Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Dudás gólja döntött a Fáy utcában

Az első félidőben Ahjupera fejes góljával a győriek szerezték meg a vezetést, majd a második játékrész elején Takács büntetőjéből egyenlítettek a hazaiak. A csereként beálló Dudás gólja döntötte el a találkozót és nyertek a zöld-fehérek 2-1-re a Vasas otthában.

Fordulatos mérkőzésen Dudás góljával 2-1-re győzött a Győri ETO FC együttese a Vasas otthonában az NB I 20. fordulójában.


Az első félidőben több helyzetet alakított ki az ETO és Babic kihagyott tizenegyese ellenére is megérdemelten vezettek Ahjupera 20. percben szerzett fejes góljával.


A második játékrész elején büntetőből egyenlítettek a hazaiak, de Dudás jó cserének bizonyult és gyönyörű találatának köszönhetően a győriek szerezték meg a három bajnoki pontot.



Vasas – Győri ETO FC 1-2 (0-1)

Fáy utca, 1500 néző. Vezette: Farkas Á. (Vámos T., Kelemen A.)


VASAS: Ilizi – Tóth M., Görgényi, Takács Z., Katona M. - Boda (Szabó B. 67.), Varga G., Bárányos (Kiss T., a szünetben), Kovács D. - Csoór, Hercegfalvi (Dajic, a szünetben).

Vezetőedző: Urbán Flórián


GYŐRI ETO FC: Stevanovic – Babic, Fehér Z., Stanisic, Völgyi – Koltai (Dudás 61.), Pátkai, Kamber, Trajkovic (Pilibaitis 75.), Dinjar – Ahjupera (Tokody 87.)

Vezetőedző: Pintér Attila


Gólszerző: Takács (56.), ill. Ahjupera (20.), Dudás (66.)


Sárga lap: Katona (4.), Varga G. (28.), Bárányos (45.), Takács (48.), Kiss T. (86.), ill. Völgyi (12.), Dudás (67.), Trajkovic (70.), Tokody (89.)


Urbán Flórián: - Rendet kell teremteni a klubnál, utána lehet csak eredményt elérni. A mérkőzés előtt nem sokkal derült ki, hogy Mehmedagic nem léphet pályára, mert nincs sportorvosi igazolása. Minden tiszteletem a szurkolóké, hogy ezek után is buzdították a csapatot.


Pintér Attila: - Sok lehetőségünk volt, amiket ha gólra váltunk, nagyobb különbség is kialakulhatott volna. Sajnos buta tizenegyest kaptunk, de a csapat erejét mutatja az újabb gól és a győzelem.  


Vége a mérkőzésnek!


91.p. Győri szögletet követően Pátkai lőtt 25 méterről jobb lábbal kevéssel a jobb oldali kapufa mellé.



Két perc hosszabbítást jelzett a játékvezető!

90.p. Egy györi ellentámadás végén Kamber bal oldali beadása után Dinjar lőtt 12 méterről a kapu jobb felső sarka felé, de Ilizi bravúrral szögletre mentett.


89.p. Tokody kapott sárga lapot.


88. p. A győriek térfelén zajlik a játék, de helyzet nem tudott kialakítani a Vasas.


87.p. Ahjupera helyére Tokody érkezett.


86.p. Kiss Tamás kapott sárga lapot Pilibaitis felrúgásáért.


79.p. Csendben csordogál a mérkőzés, a győriek őrzik a vezetést a sok technikai hibával játszó Vasas ellen.


75.p. Cserélt Pintér Attila! Trajkovic helyére Pilibaitis érkezett.


74.p. Trajkovic passza után Dudás lőtt 12 méterről a kapu fölé.


70.p. Trajkovic kapott sárga lapot. A győri játékos Kissel szemben szabálytalankodott.


66.p. Trajkovic indítása után Dudás csapott be egy gyönyörű csellel két hazai játékost is, majd tekert jobb lábbal a kapu bal oldalába. A gólöröm után sárga lapot kapott a zöld-fehérek középpályása.


66.p. Vezet az ETO!!!


65.p. Óriási helyzet maradt ki! Pátkai gurított bal oldalról középre Kamberhez, aki 10 méterről lőhetett, de Takács blokkolni tudta a próbálkozást.


61.p. Koltai helyére Dudás érkezett a győrieknél. (A lecserélt középpályás veszélyesen játszott és gólpasszt is adott.)


56.p. Dajic tekert veszélyesen a győri kapu elé, ám Babic fejjel szögletre mentett. A pontrúgás után Kiss Tamás elé került a labda, akivel szemben Trajkovic szabálytalankodott a tizenhatoson beül. A megítélt tiezegyest Takács laposan a kapu jobb alsó sarkába lőtte.


Egyenlített a Vasas!!!!


A Vasas súlyos anyagi gondokkal küzd, egyes hírek szerint a játékosok hónapok óta nem kaptak fizetést.


