Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Dupla kosarasünnep Sopronban

Kosárlabda - Vasárnap kettős ünnepre készülnek a soproniak: most köszöntik a tíz éve Ronchetti-kupát nyert együttest és a múlt héten Magyar Kupa-elsőségét megvédő gárdát is. Ráadásul az MKB-Euroleasing 17 órától a Szolnok ellen egy bajnoki sikerrel teheti emlékezetesebbé a jeles napot.
A program már 16 órakor elkezdődik. Ekkor nyítják meg az MKB-
aréna aulájában a kosárlabda-történeti kiállítást, miközben a létesítmény benzinkút felőli bejáratánál fúvószenekar játszik, s az elsőként érkező szurkolók ingyen ihatnak sört és ehetnek virslit.

A mérkőzés előtt a friss MK-győztes MKB-Euroleasing Sopron csapatát köszöntik, a találkozó szünetében pedig a soproni kosárlabdázás történetének legnagyobb nemzetközi diadalának az éppen egy évtizede még GYSEV-Ringa néven elnyert Ronchetti-kupa-győztes együttest ünnepelhetik a szurkolók.

Török Zoltán, a soproni klub ügyvezetője érdeklődésünkre elmondta, az akkori sikercsapatból a tervek szerint csupán a jelenleg Svédországban kosarazó Csontos Eszter nem tud jelen lenni az ünnepségen, a többiek azonban várhatóan eljönnek.

Török Zoltán (balra) és Fodor Tamás a siker hátterét is megvitathatta az ünnepségen. Fotó: Magasi Dávid
Török Zoltán (balra) és Fodor Tamás a siker hátterét is megvitathatta az ünnepségen. Fotó: Magasi Dávid


Az összecsapás után az évtizedes jubileumra készült könyvet dedikálják a kosarasok. Lényeges információ, hogy az egész rendezvényre ingyenes lesz a belépés.

Koncerten a csapat

Hír még a csapat háza tájáról, hogy teljesült a csapatnak a kupagyőzelem kivívása alkalmával „leadott rendelése". A vezetőség jövő szerdára a csapat kérésenek eleget téve összehozta az R-Go együttes koncertjét: Szikora Róbert és zenekara 19.30 órától lép majd fel az MKB-arénában, s a hírek szerint a műsorban a csapat tagjai is szerepet kapnak, igaz, ezúttal nem kosarastudásuk dominál majd...

Győzelemmel ajándékba?

Ami a Szolnok elleni bajnoki találkozót illeti, egyértelműen Székely Norbert együttese az esélyes. Főleg annak tükrében, hogy egy hete a Magyar Kupa elődöntőjében 49 ponttal győzte le soros ellenfelét a soproni alakulat.

A soproni együttes szakvezetője nem tartja valószínűnek, hogy most is ekkora lesz a különbség: „Pécsett egy bombaformában lévő, csúcsra járatott csapat aratta a fölényes diadalt. Azóta túl vagyunk egy nagy sikeren, annak alapos és teljesen megérdemelt megünneplésén, majd a lányok kaptak három nap pihenőt. Szerdán egy, csütörtökön és pénteken két-két edzés volt, s szombaton is lesz egy. Fokozatosan növeljük a terhelést, hogy visszazökkenjenek a lányok a dolgos hétköznapokba. Megjegyzem, nem volt nehéz, nem »szálltak el« a Magyar Kupa-címvédéstől, jól dolgozták fel a sikert. Nem várok sziporkázó játékot, de bízom benne, nem lesz gond, és mindenki bőven lehetőséghez juthat a kétszeresen is ünnepi hangulatú mérkőzésen. Károlyi még nem teljesen egészséges, ő nem játszik, de remélem, a következő bajnokin, Zalaegerszegen már ő is játszhat."

Ötmillió forint jutalom

Ötmillió forintos jutalomban részesítette az MKB-Euroleasing Sopron csapatát a soproni városvezetés. A Hotel Sopronban tartott fogadáson Fodor Tamás polgármester adta át a jutalmat és az oklevelet.
Török Zoltán, a csapatot üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója megköszönte az elismerést, s elmondta: a csapatban mindenki a közösségnek rendelte alá magát, ennek köszönhető a siker.

Olvasóink írták

  • 2. látó 2008. március 30. 20:51
    „A győzelemhez gratulálok..de, a jövő szempontjából a sportot Sopronban új alapokra kell helyezni, még néhány évig elvergőthet ez a tehetségtelen és "buta" politikai elit, osztogató és fosztogató pollitikájával, de az összeomlás látványos és kegyetlen lesz..nem lehet 3,3 milliárd Ft helyi adóval (minden benne van: építményadó, iparüzési adó, kommunális adó) kevesebb mint, fele annyi mint amennyit az Audi Győrben befizet!!! Gondolkodjatok! A szakmának vissza kell térnie! A meglévő érékek és ésszerű takarékosság lösüngnál több kell...lényegesen több!!!”
  • 1. látó 2008. március 30. 20:51
    „A győzelemhez gratulálok..de, a jövő szempontjából a sportot Sopronban új alapokra kell helyezni, még néhány évig elvergőthet ez a tehetségtelen és "buta" politikai elit, osztogató és fosztogató pollitikájával, de az összeomlás látványos és kegyetlen lesz..nem lehet 3,3 milliárd Ft helyi adóval (minden benne van: építményadó, iparüzési adó, kommunális adó) kevesebb mint, fele annyi mint amennyit az Audi Győrben befizet!!! Gondolkodjatok! A szakmának vissza kell térnie! A meglévő érékek és ésszerű takarékosság lösüngnál több kell...lényegesen több!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népszerű rangadót játszik a DAC

Labdarúgás - Rangadót játszik szombaton az Integrál-DAC és a Lombard-Pápa az NB II Nyugati… Tovább olvasom