidővel zsarol?”
  • 1. kutyaházi 2012. január 05. 16:36
    „Mit számít a Sport Klub, mikor kaptunk Parlament Tv-t. Eddig nem tudtam mi hiányzik az életemből! Köszönjük!
    Van még ennél lejjebb???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

F1: Buemi a Red Bull tesztpilótája lett

A korábban a Torro Rossónál versenyző svájci Sebasten Buemi lett a világbajnoki címvédő Red Bull… Tovább olvasom