50.p. Völgyi bal oldali beadása veszélyesen csavarodott az ötös vonalánál Koltai felé, de Tóth Máté fejjel szögletre mentett.  


48.p. Takács kapott sárga lapot Trajkovic felrúgásáért.


Elkezdődött a második játékrész! Bárányos helyett Kiss Tamás érkezett a pályára, Hercegfalvit Dajic váltotta a Vasasnál!


Babic 5. percben hihagyott tiezenegyese ellénére is megérdemelten vezet 1-0-ra a Győri ETO FC együttese a Vasas ellen. A győriek gólját Ahjupera szerezete a találkozó 20. percében.


Vége az első félidőnek!


45.p. Bárányos kapott sárga lapot reklamálásért.


40.p. Az emúlt percekben mindkét együttes pontatlanul játszott, valamelyest a győriek birtokolták többet a labdát.


36.p. Koltai szabadrúgása után Babic fejelt 10 méterről nagy ívben kevéssel a jobb oldali kapufa mellé.


32.p. Egy haza felé gurított labda felpattant Ilizi előtt, így a Vasas kapusa rosszul találta el a labdát, ami Koltaihoz került. A győri középpályás önzetlenül tálalt Ahjupera elé, ám az észt támadó hatalmas helyzetben 7 méterről mellé lőtt.


28.p. Varga Gábor kapott sárga lapot Kamber felrúgásáért.


27.p. Dinjar bal oldali beadását Ahjupera 4 méterről kevéssel pörgette a kapu fölé a labdát.


22.p. Pátkai cselezte ki Takácsot és lőtt 14 méterről jobb lábbal, lapsosan kevéssel a jobb oldali kapufa mellé.


19.p. Koltai jobb oldali beadása után Ahjupera fejelt 12 méterről gyönyörűen a kapu jobb oldalába. A csatárnak ez volt a nyolcadik gólja a bajnokságban.


Vezet az ETO!!!!


A fordulóban nagy lehetőség előtt áll a Győri ETO FC, hiszen a táblázat élén álló Debrecen és a harmadik helyezett Videoton játszik egymás ellen.


13.p. Katona távoli szabadrúgását magabiztosan védte Stevanovic.


12.p. Völgyi kapott sárga lapot lerántásért.


10.p. A tizenegyes után főként mezőnyjátékot láthattak a nézők, egyik együttes sem tudott helyzetet kialakítani.


4.p. Trajkovic adott be bal oldalról középre a kapu elé érkező Koltai felé, de a győri játékost Katona lerántotta a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető jogosan büntetőt ítélt. A labda mögé Babic állt és nagy erővel a kapu fölé bombázott.


Büntetőt hibázott az ETO!


A győriek kezdték a mérkőzést!




Előzetes

Az újonnani kivezése óta harmadik tétmérkőzésére készül Pintér Attila, a győriek mestere. Az előző fordulóban 4-1-re győzött csapata hazai pályán a Siófok ellen, illetve második találkozóján a Magyar Kupa visszavágóján 1-0-ás vereséget szenvedtek a Videoton ellen.

"Biztos vagyok benne, egy olyan csapat ellen lépünk pályára, akmely mindent meg fog tenni azért, hogy megnyerje a mérkőzést, de nekünk is ez a célunk, szeretnénk elhozni a három pontot a Fáy utcából. Nagyon bízom abban, hogy tudjuk folytatni a bajnoki győzelmi sorozatunkat." - mondta el a vezetőedző a klub hivatalos oldalán.

A találkozón eltiltás és sérülés miatt nem léphet pályára Rati Alekszidze. További hiányzó még Kiss Máté, a szerb Djorjdevic és kérdéses a játéka a héten belázadodott Dudás Ádámnak is.

