Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Atlétikai vb - Orbán Éva három centire volt a döntőtől

Orbán Éva mindössze három centiméterre volt attól, hogy bejusson a női kalapácsvetés döntőjébe a tegui szabadtéri atlétikai világbajnokságon, végül azonban a 13. helyen végzett.
Az augusztusi Universiadén új országos csúccsal (71,33 m) ezüstérmet szerzett magyar nehézatléta elsőre érte el legjobbját, 68,89 métert, másodikra 68,28-at dobott, harmadik kísérlete pedig érvénytelen volt.

"Az első dobásra kellett volna építkeznem, de nem tudtam - nyilatkozta versenye után Orbán a magyar szövetség MTI-nek küldött beszámolója szerint. - Ahelyett, hogy javítottam volna, folyamatosan rontottam. A melegítésnél jól éreztem magam, ilyen probléma nem volt. Azt sem érzem hátránynak, hogy az Universiadét és vb-t számítva már hosszú ideje ezen a földrészen vagyok. Az én eredményeim között ez a délelőtti közel 69 méter nem olyan rossz. Ami sikerült Kínában, az itt sajnos nem jött össze. Még nagyon friss bennem, hogy három centiméteren múlott."

Orbán Éva búcsújával a magyar atléták befejezték szereplésüket a vb-n, melyen a kalapácsvető Pars Krisztián révén egy ezüstérmet szerzett a válogatott.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Blatter olimpiára vinné a strandfocit

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt szeretné, ha a strandfoci… Tovább olvasom