Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Bemutatták az EYOF dalt és a fáklyát Győrben - fotók

Bemutatták az EYOF dalt és a fáklyát Győrben - fotók
Felcsendült a The Biebers EYOF dala is.
A VolunTeam Building Day elnevezésű eseményen több mint ezer önkéntes ismerkedett feladataival és egymással, hogy felkészülten várhassák a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Az esemény keretei között felcsendült a The Biebers EYOF dala, és bemutatkozott az EYOF-fáklya is.
Bemutatták az EYOF dalt és a fáklyát Győrben


Az önkéntes nap legfőbb célja az EYOF lebonyolítását segítő önkéntesek általános, az önkéntesség alapelveit átadó elméleti és gyakorlati képzése volt, de emellett jutott idő a szórakozásra is. A program pénteken kora délután kezdődött az Egyetemi Csarnok területén, ahol az önkéntesek aktívan részt vettek már a rendezvényhelyszín kialakításában, az esemény előkészítésében is. Feladataik közé tartozott többek között a regisztráció, a ruhatár működtetése, a kiállító- és pihenő tér kialakítása, valamint a VIP  vendégek, a kiemelt sportolók, a sajtó fogadása, kísérése is. Ezzel párhuzamosan a Mobilisban, vagyis a leendő Önkéntes Központban rövid elméleti képzésen is részt vett több mint ezer önkéntes.

Az esti programot Borkai Zsolt polgármester nyitotta meg, aki köszönetet mondott az önkénteseknek, hogy regisztrálták magukat, eljöttek a felkészítésre, és segíteni szeretnék hazánk első olimpiai multi-sporteseményének lebonyolítását.

„Azt kérem Önöktől, hogy ez a lelkesedés tartson ki a rendezvény végéig,  hiszen nagy feladatok várnak ránk. Egy felejthetetlen sporteseményt rendezünk ötven ország fiataljainak részvételével, miközben megmutathatjuk Győrt és a  magyar kultúrát Európának."

A polgármester hangsúlyozta, lassan a hajrára fordulunk, elkészülnek a létesítmények, minden a helyére kerül, és július 23-án megkezdődik a győri  EYOF, amelynek sikerességéhez nagyon számítunk az önkéntesekre.

A fáklyát a készítők részéről Bogisich Ferenc a QP Zrt. vezérigazgatója és Pató Ferenc, a cég műszaki vezetője mutatta be. Mint elmondták, alumínium ötvözetből készült, 650 milliméter magas, a teteje egy 160 milliméteres körbe helyezhető bele. A 2,3 kilogrammos tárgyat öt-hat látványterv közül választották ki, több hónapon keresztül készült, működését február óta folyamatosan tesztelték.

Fekete Dávid alpolgármester, az EYOF önkéntes-igazgatója kifejtette, minden várakozást felülmúlt az érdeklődés, hiszen több mint kétezren regisztráltak önkéntesnek, és a kiválasztás után is több mint 1700-an segítenek majd ténylegesen a rendezvényen. Közülük 1200-an itt voltak, ismerkedtek egymással és a feladatokkal.

„Az egész napos munka után jöhet a szórakozás, hiszen Soulwave koncerttel kedveskedünk az önkénteseknek!"

A fáklyának egyébként hamarosan komoly szerepe lesz, hiszen május 24-én (18:00 óra) megérkezik az EYOF lángja Győrbe, a városháza elé. A láng Borkai Zsolt polgármester és az EYOF sportági nagykövetei, köztük Berki Krisztián, Görbicz Anita, Jakabos Zsuzsanna, Karakas Hedvig és Pars Krisztián kíséretében érkezik a győri Városháza elé, ahol ünnepélyes keretek között helyezzük el az őrlángot. Erről a lángról gyújtjuk majd meg a fáklyát, amely május 27-én indul országjáró körútjára. A szerdai ünnepségen fellép a Győri Balett és Szalóki Ági is, illetve felcsendül a hivatalos EYOF-dal is, amelyet először éppen a pénteki önkéntes napon hallhatott a közönség, és amelynek videoklipjét a hét elején forgatták Győrben. A The Biebers nem csak az esemény dalát játssza el május 24-én, de ingyenes 60 perces élő koncertet is ad.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Maratoni kajak-kenu ob - Csay Renáta újabb bajnoki címe Győrben

Csay Renáta győzött egyesben a maratoni kajak-kenusok Győrben zajló országos bajnokságán. Tovább olvasom