Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Babos túl van a bokasérülésen

Bokasérülés miatt több tornát is le kellett mondani Babos Tímeának, de a soproni tenisztehetség már teljes gőzzel készül a következő viadalokra.

Bár sérülése miatt több tornát is ki kellett hagynia Babos Tímeának, az SVSE teniszezőjének, így is mozgalmas időszakon van túl. A Félix Promotion által is támogatott soproni tehetség még húsvét előtt a Jersey szigetén rendezett versenyen játszott, mikor egy rossz lépésnél kifordult a bokája.

„Egy sérülés sosem jön jól, de az akkor kifejezetten peches mozdulat volt, mert jó formában éreztem magam. A szerváim nagyon jók voltak, összesen hat ászt ütöttem a három szervajátékom alatt és a svéd ellenfelem csupán egy pontot csinált fogadóként. Szomorú vagyok, hogy nem tudtam befejezni a meccset, 3:3-nál kénytelen voltam feladni a küzdelmet. Aki ismer engem, tudja, hogy ok nélkül soha nem adok fel meccset, főleg nem akkor, ha teljesen egyenlő az állás. Sajnos semmi esély nem volt arra, hogy játsszak. A sérülés nem tűnt olyan súlyosnak, úgy volt, hogy el is tudok utazni a koreai és japán versenyekre. Végül lemondtuk a viadalokat, hogy teljesen rendbe jöjjek" – mondta Babos Tímea.

A soproniak tehetsége így Londonban maradt, ahol a Gosling Akadémián tréningezett és végezte a rehabilitációt, s most már újra bizakodva tekint az előtte álló feladatokra.

„A sérülésem előtt úgy érzem, sokat javult a játékom. A szervámmal és a tenyeresemmel nagyon elégedett voltam, rengeteget dolgoztunk ezen angliai edzőmmel és édesapámmal, Babos Csabával is. Szerencsére a bokám egyre jobb állapotban van, de továbbra is bokavédőt kell használnom. Az első napokban még a ritmust és a technikát próbáltam megtalálni, hisz a négy hét visszafogottabb tempó bizony meglátszott a játékomon. Sokat futok, biciklizek, erősítek, hogy visszaszerezzem a kondíciómat és a gyorsaságomat" – folytatta Babos Tímea, aki Skóciában vesz részt egy tízezer dolláros versenyen, majd következik Csehországban egy ötvenezer dolláros verseny, majd Olaszországban egy junior A kategóriás viadal. Utána úgy néz ki, hazajön pár napra, és itthon készül a Roland Garrosra.

„A Grand Slam-trófea még hiányzik a vitrinemből, de remélem, ez nem marad így sokáig. Nem titkolt célom, hogy a 2011-es Grand Slam-selejtezőkön már ott legyek és ehhez kellenek az idei jó eredmények" – tette hozzá a soproni tehetség, aki nemrégiben is járt Sopronban, bár a hazaút elég kalandos volt.

„Ahogyan sokan másoknak, úgy nekem is közbeszólt a vulkáni hamu. Kénytelen voltam busszal hazajönni, röpke huszonhárom óra alatt meg is érkeztem Bécsbe, onnan pedig apukám hozott haza Sopronba. Ez volt életem egyik legunalmasabb és leggyötrelmesebb utazása, de legalább sikerült valahogy hazakerülnöm" – mondta végezetül Babos Tímea.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Döntő a Keglovich-kupában

Az ETO-FTC mérkőzés előtt rendezik a Magyar Kupa megyei döntőjét. A Lövő és az SVSE-GYSEV csap össze… Tovább olvasom