Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Budapesté a birkózó-vb

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) végrehajtó bizottsága Budapestnek adta a 2005. évi felnőtt kötött- és szabadfogású, valamint női világbajnokság rendezési jogát. A diplomáciai siker jelentőségét növeli, hogy a rendezésre öt másik nemzet is pályázott.
A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) végrehajtó bizottsága Budapestnek adta a 2005. évi felnőtt kötött- és szabadfogású, valamint női világbajnokság rendezési jogát. A diplomáciai siker jelentőségét növeli, hogy a rendezésre öt másik nemzet is pályázott, a sportágban tekintélyes múltra visszatekintő Törökország és Finnország, továbbá Azerbajdzsán, Szlovákia és Venezuela.

"A FILA végrehajtó bizottsága a jelöléseket áttanulmányozva választotta ki Budapest városát mint helyszínt és a Magyar Birkózó Szövetséget mint rendezőt. A Magyar Birkózó Szövetség rendelkezett a legjobb pályázattal és széles körű tapasztalattal, mely utóbbi meghatározó tényezője volt a pályázatok elbírálásának. Továbbá a Magyar Birkózó Szövetséget dicséri, hogy Budapesten számos birkózó eseményt szervezett meg óriási sikerrel, a FILA szabályzatának megfelelően és előírásainak eleget téve" - indokolta a döntést Raphaël Martinetti, a FILA svájci elnöke.

A 2005-ös vb elnyerésében kiváló referenciát jelentett az alábbiakban felsorolt tíz, különböző korosztályos világverseny - nemzetközileg is elismert magas szintű lebonyolítása -, mely a jelenlegi szakvezetés sikeres munkájának köszönhető:

1994: ifjúsági kötött- és szabadfogású világbajnokság
1995: kötöttfogású Világkupa, kadett kötött- és szabadfogású világbajnokság
1996: felnőtt kötött- és szabadfogású kvalifikációs Európa-bajnokság
1999: junior kötöttfogású és női Európa-bajnokság
2000: felnőtt szabadfogású és női kvalifikációs Európa-bajnokság
2001: felnőtt szabadfogású és női Európa-bajnokság; kötöttfogású veterán világbajnokság
2003: szabadfogású veterán világbajnokság; U23 nem hivatalos világbajnokság.

A 2005. évi világbajnokság áttörést jelent a nemzetközi birkózósportban és a hazai rendezésben is, mivel a három szakágban először rendeznek egyszerre világbajnokságot, és először az athéni kongresszuson elfogadásra kerülő új szabályokkal. A világbajnokság erősségét várhatóan az athéni olimpiai bajnokok és helyezettek, valamint az elmúlt évek világversenyein érmeket szerzett birkózók nagy létszáma fémjelzi majd. A vb-n több mint 800 versenyző; összesen több mint 1500 hivatalos résztvevő várható.

Magyarország eddig háromszor rendezett felnőtt vb-t: 1958-ban kötött-, 1985-ben szabadfogásban, 1986-ban pedig mindkét fogásnemben. 1958-ban Polyák Imre, 1986-ban Gáspár Tamás és Komáromi Tibor lett aranyérmes a hazai közönség előtt. A '86-os "sikeremberek" 2005-ben is főszereplők lehetnek, hiszen Komáromi Tibor jelenleg a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya, Gáspár Tamás a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára, az akkori szövetségi kapitány, dr. Hegedűs Csaba pedig a szövetség elnöke, valamint a FILA elnökségi tagja.

A 2005. évi vb megrendezésére két év múlva szeptember 27-október 2. között kerül sor.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak száz nap a vb-ig

Megkezdődött a visszaszámlálás. Alig több mint 3 hónap maradt a 2004. március 5-én kezdődő budapesti… Tovább olvasom