Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Darts: Remeklő magyarok

Remek napot zártak csütörtökön hajnalban a magyarok a soproni darts Európa-bajnokságon.

Csapatban eddig menetel mindkét együttesünk.
A krikett versenyszámban a fővárosi Soul DC versenyzője, Fekete Nóra káprázatos versenyzéssel bronzérmes lett.

A férfiaknál osztrák siker született Dietmar Burger révén.
Csütörtökön a nemzeti válogatottak csapat Európa-bajnokságával folytatódott a kontinensviadal. A nőknél 10, a férfiaknál 13 csapat versengett az érmekért, helyezésekért. A magyar lányok alaposan „belehúztak" a sorsolásnál, hiszen a svájciak mellett a címvédő horvátokkal kerültek egy csoportba, ráadásul éppen az Európa-bajnok együttes ellen kezdtek.

Érdekesség, hogy a csapat EB hazai szemszögből kétfrontos magyar–horvát „ütközettel" kezdődött, hiszen férficsapatunk is megkapta csoportjába a déli szomszédot. A tripla-mix versenyen jól „szúrtak" a Fullánk- team néven induló győri alakulat nyílhegyei, hiszen a Horváth Klaudia, Boczor László, Domonkos Sándor alkotta trió beverekedte magát a roppant erős mezőnyben az első 10 közé, s a 9. helyen zárt.

A válogatottak versenyén mind női, mind férfiegyüttesünk győzelemmel kezdett a horvátok ellen. A címvédő legyőzése felé vezető úton az utolsó találatot a győri Köntös Zsófia „vitte be", s így végül 9–8-ra megverték a lányok a címvédőt. A férfiak 10–7-re nyertek. Ezt követően férfiválogatottunk az osztrákokat verte 9–8-ra, női együttesünk pedig a svájciaknál bizonyult jobbnak. Mind a férfi-, mind női válogatottunk első helyen jutott tovább a második csoportkörbe, a hölgyek a csehekkel és az osztrákokkal, míg férfi nemzeti együttesünk a szlovákokkal, a lengyelek és a németek legjobbjaival csatáznak, sajnos csak lapzárta után.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sumo Európa-bajnokság Visegrádon

Pénteken kezdetét veszi Visegrádon a XI. ANA SUMO Európa-bajnokság a Toyota Kupáért. A versenyt… Tovább olvasom