A győriek várható összállítása: Stevanovic - Babic, Fehér Z., Stanisic, Völgyi - Koltai, Trajkovic, Pátkai, Pilibaitis, Dinjar - Ahjupera.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. boberto 2012. március 18. 19:13
    „RP: valakinek csak ennyire futja...
    Igazamvan: tényeket közlök: Vasas- Debrecen 0-0, Vasas- Videoton 0-0... egyik sem rúgott a Fáy utcában hetet, és a meccsek képe alapján egyik sem rúghatott volna, mi viszont könnyen megtehettük volna!Ez az ETO nagy hibája: többször eldönthette volna a meccset, a végén meg megint majdnem baj lett, mint Szombathelyen.
    tomhagen: az általad megnevezett labdarúgó a legnagyobb alibista az ETO-ban...”
  • 22. BudaiKr 2012. március 18. 17:37
    „Ez az Atca! Ezt a meccset Te nyerted meg! Döbbenetessen nehéz volt a oroszlánként harcoló vasas ellen, remek huzásaid voltak! Köszönjük Pintér Attila Mester!”
  • 21. háté 2012. március 18. 12:01
    „Úgy volt elmarad a meccs, mert nem kaptak fizetést a vasas játékosok. - ezért a "játékért" senkinek nem járna lóvé!”
  • 20. poto 2012. március 18. 11:32
    „Dudás gólja zseniális volt.
    A többi nézhetetlen.
    A VASAS szétesett emberek gyülekezete.
    2 jó passznál többre nem képesek ezek a játékosok.
    Nem bántva a kihagyott 11-es miatt Babicsot de egy jó beadása nem volt a meccs alatt.
    Ilyen szinvonalú meccset a megye i. -ben is láthat az ember.
    Mit akar az ETO nemzetközi kupában ?
    Pintér mire elégedett ?”
  • 19. banderas71 2012. március 18. 10:58
    „Ezzel a gyenge játékkal alig tudtuk megverni azt a vasast akinek egy normális támadása sem volt.Ez nagyon kevés lessz még a 3 helyhez is.Ez a Babic gyerek olyan rossz,hogy rég el kellett volna már zavarni!RP-nek üzenem,ez nem rosszindulat hanem fájó igazság!”
  • 18. wunderli 2012. március 18. 09:16
    „Ha ez az ETO Magyarország második legjobb csapata,akkor Én soha többet nem nézek Magyar bajnokit.”
  • 17. sziszka69 2012. március 18. 08:54
    „Ezt a gyenge VAsast a Győrszemere is elgázolta volna!”
  • 16. zsukov 2012. március 18. 05:16
    „Lényeg nyertünk !!!!!!!”
  • 15. RP 2012. március 17. 22:17
    „Ennyi rossz indulatú embert egy rakáson! Ti ebben örömötök lelitek, nincs jobb dolgotok?”
  • 14. Igazamvan 2012. március 17. 20:27
    „Pátkainak egyedül több esze van a focihoz mint a fél csapatnak együttvéve.

    Ennek a vasasnak a vidi és a loki simán rúg egy hetest.Ha még akkor lesz vasas...”
  • 13. tomhagen 2012. március 17. 19:27
    „Az cseréig Koltai Tamás volt a mezőny legjobbja. Kár, hogy Pintér nem ezt a meccset nézte...”
  • 12. csikar 2012. március 17. 18:27
    „Libalegelő, hiányzó orvosi igazolás, hazagurítástól rettegő kapus, mekegő előember edzők...OPTLIGA. (Ja, a ZTE-Hali már most sokkal jobb meccs 30 perc után.)”
  • 11. dominiim 2012. március 17. 17:51
    „A jelnlegi szedett-vedtt Vasast gólokkal kellett volna verni ! Kár volt kihagyni ezt a ziccert, mert benne volt a
    lehetőség ! Persze ehhez más mentalitás kellene !”
  • 10. Hahota 2012. március 17. 17:10
    „haza lehetne zavarni még trajkovicot, dinjart, völgyit, meg az összes alibiző játékost
    Urbánnak igaza volt amikor a bírót szidta. Ha egy játékos elfingja magát azért is sárga lapot adnak itthon.
    de azért hajrá Győr (igaz többet tévében sem nézem, mert nézhetetlen)”
  • 9. sziszka69 2012. március 17. 16:12
    „Azért mert fogalmatlan ember!!!!!! (az 5.hozzászólónak)”
  • 8. dominiim 2012. március 17. 16:07
    „Felelőtlen, dekoncentrált játék ! Minimum 0:3 lenne a reális eredmény és utána feszitvál ! Helyette csetlés,botlás !
    Kiváncsian várom a második félidőt !”
  • 7. profi10 2012. március 17. 15:17
    „Lehet, Babic edzőt akar buktatni.....”
  • 6. xverax 2012. március 17. 15:13
    „Babic ügyes volt... hazazavarni, gyalog”
  • 5. profi10 2012. március 17. 14:56
    „Azt mondták, olyan edzőt akarnak, aki képben van.
    Lehet, én nem figyelek, de épp most nyökögte pintér, hogy Dudás Máté(!!!) beteg volt a héten. Van ilyen játékosa az ETO-nak?
    Egy nyilatkozaton belül ötször mondta el ugyanazt az egy mondatot, mindannyiszor hibásan.
    Ennyit bír mondani egy elsőosztályú edző?”
  • 4. junipoli 2012. március 17. 14:40
    „"Nagyon bízom abban, hogy tudjuk folytatni a bajnoki győzelmi sorozatunkat."
    Ez a sorozat jelenleg egyetlen győzelemből áll.
    Nálam egy győzelem még nem sorozat. Még két győzelem sem.
    Három egymást követő győzelem - az már győzelmi sorozat. Ha esetleg ezt sikerülne folytatni, akkor megemelném a kalapom.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi tőrben is a zónaversenyről lehet olimpiai kvótához jutni

A kvalifikációs ranglistáról egyetlen magyar férfi tőröző, illetve a férfi tőrválogatott sem tudott olimpiai kvótához jutni. Tovább olvasom