Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Sport - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda > Amerikai futball: döntőben a Cápák

Amerikai futball: döntőben a Cápák

A Győr Sharks bejutott az Interliga döntőjébe, miután hazai pályán 14–7-re legyőzte a Budapest Cowboys együttesét.

munkatársunktól - 2011.06.26. 17:10
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az alapszakasz során már találkozott egymással a két gárda, s akkor leginkább a védelmek jeleskedtek, hiszen csak 9–6-ra nyertek a Cápák. Az első félidőben úgy tűnt, talán még ennél is kevesebb pontot sikerül elérniük a csapatoknak, hiszen 0–0-val fordultak a felek. A harmadik negyedben aztán Hegedűs Dániel futásával és a sikeres jutalomrúgással 7–0-ás előnyre tett szert a hazai gárda.

A negyedik negyedben saját, 30 yardos vonalánál labdát veszített a Sharks, amit a Cowboys ki is használt (7–7). Kevéssel a mérkőzés vége előtt aztán Schwarz Ferenc futással újabb touchdownt szerzett, majd a „bónuszrúgás" is pontos volt (14–7).

A hátralévő időben a játékvezetők borzolták leginkább a kedélyeket, az eredmény azonban nem változott, így három éven belül második nemzetközi döntőjét játssza a Győr Sharks. (Az elsőt olasz ellenféllel szemben elveszítették a győriek.)

A július 9-i fináléban – helyszín a BVSC-pálya – a Panchevo Panthers lesz az ellenfél, a szerbek az elődöntőben 17–14-re legyőzték a Belgrade Blue Dragonst. Az alapszakasz során a győriek már megmérkőztek a Panchevóval, s akkor a Cápák 34–25-ös sikernek örülhettek.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 1. nyá 2011.06.27. 14:54

Gratulálunk a Cápáknak !
Jó meccs volt, nyerjétek meg a döntőt is !



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...